szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Oda-vissza perli egymást az egykori sztárpár egy közös francia szőlőbirtok miatt.

Hónapok óta tart a pereskedés Angelina Jolie és Brad Pitt között a franciaországi szőlőbirtokuk és a hozzá kapcsolódó borászat miatt. A Chateau Miravalt az egykori álompár még 2008-ban vásárolta meg, és több tízmillió dollárt ölt a fejlesztésébe, 2014-ben pedig még az esküvőjüket is a birtokon fekvő kápolnában tartották. Brad Pitt júniusban perelte be a volt feleségét, amiért egy orosz oligarchával üzletelt, és az engedélye nélkül adta el a részesedését, most viszont a színésznő indított egy 250 millió dolláros pert, amiért Pitt megpróbálta „átvenni az irányítást” a közös borászatuk felett – írja a Page Six. Pedig Jolie állítólag amúgy is kész lett volna lemondani a tulajdonrészéről.

„Habár Jolie nem volt köteles eladni [a tulajdonrészét] Pittnek, mégis felajánlotta, hogy eladja neki az érdekeltségét, és hónapokig tárgyalt vele” – derül ki a periratból. „A megegyezéshez közeledve azonban Pitt gőgje erősebbnek bizonyult: az utolsó pillanatban súlyos és irreleváns követeléseket fogalmazott meg, többek közt egy előzetes megállapodást azzal a céllal, hogy megtiltsa Jolie-nak, hogy nyilvánosan beszéljen a házasságuk felbomlásához vezető eseményekről.” Pitt állítólag tisztában volt azzal, hogy a volt felesége vagyonának nagy része a borászatban lévő részesedésében van lekötve, és így próbálta meg zsarolni, hogy beleegyezzen a lehetetlen feltételeibe.

Jolie emellett azt is sérelmezi, hogy a válásuk után Pitt több milliót herdált el a birtok pénzéből különféle kényelmi beruházásokra, többek közt egy medence és egy lépcsősor építésére, mely utóbbit háromszor is újraépítették, mert a színész az első három verzióval nem volt elégedett.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!