Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A két elkövető közül az idősebb már 14 éves, így büntethető, őt rongálással gyanúsították meg.
Ismét bebizonyosodott, hogy Magyarország nem egy következmények nélküli ország: a rendőrség honlapján büszkélkedett el vele, hogy sikeresen lekapcsolta azt a két fiatalt, akik az ajkai templom falát szentségtelenítették meg azzal, hogy rárajzoltak nem is egy, hanem rögtön kettő szívecskét.
A rendőrségre decemberben érkezett bejelentés a rongálásról, a hatóságok ezt követően adatgyűjtésbe kezdtek, amely során megállapították, hogy az elkövető két – egyenként 13, illetve 14 éves – tini lány, akik november 27-én reggel, hirtelen ötlettől vezérelve firkálták össze az épület falát. Minden bizonnyal kezdő bűnözőkről van szó, hiszen a rongálók azt az amatőr hibát is elkövették, hogy a feltehetően egyikőjük vagy mindkettejük nevének kezdőbetűjére utaló “E+R” szignót is a szívecske közepébe rajzolták – erről a rendőrség oldalára firka.jpg fájlnévvel feltöltött kép árulkodik.
Az idősebb, és így már büntethető elkövető ellen rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség, a vizsgálati szakaszt követően pedig átadták a szükséges iratokat az ügyészségnek.
A bűnüldöző szerveknek ezzel részben sikerült helyreállítaniuk az elmúlt hetekben megtépázott megítélésüket, amelyen a közelmúltban több ügy is csorbát ejtett: előbb az encsencsi gyilkosság kapcsán ismerte el az ügyészség, hogy szakmai szabályszegés történt, amikor kiengedték előzetes letartóztatásából a későbbi gyilkost, majd a Budapesten meggyilkolt japán nő esete kapcsán indult öt rendőrrel szemben fegyelmi eljárás, miután kiderült, hogy az áldozat korábban hiába kért segítséget a hatóságoktól. A rendőrség utóbbi eset kapcsán azt is bejelentette, hogy egy évre visszamenőleg az összes kapcsolati erőszak miatti feljelentést újravizsgálja – ezt már el is kezdték.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.