A régi macska-egér játék látszik folytatódni az adótörvények kiötlői és a jogszabályok alkalmazásában rendkívüli kreativitást mutató adózói körök között. E játék egyik kedvenc terepét a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvénynek az idők folyamán egyre terebélyesebbé váló, az úgynevezett természetbeni juttatásokat taglaló, megvámoló passzusai adják.

Az adóztatás egyre inkább kiterjed a vélelmezett juttatásokra is. Ennek előőrse volt a cégautó vélelmezett magánhasználata miatti adó, amit annak idején a Horn-kormány vetett be, majd azután némileg finomított az Alkotmánybíróság (AB) 1995-ös közbelépése nyomán. A törvényhozók logikája a természetbeni juttatásoknál úgy működik, hogy ha valamely magángyarapodás hatósági bizonyítása nehézségbe ütközik, nosza, fordítanak a dolgon. Azaz a jogszabályokba beépítve eleve vélelmeznek - lényegében hasra ütéssel - valamekkora magánhasználatot, s ha netán valakinek kifogása támadna ez ellen, akkor neki kell bizonyítania az állítás ellenkezőjét.

Márpedig az adózók azon vannak, hogy közterheiken spóroljanak. A tapasztalatok szerint például a kisvállalkozók között ma már csak elvétve található olyan, aki kifizetné a vélelmezett magánhasználat miatti terheket, ehelyett inkább részletes útnyilvántartást készítenek. Elvégre egy olcsónak számító, 1-2 millió forint közötti járgánynál is együttesen havi 15 ezer forintot meghaladó a magánhasználat miatti szja és az egészségügyi hozzájárulás.

Sokakat csábít az adófizetés elkerülésére az is, hogy már a legelső időben feltűntek a piacon viszonylag olcsón kapható útnyilvántartó szoftverek, lényegesen megkönnyítve annak bizonyítását, hogy a céges autó egy métert sem futott magánérdekből. Ráadásul közismerten léteznek olyan speciális programok is, amelyek a feltüntetni kívánt célpontok, valamint a hozzájuk vezető út hosszúságának megadása nyomán kívánság szerinti nagyságú futásteljesítményről készítenek automatikusan dokumentációt. Márpedig ha a (nem) adózó kellő önmérsékletet tanúsít az így elspórolt összegeknél, a gyakorlati tapasztalatok szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) revizorai bele sem kezdenek az útnyilvántartások rengeteg időt, energiát felemésztő tételes ellenőrzésébe.

A már-már kudarcgyanús személygépkocsihasználat-adóztatás a jelek szerint nem vette el a pénzügyi kormányzat újabb bevételi lehetőségek után kutató munkatársainak a kedvét attól, hogy a hazai jogbiztonság nagyobb dicsőségére 2006-ban év közben, szeptember 1-jén bevezetett adómódosítások során e vélelmezős módszert kiterjesszék a céges telefonokra is. A cégautóadó-ügyben született AB-intelmeket szem előtt tartva, ezúttal a jogalkotók már önként lehetővé tették a magánhasználati vélelem megdöntésének lehetőségét, igaz, azt a gyakorlatban csak kevesek számára megvalósítható, illetve megvalósítani érdemes feltételekhez kötve. Alapesetben ugyanis a természetesen csak pluszpénzért beszerezhető részletes híváslistával kibővített telefonszámla mellé egy vele összhangban lévő hívásnaplót is megkövetelnek, amelyből pontosan ki kell derülnie, hogy ki, mikor, kivel, menynyit és milyen üzleti ügyben beszélt. Mivel az ilyen napló vezetése nagyon babrás, ráadásul költséghatékonysága alacsony, marad a törvény által felkínált átalányszámolós vélelem. Ez kimondja, hogy tételes elkülönítés hiányában a telefonszámla általános forgalmi adót (áfa) is tartalmazó bruttó összegének 20 százaléka tekintendő a magánhasználatot sújtó adó alapjának. Az így felmerülő közteher az ilyen, meg nem térített természetbeni juttatás értékének 54 százalékára rúgó szja, a 3 százalék munkaadói járulék, valamint a társadalombiztosítás (tb) fogalomrendszere szerint biztosítotti jogviszony esetén az szja-val növelt összeg 29 százalékát kitevő tb-járulék. A kisebb cégek tulajdonosai ezért gyors fejszámolást követően tavaly általában - kiiktatva a "meg nem térített" feltételt, s a lehető legkisebbre csökkentve a terheket - a telefonköltség bruttó összegének 20 százalékát kiszámlázták dolgozóiknak, illetve leggyakrabban saját maguknak, a tulajdonos-ügyvezetőknek. Az utóbbi az APEH szerint nem életszerű, azaz a revizorok beleköthetnek abba, ha egy cég az összes magánhasználatot egyetlen személy nyakába varrja.

A sebezhető módszer helyett azonban van másik, sokak által már tavaly is alkalmazott lehetőség. Ez pedig úgy szól, hogy amennyiben a vállalkozás a telefonszámla összegének legalább 30 százalékát számlázza tovább, két legyet is üt egy csapásra. Tudniillik ilyen esetben az áfatörvény a számla forgalmiadó-tartalmának nemcsak az általában megengedett 70 százalékát, hanem annak teljes összegét levonhatónak ítéli a vállalkozások számára. És mivel e nagyobb hányadba a 20 százalékos magánhasználati vélelem is bőven belefér, az ilyen természetbeni juttatás után adókötelezettség sincs, mint azt a HVG által megkérdezett Pénzügyminisztérium is elismerte. Nem árt azonban az APEH szakembereinek észrevételére is figyelni, akik szerint a saccolás alapján kiosztott - vagy pláne egyetlen emberre kiszámlázott - 30 százaléknyi fizetnivaló a megtérítettnél többért beszélőknél jövedelmet keletkeztethet, aminek adóvonzatát egy revízió bármikor vizsgálhatja. Ezért azután a körültekintőbb cselezők e kihágás vélelmét különféle, a telefonhasználatot keretek közé szorító belső szabályozásokkal próbálják kivédeni.

A manuálisan vezetett telefonnaplót tőkeerejüknél fogva korszerű digitális központokkal kiváltani képes cégeknél a különféle törvénymagyarázatok azt a megoldást is megengedhetőnek tartják, amikor a dolgozók eltérő kóddal használják a céges telefont a magán-, illetve az üzleti célú beszélgetéseiknél. Hogy az így fillérre összeszámolható és immár digitális ködbe vont magángyarapodásnak mennyi köze van a valósághoz, vagyis ki és hogyan lesz majd képes a jogos kódhasználatot a jogtalantól utólag elkülöníteni, arról e nyögvenyelős adószedési módszer kiötlői egyelőre nem nyilatkoztak.

MICHNAI ATTILA