Az utóbbi napokban felmerült, hogy az önkormányzatok nem képesek kifizetni tetemes adósságukat, és ezért a törlesztéseket egy-két évvel el kellene halasztani. Tekintettel arra, hogy az önkormányzatok az államháztartás részét képezik, egy ilyen lépés magasabb államadósságot eredményezne és így veszélyeztetné a kitűzött adósság csökkentési célok elérését. Emellett az önkormányzatokat hitelező bankoknak újabb céltartalék képzési igényt is jelentene. Az alapvető kérdés persze az, hogy mennyire megalapozott az önkormányzatok részéről egy ilyen igény. Nyilván ezt a szférát is érinti a svájcifrank-hitelek, illetve kötvénykibocsátások törlesztéseinek többletterhe, de ez még nem ok a terhek átvállalására. (A sokkal inkább érzékeny lakosság esetében sem volt általános átütemezés.)

A városháza kapuja. Hitelcentrum

Fazekas István

Az önkormányzatok (a megyei önkormányzatok nélkül, de a Fővárosi Önkormányzatot beleértve) 2009-ben 3560 milliárd Ft-ból gazdálkodtak, s összesen 385 ezer főt foglalkoztattak. A pénzforgalmi adatok szerint a működési célú kiadások 63 százalékot tettek ki (ezen belül a dologi kiadások – fűtés, világítás stb. – súlya 19 százalék volt), a felhalmozásra 15 százalék jutott, míg a kamatkiadások átlagosan 1 százalékra (közel 37 milliárd forintra) rúgtak. Az önkormányzati rendszer összességében veszteségesen működött, az adott évi bevételek és kiadások pénzforgalmi egyenlege 63 milliárd forint hiányt mutatott, ami a kiadások 1,8 százalékának felelt meg. A fővárosi kerületek (-3 százalék) és a megyei jogú városok (-3,8 százalék) hiánya meghaladta az átlagot, s összességében (a Fővárosi Önkormányzattal együtt) 54 milliárd Ft-ot tett ki 2009-ben. Ez az összes hiány 86 százaléka volt.

Bevételi oldalon a helyi adók a kiadások 19 százalékát fedezték (a kerületekben 35 százalékát, de a községekben csak 12 százalékát), s volt még csaknem 72 milliárd forint tulajdonosi jövedelem is (ez a kiadások 2 százalékát fedezte). A többi bevétel különböző központi költségvetési támogatás, EU forrás, átengedett adó volt. 2009-ben a kiadások 2,8 százalékát a hitel- és kötvénytörlesztések adták (összesen 101 milliárd Ft), ugyanakkor 154 milliárd Ft értékben hiteleket is felvettek (ez a kiadások 4,3 százalékának felel meg). A hosszú lejáratú kötelezettségek állománya 824 milliárd Ft volt ekkor, s ehhez 357 milliárd Ft rövidlejáratú kötelezettség állomány is társult, így összesen 1275 milliárd Ft-tal volt adósa a rendszer a szállítóknak (96 milliárd Ft) és a bankoknak, illetve kötvénytulajdonosoknak. Ez az éves költségvetési bevétel alig 36 százalékát jelenti!

Az egyes fővárosi kerületek és a Fővárosi Önkormányzat (F) egy állandó lakosra jutó adóssága (2009, forint)

GKI

Egy állandó lakosra Magyarországon 126 ezer forint adósság jutott 2009 végén. Ezen belül a fővárosiakra 214 ezer forint, a megyei jogú városok lakóira 170 ezer forint, a városi polgárokra 134 ezer forint, míg a községekben lakókra 44 ezer forint. Miközben a fővárosi önkormányzatok jobb pénzügyi lehetőségekkel rendelkeznek, az egy budapestire jutó adósságot meghaladja Pécs (231 ezer forint), Hódmezővásárhely (450 ezer forint), Szolnok (262 ezer forint), Sopron (308 ezer forint), Kaposvár (244 ezer forint) és Dunaújváros (273 ezer forint) megfelelő adata. A fővárosiak átlagadósságát 33 városé is meghaladja. Ezen belül a csúcstartó Harkány 1 millió forint feletti, Cigánd 713 ezer forintos és Esztergom 613 ezer forintos egy főre jutó adóssággal.

Felmerül a kérdés, hitelképesek-e az önkormányzatok, kifizethetik-e az adósságállományukat valaha is, vagy legalábbis képesek-e fizetőképességüket megőrizni, az eladósodást kezelhető keretek között tartani?

Kézenfekvő, hogy baj esetén a megtakarításokhoz nyúljanak az önkormányzatok. 2009 végén 450 milliárd forint pénzeszköze volt az önkormányzatoknak, ezen belül a fővárosnak 148 milliárd forintja, a megyei jogú városoknak 81, a városoknak 150, míg a községeknek 72 milliárdjuk volt.

A megyei jogú városok egy állandó lakosra jutó adóssága (2009, forint)

GKI

A hivatalos statisztikák szerint az önkormányzatok vagyona (tárgyi eszközei) 7636 milliárd forintot ér, ami azt jelenti, hogy ennek a vagyonnak a 17 százalékából kifizethető lenne a teljes kötelezettség állomány. Csakhogy a vagyon nagy része olyan, ami nem eladható, vagy ha értékesíthető lenne, igen gyér érdeklődés mutatkozna irántuk (iskolaépületek, utak, fürdők stb.), ugyanakkor kisebb részük iránt komoly érdeklődés lenne (víz- és szennyvízellátás, hulladékkezelés), de ezeket az önkormányzatok nem szívesen adnák el (sőt, az utóbbi időben inkább a korábban eladott vagyonok akár erőszakos visszavétele figyelhető meg). További forrást jelenthetnek a tartós részesedések, kölcsönök is. Ezek 574 milliárd forintot értek, az adósság 45 százaléka ezek eladásával, illetve a kölcsönök visszakérésével is kifizethető lenne. Van még némi tartós betétje is az önkormányzatoknak (22 milliárd forint). Ha az üzemeltetésre, kezelésbe átadott vagyont is figyelembe vesszük (1850 milliárd forint), látható, hogy miért is tartják a bankok az önkormányzatokat jó adósnak: a 2009-es hitelállomány a befektetett eszközök (10 ezermilliárd forint felett) mindössze 12 százalékát tette ki.

A teljes adósság felét (50,4 százalékát) a Fővárosi Önkormányzat, 5 kerület, 17 megyei jogú város és 2 város (Esztergom és Gödöllő) hozta össze. Az adósságállomány háromnegyedét pedig a Fővárosi Önkormányzaton kívül 18 kerület, a 23 megyei jogú város, 56 város és 1 község „termelte meg”. Vagyis a csaknem 3200 önkormányzatból 99 a felelős a hiány túlnyomó részéért.

A legeladósodottabb városok egy állandó lakosra jutó adóssága (2009, forint)

GKI

A fenti adatokból jól látható, hogy (egyes rosszul gazdálkodó önkormányzatokat leszámítva) nincs igazi gond az adósságok visszafizetésével. A legtöbb önkormányzat képes és akar is fizetni, s a bajba jutottak egy része is keresi a legjobb megoldást (átütemezés, vagyonértékesítés, esetleg a helyi bevételek növelése). Amire viszont annál inkább szükség lenne, az egy végiggondolt önkormányzati feladatellátási rendszer, s az ahhoz tartozó költségvetési finanszírozás. Egy megfelelően működő területi tervezés (mikor, hol, mit kell fejleszteni) azért, hogy a veszteségfokozó fürdő-, múzeum, kiállítóterem-fejlesztések, vidéki reptérépítések, stadionok helyett olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek később valóban hozzák a pénzt, s így a jelenlegi beruházásokra költött pénzek később visszatérüljenek - állípította meg az összefoglaló.