„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A vártnál nagyobb mértékben bővült a török gazdaság a második negyedévben, és az ipari miniszter az év egészére is 7-8 százalékos növekedést prognosztizál.
A török bruttó hazai össztermék 8,8 százalékkal gyarapodott a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miközben elemzők csak 6,4 százalékos növekedést vártak. További jó hír, hogy az első negyedévi növekedési adatot is árnyalatnyit felfelé módosították: az első becslésben szereplő 11,0 százalékkal szemben a mostani jelentésben már 11,6 százalék szerepel.
A 2002 és 2007 közötti hat esztendő a török gazdaság a történetének leghosszabb növekedési időszaka volt, a GDP átlagosan évi 6-7 százalékkal gyarapodott. A gazdaság ráadásul ellenállónak mutatkozott a globális pénzügyi válsággal szemben is, amit jól mutat, hogy tavaly 9 százalékkal nőtt a GDP.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.