szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kelet-közép-európai országokon végigvonuló árvíz jóval kevesebb kárt okozott az érintett országokban, mint a 2002-es, hasonló mértékű áradás - állítják az osztrák Erste bankcsoport elemzői. A mostani árhullám által veszélyeztetett országok közül korábban Magyarország költött a legkevesebbet árvízvédelmi fejlesztésekre.

Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában a károk összesítve hárommilliárd euróra tehetők, ami a 2002-es árvíz kárösszegének nagyjából a felére rúgnak - derül ki az Erste becsléséből.

A kisebb kár elsősorban annak tulajdonítható, hogy a szóban forgó országokban mintegy 3,3 milliárd eurót fordítottak az elmúlt időszakban árvízvédelmi beruházásokra. Az Erste kimutatása szerint a legtöbbet Ausztriában költötték erre a célra, 1,8 milliárd eurót, Szlovákiában 600 ezer eurót, Csehországban 500 ezret, Magyarországon 300 ezret.

Hozzájárult a károk mérséklődéséhez az is, hogy a korábbiakhoz képest most több idő volt a felkészülésre, a városok megvédésére.

Elhanyagolható az árvíznek a hazai össztermékekre gyakorolt hatása is, mivel komolyabb gyárbezárás, termeléskiesés nem igazán volt - leszámítva a csehországi Staropramen sörgyárat és a magyarországi Suzukit -, a mezőgazdaságban okozott kár pedig aligha fogja meghaladni a térség összesített GDP-jének 0,1 százalékát. Bár tetemes a lakossági kár, a GDP alakulása szempontjából ez az adat nem releváns az elemzők szerint.

Az elemzés kitér arra is, hogy a helyreállítási munkálatok bizonyos szempontból még jó hatással is lehetnek a gazdaságokra, mivel a kárt szenvedett épületeket renoválni kell, és ez élénkíti a beruházásokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!