szerző:

Az okosmobilok, tabletek és a szélessávú internet elterjedésével egy új fogalom, a közösségi gazdaság is megjelent az életünkben. Bár a pontos meghatározás egyelőre még várat magára, az biztos, hogy alapjaiban változtat meg jó néhány szolgáltatást. Ma már az utazásunkat, a bevásárlást, de még a nyaralásunkat is megszervezhetjük egy-egy közösségen keresztül, a felmérések szerint pedig ezt idehaza is egyre többen tartják jó ötletnek. Kipróbáltunk néhány közösségi megosztáson alapuló szolgáltatást, és bár a kínálat sok helyen szerény, de azért már bőven lehet itthon is használni őket.

Idehaza is egyre népszerűbbek azok a szolgáltatások, melyekkel közösségi alapon szervezhetünk utazást, bevásárlást, vagy cserélhetünk esetleg szálláshelyet másokkal. A közösségi gazdaság lényege a megosztásban rejlik, így egy-egy szolgáltatásért nem, vagy csak minimális, a tényleges piaci árnál jóval kevesebbet kell fizetnünk. Ilyen szolgáltatást már Magyarországon is találni: az egyik legismertebb az Oszkár TeleKocsi, mellyel a közlekedésünket egyszerűsíthetjük, de létezik már olyan felület is, mellyel a közelünkben lévő legfrissebb élelmiszert találhatjuk meg, és már Magyarországon is egyre többen fedezik fel a couchsurfing, azaz a közösségi alapú szállásfoglalás lehetőségét.

Utazni jó, mert utazni élvezet

Szeged-Budapest utazást már 1600 forintért is találtunk
©

Magyarországon az egyik legismertebb megosztáson alapuló közösségi szolgáltatás a közlekedéshez köthető. 2007-ben végén két egykori BME-s hallgató hozta létre az Oszkárt. A szolgáltatás weboldalát mobilra optimalizálva is elérhetjük, sőt, mobilalkalmazáson keresztül is bejelentkezhetünk egy-egy utazásra, vagy adhatunk fel így hirdetést.

Ahhoz, hogy megnézzük, a számunkra szükséges útvonalon közlekedik-e valaki, illetve az autós kocsijában van-e még hely, be sem kell jelentkeznünk a rendszerbe, ahhoz viszont próbánk során már regisztrálnunk kellett, hogy egy konkrét útvonal konkrét autósával kapcsolatba lépjünk. Az aktuálisan utazó autósok listáját dátum szerint rendezve kapjuk meg, így minidig a legközelebbi indulást látjuk, emellett pedig az autós a konkrét indulási – érkezési idő mellett megadhatja a fennálló szabad helyek számát és az esetleges útiköltséget is. Szeged–Budapest-útvonalat például már 1500-2000 forintért találtunk (ahogy a képen is látszik, az olcsóbb helyek gyorsan elfogynak), míg vonaton és/vagy buszon ennél kétszer, háromszor többet kell(ene) fizetni.

Foglalni a weboldalon és a mobilalkalmazásban is ugyanúgy tudunk, utóbbi pluszelőnye azonban, hogy az utazás időpontját hozzáadhatjuk a naptárunkhoz, így szinte biztos, hogy nem feledkezünk meg egy egy-két héttel korábban lefoglalt útról.

Mindezekkel együtt a telekocsi választása jóval pénztárcakímélőbb módszer, mint a hagyományos közösségi közlekedés (busz, vonat) használata, ráadásul kényelmesebb is, hiszen nem kell az állomásig, pályaudvarig cipelni a bőröndünket, nem kell sorban állnunk a jegyünkért és harcolni az ülőhelyért. Kényelmes, pontos – amilyennek lennie kell. A minőséget pedig nem egy állami vállalatszörnyeteg, hanem a szolgáltatáson belüli visszajelzési rendszer biztosítja.

Európa egyik legnépszerűbb, ugyanilyen szolgáltatást kínáló rendszere jelenleg kilenc országban – Angliában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Lengyelországban, Spanyolországban, Görögországban és Ausztriában – érhető el, így gyakorlatilag a nyugat-európai országok bármelyikét beutazhatjuk ezzel a módszerrel. Meglepő, de a carpooling.com-nak (jelenleg még) nincs mobilra optimalizált oldala, mobilos alkalmazást pedig országonként külön találunk, ami adott esetben megnehezítheti a közlekedést, ugyanakkor sokat segíthet spórolni egy-egy országon belüli utazásnál.

Bevásárláshoz is van már közösség

Néhány ismerőst találomra végigkérdezve mindenki a telekocsit tudta felhozni példának, de a paletta ennél jóval színesebb. A 2011 óta működő 30km.hu például arra kínál remek lehetőséget, hogy a közvetlenül a közelünkben lévő termelőktől szerezzük be a számunkra szükséges élelmiszereket.

Budapesten és környékén is vannak már termelők
©

A tudatos vásárlásra ösztönző szolgáltatásban a belépés után rögtön rákereshetünk azokra a termékekre (gyümölcs, zöldség stb.), melyeket szeretnénk megvásárolni, a rendszer pedig a GPS koordinátáink alapján megadja, hogy a közelünkben hol, kitől és mennyiért szerezhetjük be azt. A termékek mellett a termelők listázására is lehetőségünk van, egy-egy profilra kattintva pedig megnézhetjük, ki mit kínál nekünk. Ha esetleg mi magunk vagyunk a termelők, akkor a profiladatok kitöltése után minden fontosabb adatot megadhatunk a termékünkről, és arról is, hogyan érhetnek el bennünket a vásárlók, vagy vállalunk-e esetleg kiszállítást, kiszolgálunk-e nagyobb tételre érkező rendelést is.

Bár a szolgáltatás mobilalkalmazása is hasonlóan egyszerűen működik (Androidra és iOS-re is elérhető), a helymeghatározás miatt könnyen elfordulhat, hogy esős időben nem, vagy csak lassan sikerül beolvasnia pozíciónkat, addig pedig keresni sem tudunk az appal. Könnyebbség azonban, hogy a találat után egy gombnyomással már hívhatjuk is a termelőt, így a tárcsázással sem kell külön köröket futni.

Szerencsére az sem kerülte el a készítők figyelmét, hogy nem biztos, hogy az éppen aktuális tartózkodási helyünkön szeretnénk friss áru után nézni, így arra is lehetőségünk van, hogy már körzetek kínálatát böngésszük végig. Ha a termelő még kiszállítást is vállal, könnyen lehet, hogy egyszerre érünk haza a bevásárlással.

Idegen a nappaliban

©

Ha már el is utaztunk és ételt is szereztünk, akkor nem ártana szállás után is nézni – a közösségi szolgáltatásokon belül erre is van megoldás. Az egyre népszerűbb couchsurfing csak elsőre hangzik újdonságnak: az eNET 2014 augusztusában készített felmérés szerint ugyanis a megkérdezett felnőtt magyar internetezők mintegy 78 százaléka szállt már meg családtagnál, rokonnál, 58 százalékuk pedig valamilyen közeli barátnál szívességi alapon – a vendéglátó jelenlétében. Persze ahogy a telekocsinál, itt sem feltétlenül csak szívességi alapon működhet a dolog, ugyanakkor még így is a piaci árnál jóval jutányosabb áron juthatunk akár mi is szálláshoz.

A szolgáltatást kínáló couchsurfing.org oldalon kiválaszthatjuk az úti célunkat, és azt is megadhatjuk, hogy mettől meddig szeretnénk az adott helyen tartózkodni. A profiladatok kitöltése és az utazásunk céljának megadása után az oldal kilistázza a számunkra legmegfelelőbb találatokat az adott városban. Ha már megvan az általunk kiválasztott konkrét ajánlat, üzenetben jelezhetjük a választottunknak, hogy nála szeretnénk megszállni, a korábban kitöltött adatokat (például, hogy mi az utazásunk célja, mikor érkezünk és meddig szeretnénk maradni, hányan utazunk) itt kedvünk szerint akár módosíthatjuk is.

A couchsurfing mobilra optimalizált weboldallal és okostelefonos alkalmazással is elérhető, utóbbinál jóval egyszerűbb, letisztultabb a kezelői felület, mint magán a weboldalon, így foglalni is kényelmesebben tudunk. Az app kezdésként a szálláshely keresését kínálja fel, az úti cél beírása és a szállást adó kiválasztása után negyedik lépésben már a felkérést írhatjuk meg neki, így tulajdonképpen néhány perc alatt elintézhetjük a foglalásunkat.

Persze a kanapészörf elsőre idegennek tűnhet, hiszen mégis csak arról van szó, hogy egy másik ember otthonában fogunk lakni, ami egy kicsit kényelmetlenebb helyzetet teremthet, mintha egy szállodai szobában szállnánk meg. Emellett a foglalás is jóval egyszerűbb, hiszen kevesebb adminisztrációval jár, mint a turizmusból élő szálláshelyek esetében.

Fizetős couchsurfing: az Airbnb

Pár ezer forintért már mindenfele találtunk szállásokat
©
A kanapészörföléshez hasonlóan az Airbnb is a közösségi szállásfoglalást teszi lehetővé, itt azonban meghatározott árakon jelentkezhetünk be egy-egy másokkal közös szobába, privát szobába, vagy akár egy teljes házba is.

A szolgáltatásnak szerencsére már van magyar nyelvű oldala is, így könnyebb a foglalás is, bár a szállást kínálók leírásai ugyanúgy idegen nyelven jelennek meg. A foglalás itt rendkívül egyszerű: az úti cél kiválasztása után három paraméter szerint csökkenthetjük a találati listát: az ott tartózkodás időtartama, a szálláshely típusa, valamint az ára alapján, a felkínált szálláshelyek köre pedig ezek változtatásával csökkenthető, vagy épp bővíthető.

A megfelelő találat kiválasztása után a fontira átszámított pontos árat kapjuk meg, a szálláshely kínálója pedig azt is feltűntetheti, mennyit kell fizetnünk a takarításért, és azt is, az Airbnb mekkora összeget számít fel a szolgáltatás igénybevételéért. A kiválasztott szállást le is foglalhatjuk, a rendszer segítségével pedig fizethetünk is az oldalon, de a vendéglátónak is üzenhetünk, például mesélhetünk neki érkezésünk céljáról.

Az Airbnb.hu-t – akár csak a couchsurfing-et – mobilra optimalizált weboldal és mobilapp segítségével is elérhetjük. A foglalás ezeken keresztül is könnyen kezelhető, a negyedik lépésben már a fizetést intézhetjük. Előnyként ugyanazokat az érveket lehet csak felsorolni, mint a couchsurfing esetében, annyival kiegészítve, hogy így jóval a piaci ár alatt találhatunk magunknak akár egy egész lakást. A foglalás rettentően egyszerű, közvetlenül a szállást adóval vehetjük fel a kapcsolatot, a közösség erejében bízva pedig nyugodtan adhatunk az addig értékelést adók szavára.

Az egyetlen probléma, amivel találkozhatunk, hogy egy éjszakára nem biztos, hogy kapunk szállást, emellett pedig kaucióval is megterhelhetik a bankkártyánkat. Ha ez gondot jelent, vagy tényleg csak egy éjszakára szeretnénk szállást foglalni, érdemesebb lehet a couchsurfinggel próbálkozni, ugyanakkor Budapesten például már 5000 forint alatt (/éjszaka/fő) is találunk szállást, ami egy utolsó pillanatban kitalált utazás esetében (is) igencsak megéri.

Közösségi irodák, irodai közösségek

A külföldi példák alapján néhány évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent a közösségi iroda használatának lehetősége, vagyis az, hogy egy adott épületben bárki bérelhessen munkaállomást, irodát, vagy adott esetben teret egy rendezvénynek.

A 2009-ben Budapesten megjelenő Loffice jelenleg csak Budapesten érhető el Magyarországon. Az eddig bemutatott szolgáltatásokkal ellentétben itt csak telefonon és/vagy e-mailben intézhető foglalás, a dolgot pedig nehezíti, hogy se mobilapp, se mobilra optimalizált weboldal nincs, így csak laptopról vagy tabletről érdemes böngészni. Az árlistát azonban könnyen megtaláltuk, így ha nincs szükségünk ajánlatkérésre, már jó előre kiszámíthatjuk, mekkora költséggel jár majd egy munkaállomás/iroda használatba vétele.

©

Hasonló kezdeményezés a szintén Budapesten megtalálható KAPTÁR közösségi iroda. A 2012-ben indult szolgáltatást a Loffice-hez hasonlóan csak az asztali gépeken tudjuk optimálisan elérni – mobiloldallal és appal nem rendelkezik –, ugyanakkor az iroda vagy tárgyaló lefoglalása jóval egyszerűbb. A foglalási igényünket egy űrlap kitöltésével küldhetjük el, ahol már a körülbelüli árat is megtudhatjuk, a foglalásban pedig egy Google Naptár segít bennünket, amin keresztül láthatjuk, mely időpontokra, milyen hosszan és milyen irodákat foglaltak le előttünk, így ezek alapján mi is könnyebben tudunk számolni a lehetséges opciókkal.

Útban a jövő felé

A közösségi gazdaság nemcsak a kényelmünket szolgálja, hosszú távon egy erőteljes lépés lehet a fenntartható fejlődés felé, hiszen egy telekocsi-szolgáltatás használatával például jóval kisebb mértékben szennyezzük a környezetünket, mintha saját autóval utaznánk – egyedül. A szolgáltatások köre a következő években várhatóan idehaza is bővülni fog, így érdemes keresni ezeket, hosszú távon ugyanis a pénztárcánk is vastagabb maradhat.

Cikk megosztása
Címkék