Ha ön egy átlagos keresettel rendelkező magyar állampolgár, akkor havonta 543 euró, azaz 163 ezer forint érkezik a számlájára. Ez úgy jön ki, hogy a bruttó 250 ezer forintos béréből a munkáltatója befizet összesen 47 ezer forintot különböző járulékok formájában az államnak, és levon további 40 ezer forintot személyijövedelemadó-előlegként. Ha látott már bérjegyzéket, akkor nem lepődött meg ezeken a számokon, attól viszont talán padlót fog, ha megtudja: ez a mértékű elvonás az összes kelet-európai országot figyelembe véve is csúcs.

MTI / Szigetváry Zsolt

Sőt még a Balkán-félszigetnek is csak egyetlen országa van, ahol a magyarnál nagyobb az elvonás: a három közigazgatási egységre szabdalt Bosznia-Hercegovina Szerb Köztársaság nevű részén, amelyet 1,3 millióan laknak.

Egy szlovák ugyanannyit termel, mégis többet visz haza

Az adótanácsadással is foglalkozó Mazars nemrég megjelent regionális brosúráját böngészve a helyzet akkor lesz igazán bosszantó, ha például a visegrádi négyekkel hasonlítjuk össze magunkat. A csehek, a lengyelek és még a szlovákok is eleve magasabb bruttó átlagfizetésből indulhatnak, mint mi, és ebből a magasabb összegből még kevesebbet is kell adózniuk, mint nekünk. Szlovákiában például az átlagfizetés csak 7 euróval, azaz 2100 forinttal magasabb, mint nálunk, a szlovák dolgozó mégis 103 euróval többet kap kézhez, vagyis havi 31 ezerrel több marad nála. A végelszámolásnál ugyanennyivel állnak jobban a lengyelek, a cseheknek pedig átszámolva már durván 60 ezer forinttal vastagabb a pénztárcájuk.

Egy átlagosnak tekinthető magyar a bruttó fizetéséből – az elvonások miatt – egészen június 28-ig csak az állam zsebét tömi, és csak utána a sajátját. Ezt a váltónapot az adószabadság napjának nevezik. Vagyis péntek az utolsó olyan munkanap, amikor lényegében még az államnak dolgozik, és ön csak vasárnaptól kezd el nettó értelemben pénzt keresni magának. A régióban – a boszniai szerbeken kívül – mindenki korábban szabadult a terhelés alól.

A számok alapján egyébként külön érdemes kiemelni a litvánokat, mert ők átlagos nettó keresetben ugyannyit visznek haza, mint mi, magyarok, de ez csak azért lehetséges, mert kevésbé adóztatják meg őket. Hiába termel egy magyar dolgozó átlagosan havonta 830 eurót, míg litván társa csak 700-at (vagyis a különbség közel 40 ezer forint), amikor a kasszához lehet fáradni, ugyanannyit nyomnak a markába.

A Mazars felmérésébe egyedüli fejlett európai országként Ausztria is bekerült, ahol a számok olyanok, mintha egy másik bolygóról származnának. Az adatok szerint az átlagos osztrák dolgozó bruttóban több mint háromszor többet keres a magyar társánál, és mivel még ezt a számunkra csillagászati összeget sem adóztatják meg annyira, mint a miénket, végső soron 3,5-szer többet vihet haza.

Szüljenek három gyereket, hogy vonzó legyen az ország a befektetőknek

A befektetőket (sok minden más mellett) a béreknél elsősorban az érdekli, hogy ha a régióban átlagosnak mondható nettó fizetést megadják a dolgozóiknak, akkor nekik ez összességében mennyibe kerül, beleszámolva a bruttó bérekre rakódó egyéb terheket is. Magyarország már jó ideje a legdrágább a régióban, és a Mazars felmérése szerint ez nem is változott, ha abból indulunk ki, hogy 500 eurós bruttó bért kíván valaki adni az alkalmazottjának. A tényleges munkáltatói összköltség nálunk a nettó fizetés 196 százaléka, vagyis majdnem a duplája, és ezzel az értékkel messze a lista végén kullogunk. Ez azt jelenti, hogy ha nálunk egy foglalkoztató például azt szeretné elérni, hogy a dolgozói 500 eurót vigyenek haza, gyakorlatilag 1000 eurót kell erre áldoznia.

A számolást a családi kedvezmények módosítják, és Magyarország a háromgyermekes munkavállalók esetén óriásit ugrik előre. Ha csupa háromgyermekes apuka és anyuka állna munkába, akkor mi lehetnénk a második legolcsóbb, és talán ezért is vonzó befektetési célpont. (A cseheket azonban még három gyerekkel sem előzzük meg.) A jó eredmény szépséghibája ugyanakkor az, hogy a családok döntő többsége 1-2 gyerekes.