szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Lassan teljesen elfogynak a szakképzett pincérek és szakácsok a Balaton mentén a vendéglőkből, a csárdák és bisztrók már egymás dolgozóit vadásszák le. A jelenség nem új, de idén minden korábbinál súlyosabb, és már a forgalom is csökken ahhoz képest, amennyi vendéget kiszolgálhatnának. Lassan már tényleg csak diákok dolgoznak a tó környéki vendéglátásban?

Borzalmasan rossz a helyzet.

Így jellemezte a munkaerő-piaci állapotokat Gellény József, a siófoki Öreghalász vendégló tulajdonos-üzletvezetője. „Öt megyében hirdetek, de még csak jelentkező sincs” – panaszkodik a vendéglátós szakember. Konyhai kisegítőt, szakácsot és felszolgálót egyaránt felvenne, de még úgy sincs munkaerő, hogy a szakács például maga mondhatná meg, hogy mennyit kér.

Képünk illusztráció
©

Az egész éven át nyitva tartó egységből 4-6 fő hiányzik stabilan: „Már három éve nekem is be kell állnom, hol a pult mögé, hol felszolgálni.”

A helyzet valóban siralmas a Balatonnál, a tavalyinál is rosszabb. A munkaerő egy része külföldre dobbantott, de – ahogy több vendéglős is fogalmazott – „nem nagyon akarnak dolgozni az emberek, főleg hétvégén nem”. Pedig a vendéglátás hétvégi szakma, akkor pörög(ne) igazán.

A dolgozók oda mennek, ahol többet kapnak. Már tavaly is szemmel láthatóan működött ez az amúgy teljesen nyilvánvaló munkaszervezési elv,

A kereskedelemben is gáz van
A tó környéken nem csak a vendéglátóipar van bajban. Egy, az ürességtől pangó bodegába – ahol ruhákat árultak – is keresnek eladót, de az ott ülő nő szerint ha nem találnak senkit, akkor is megoldják: a tulajnak ugyanis van egy másik boltja is, ahol ketten dolgoznak, vélhetően majd onnan irányítanak át valakit. Azt mondja, azért nehéz embert találni, mert sokan szállást is kérnek, amit most már nem tudnak megoldani. Egy másik kisboltban pedig – a kiírás frissessége alapján – az éjjeliőr léphetett le legutoljára.

idén azonban sokkal súlyosabb a helyzet.

Jellemzően azok az egységek lehetnek bajban, amelyek nem állandó csapattal dolgoznak, hanem évről évre újraszervezik a dolgozókat – mondja Borsi András, a siófoki Hintaló vendéglő vezetője.

Az Öreghalász vendéglőben jelenleg kilencen dolgoznak, a munkaerőhiány lassan a forgalmon is meglátszik. A vendégekkel nem is lenne baj, vannak, illetve lennének bőven, de

nem tudunk annyi embert kiszolgálni, amennyit lehetne.


Siófok „fő helyén”, a Petőfi sétányon legalább minden tizedik bódé vagy étterem falán virított egy papír vagy tábla, hogy munkatársat keresnek. Ahol nem volt kiírva, ott sem volt ideális a helyzet. Egy fagyizóban például azt mondták, nekik is kellene ember, de már diákmunkást sem találnak. A dolgozók szerint amíg nem emelkednek a bérek, a helyzet nem is változik.

Képünk illusztráció
©

A mellette lévő étteremben pizzaszakácsból van csak hiány, azt mondták, aki tavaly és tavalyelőtt is ott dolgozott, talált rendes, egész éves állást, itthon. Máshol arra panaszkodtak, mindenki külföldre lépett le.

Az Öreghalászban jelenleg két diák is dolgozik, a szakképzetlenség hátrányai nyilvánvalóak,

de legalább itt van négy kéz.

Pedig nem arról van szó, hogy fillérekért alkalmaznák a – jelenleg nem létező – jelentkezőket, az Öreghalászban például tavaly óta 15-20 százalékkal több pénzt kínál a tulajdonos a dolgozóknak. „Így sincs senki, akinek fizetést adhatnék.” A vendéglő által kínált bér pedig abszolút értékben is illeszkedik a helyi iparági átlaghoz. Konkrét összeget nem mondtak.

A szintén siófoki Hintaló vendéglőben pedig 10 százalékkal többet lehet keresni, mint a múlt évben.

A délelőtt 11-től este 10-ig nyitva tartó Öreghalászban dolgozók heti két szabadnapot kapnak, de „olyan is van, hogy csak délután 6-ra kell jönni egyik-másik munkatársnak”. Ételt és szállást is kapnak, „de így sincs jelentkező”.

Képünk illusztráció
©

Máshol szinte a menü kiírására szolgáló táblával egyező nagyságú táblán keresnek 6-8 pozícióra embert. „Akkora a baj, hogy már az üzletvezető is beállt” – érzékeltette a helyzetet az egyik pincér. A közeli szállodában pedig alig van, aki takarítson. A gíroszoshoz is kellene 3-4 ember, a konyhára, de nem nagyon jelentkezik senki. A kiszolgálók viszont a tulaj engedélye nélkül nem beszélhettek arról, hogy így mennyit kell dolgozniuk.

A munkaerőért folytatott harc élesedik, a vendéglők nagyjából

simán levadásszák egymás dolgozóit.

Az éves szinten üzemelő Öreghalász dolgozóit tavaszonként rendszeresen megkörnyékezik a konkurensek jobb(nak tűnő) ajánlatokkal, néha sikerül is elcsábítani egyik-másik kollégát. Az, hogy a jobbnak tűnő ajánlatból végül mi valósul meg, már más kérdés.

"Sokan akarnak pár óra alatt sok pénzt keresni"

Mintha vészhelyzet lenne a balatoni vendéglátásban. Az egyre kevesebb vendég már nem is számít meglepőnek, sőt inkább az okozhatna kisebbfajta zűrzavart, ha sokan volnának, mivel nem lenne, aki kiszolgálja őket. Kritikussá vált a munkaerőhiány, jószerivel mindenki, aki egy kicsit is konyít a szakmához, lelépett külföldre, pedig nem is biztos, hogy jobban jár.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!