Brexit után: „Annyira nem lehet rossz, hogy visszamenjek Magyarországra”
Mit is csinál egy hat éve Angliában élő magyar nő – egy brit állampolgárságú gyerekkel a karján – a Brexit után? Három hónapja még úgy volt, jövőre ő is felveszi az állampolgárságot. Most azonban ez már nem tűnik olyan vonzónak. Sok minden bizonytalan lett, a fő kérdés, hogy menni vagy maradni?
Kata 2009-ben (31 évesen) ment először Angliába, akkor még csak fél évre. Nem a rendszer elől menekült, hanem a nyelvtanulás és a változás iránti vágy hajtotta. „Pénzem két hónapra volt, tulajdonképpen egy bőrönddel és egy laptoppal érkeztem.” Elszántságát mutatja, hogy repülőjegye csak oda szólt. Itthon párhuzamosan dolgozott informatikusként és újságíróként, de mivel ki akart szakadni a megszokásból, egyáltalán nem zavarta, hogy teljesen más munkákat végzett öt éven keresztül. „Először hotelekben, bárban dolgoztam, voltam szobalány, felszolgáló, bárpultos, konyhai kisegítő. Öt év után sikerült irodai állást kapnom, most egy szerszámforgalmazó cégnél vagyok tartalomíró és adatbázis-kezelő.” Bár az is az igazsághoz tartozik, hogy ebben az öt évben volt egy szülési szabadság is, mert 2011-ben megszületett kisfia, Maxim – aki brit állampolgár, lévén az apuka is az.
„Tudod, mire számíthatsz, amíg nem hibázol nagyot, nem macerálnak”
Az eleje azonban nagyon nem volt könnyű. Mivel egyedül érkezett Angliába, nem segítette senki, nem ismerte a helyi szabályokat, az első munkahelyén csúnyán átverték: egy szállodában dolgozott és lakott is, de tulajdonképpen rabszolgaként. Két és fél hónap után váltott,
„furcsa módon, magyaroktól kaptam segítséget, erre azóta sem volt gyakran példa”.
Azt viszont hamar megtapasztalta, hogy még a minimálbérből is félre tud tenni és néhány nap alatt lehet munkát találni. A legnagyobb kihívás a nyelv volt, azt ugyanis „újra kellett tanulni, mert otthon nem a beszélt angolt tanultuk, de ezt a részét kimondottan szerettem”. A legnagyobb tapasztalata az, hogy lehet az egyről a kettőre jutni, illetve mindehhez nem kell ügyeskedni, kiskapukat keresni. Ha valaki tisztában van a jogaival, minden esélye megvan rá, hogy érvényesíteni is tudja azokat, és ez az élet minden területére igaz. „Itt, ha vállalkozol, tudod, mire számíthatsz, amíg nem hibázol nagyot, nem macerálnak. A munkahelyemen is pontosan tudom, mi jár nekem, miért emelhetem fel a szavam, vannak érdekvédelmi fórumok, amelyekhez fordulhatok, ha gond van.”
Éppen ezért ma sem döntene másképp, sőt azt gondolja, öt évvel korábban kellett volna kimennie, „mára lenne saját házam, egzisztenciám. Így, hogy közben született egy gyerekem, nehezebb ezeket megvalósítani, de így sem lehetetlen.”
„Ha otthon maradtam volna, most lenne egy munkám, ahol hónapról hónapra dolgozom és egy fizetésem, amiből hónapról hónapra élek. Nem tudnék utazni, az iskolakezdés sem lenne ilyen könnyed, de lehet, hogy gyerekem se lenne, mert még mindig a szüleimmel laknék, mert nem tudnám összerakni a pénzt egy lakás önrészéhez.”
A gyereknek egy ceruzát sem kell megvennie és nem terhelik sem az iskolatáskával, sem a házikkal
Maxim most kezdi az iskolát, látva, hogy az itthoniakra mennyi terhet ró – és nem csak anyagilag – a suli, Kata itt is egyértelmű „nyereségről” beszél. „Az iskolakezdéshez csak az egyenruhát kell megvenni, egyetlen ceruzát, taneszközt sem, mindent az iskola ad. A gyereknek nem kell hátizsák, nem cipeli haza a könyveket, szerdán kapnak házit, amit hétfőre legyünk szívesek, ha úgy adódik, elkészíteni.” Kata szerint a szociális háló is sokkal erősebb, ha beüt a baj, akkor sem kell éhen halni. Mivel egyedül neveli a fiát, kap lakhatási támogatást és adókedvezményt is.
Bár a gyermekfelügyelet drága és nehézkes, de egy fizetésből fenn lehet tartani egy családot, így nem okoz megélhetési gondot, ha az anya nem tud dolgozni egy darabig vagy a fizetése elmegy a gyerekfelügyeletre. A másik, ami miatt még most is inkább Angliát választaná, hogy az emberek nem piszkálják egymást. Nem számít, milyen autója van valakinek, vagy hogyan öltözködik, kik a barátai.
„Itt a jólétbe, otthon a nyomorba bolondulnak bele az emberek.
Bár sokkal anyagiasabb ez a világ, de a választás még mindig az enyém, hogy beállok-e a sorba. Ha nem, akkor is békén hagynak.”
Oh, Shit!
Kata a Brexit-népszavazást folyamatosan figyelemmel kísérte, a referendum napján nézte a részvételi adatokat, hiszen tudta, hogy ez befolyásolhatja majd a jövőjüket. Az eredménnyel szembesülve pedig az első gondolata egy cifrább káromkodás volt. Aztán pedig csak kavarogtak a gondolatai. „Mi lesz most? A gyerekem brit állampolgár, én jövőre terveztem megszerezni az állampolgárságot, pakolnunk kell vajon?” Katának az állampolgárságért 1500 fontot kellene kifizetnie, eddig ez tuti befektetésnek tűnt, most már kevésbé.
A munkahelyén is folyamatosan téma a Brexit, a cégnél dolgozók 95 százaléka angol, így ők nyilván más szemszögből nézték a szavazást, de sokszor parázs vita alakult ki közöttük is. Kata a mostani bizonytalanságban is főleg a médiából tájékozódik, néhány kollégája is tájékozott annyira, hogy érdemes kikérni a véleményüket. Ám szerinte az átlagembernek elképzelése sincs a Brexit következményeiről, csak sodródik az árral. Azt gondolja, hogy a népszavazás egyértelműen a bevándorlás visszaszorítása miatt történt. „Ezért is voltak olyan csalódottak utána, hiszen kiderült, hogy pont ez nem fog bekövetkezni, viszont széteshet a királyság, valamint mennek a kukába azok az EU-szabályozások, amelyek a munkavállalókat és a nyugdíjasokat védték. Pofon volt ez a nacionalista angoloknak, akik baromi büszkék, ám kevés ésszel megáldottak.”
Menjek vagy maradjak?
„Hogy mi lesz? Tényleg nem tudom. Borultak a tervek, de annyira nem lehet rossz, hogy visszamenjek Magyarországra. Pedig mennék a család és a barátok miatt, de amíg a helyzet nem változik, nem költözünk haza.” Katáék már korábban is gondolkodtak azon, hogy esetleg Dél-Európában próbálnának szerencsét, leginkább a kaland kedvéért, most ez egyre inkább tűnik racionális B-tervnek.
Ezzel együtt a napok folynak a maguk medrében, Maxim elkezdte az iskolát, Kata bejár dolgozni, de azért a jövő sokkal bizonytalanabb lett, a jelen pedig barátságtalanabb. „Rengeteg ismerős mesélte, hogy beszóltak nekik játszótéren, óvodában, iskolában, utcán. Személy szerint engem senki nem bántott, de
a hangulat érezhetően nagyon rossz volt, iszonyú feszültség volt a levegőben. Ez mára enyhült kicsit, de a bizonytalanság érzése megmaradt. Talán ez a legrosszabb.”
Katát a munkahelyén megnyugtatták, bármi is történik, megtalálják a módját, hogy megtartsák. „Nyilván szépen hangzik, de ki tudja, éles helyzetben ez hogyan változna.”
Ami pedig már most érezhető, hogy a font árfolyama sokkal bizonytalanabb és rosszabb, mint volt, nehezebb lett külföldiként állást találni. Ugyanakkor a lakásárak csökkenni látszanak, ami Katának még jól is jöhet, ha a maradás mellett voksol. Ráadásul most is azt mondja, hogy aki tud angolul, annak még mindig érdemes nekivágnia, mert munka van. Az induláshoz pedig a régi szabály érvényes: legyen elég pénzük két hónapra, ennyi kell az induláshoz.
„Nyilván ez elcsépelt mondat, itt sincs kolbászból a kerítés. Hiányozik a családom, a barátok, kevés igazi barátságot kötöttem itt kint. Most, hogy Maxim olvasni tanul, jöttem rá, hogy hiányzik a nyelv is és persze a kulturális közeg. De mégis úgy érzem, hogy mindezzel együtt ez egy élhetőbb ország nekem és a gyerekemnek is. Akkor állunk tovább, ha találunk jobbat, esetleg egy mediterrán országban lakunk majd és lakókocsiból árulom a kürtöskalácsot, vagy lesz egy kis kávézóm. Húsz év múlva talán hazamegyünk...”