szerző:
-W-

Európa élvezi a pénzesőt. De látja azokat, akik miatt veszélybe került.

2020-tól más szelek fújnak majd az Európai Unióban, és egyelőre nem tiszta, hogy merre is fogják fújni a ropogós, és nem utolsósorban kényelmesen ellopható eurókat. Nem véletlenül szaglászik Felcsúton az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága: a mostani hibák és bűnök mind befolyásolják, hogy mi lesz három év múlva.

Van az EP-nek egy másik testülete, ez a Régiók Bizottsága névre hallgat, és nagyjából arra való, hogy a benne sürgő polgármesterek meg önkormányzati képviselők időnként felkiabálhassanak a legendás brüsszeli elefántcsonttoronyba, és adjanak valami visszacsatolást arról, hogy mondjuk Nagykanizsán vagy Nantes-ban mi is történt a felső szintű döntések nyomán, vagy mire volna szükség. Ez nem túl izmos jogosítvány, amin lehet kuncogni, meg elkezdeni a szöveget a zemberektől elszakadt unióról, amíg meg nem gondoljuk, hogy Magyarországon vajon hol és hogyan véleményezhetik a helyhatóságok a kormány döntéseit. Vagy hogy önkormányzatok-e azok még egyáltalán. Na ennek a bizottságnak, a COR-nak a szociáldemokrata csoportja gyűlt össze Valenciában, hogy egymásnak is megmondják a frankót.

Erre aztán nem nagyon került sor, mert amikor mindenkit megetetnek rendesen egy szépséges mediterrán városkában a tenger partján, akkor eleve elcsitulnak a kedélyek. De az azért érezhető minden felszólalásból, hogy vannak bajok, jól látható anomáliák, és még inkább van félelem, hogy ezekből kegyetlen ínség következhet.

Az EU kohéziós politikája egyébként nem eredménytelen pénzszórás: a COR-ban nyüzsgő városvezetőknek van mit félteni. Ebből a kasszából épülnek és újulnak meg iskolák, utak, távközlési hálózatok, kórházak meg még ezer dolog, amit ők aztán átadhatnak, a választó meg örül és szavaz. Viszont éppen a saját, de még inkább a szomszéd kertjén látják, hogy mennyire sérülékeny és főleg támadható a rendszer. Látszólag önkritikusan, de talán inkább a két város közötti legendás rivalizálás miatt kerül elő a szomszédos Castellón repülőtere, az uniós pénzek elsüllyesztésének iskolapéldája. Százötvenmillió euróból épült az amúgy bejáratott és forgalmas valenciai reptértől 60 kilométerre, a pénz egyhatodát helyi focicsapatokra költötték, ma pedig néhány tökfölösleges járat közlekedik hetente, de valószínűleg azokat is feketén szponzorálják.

De azért téma Magyarország is. Kár azt hinni, hogy Felcsútot és a többi tolvajlást nem látják a műholdak.

Valenciától Constantáig szinte minden küldött aggódik. Ők tudják, hogy mennyivel lenne rosszabb nekik a kohéziós támogatások nélkül, de a nyűg is ugyanaz: a választóik nem tudják. Az európai ifjúszocik elnöke, João Albuquerque mondja ki legkerekebben: ennek a rendszernek csak akkor van jövője, ha egyrészt láthatóbbá válik, másrészt a döntésekbe is be tudják vonni a helyieket. Másképp vagy maguk a népek szavazzák ki magukat belőle, mint a britek, vagy megeszi az egészet az ellenőrizetlen korrupció. Most jobb esetben a nemzeti kormányok fényezik magukat az uniós pénzből elért eredményekkel; rosszabb esetben a saját arany vécékeféjüket vetetik meg Európával, aztán amikor Európa körülnézne a budiban, akkor csapkodják a seggüket a földhöz, hogy ez akkora intervenció, mint a prágai tavasz leverése.

Nincs vita arról, hogy mit és merrefelé kell korrigálni. Ha a jó szándék meg nem feneklik valahol a bürokráciában, akkor 2020 után az elnöki budiba járó kisvasútra nem lesz többé pénz; amire lesz, arról pedig tudni fogja mindenki, hogy azt Európának köszönhetjük.

Ha megfeneklik, akkor előbb-utóbb nem lesz pénz egyáltalán. Az katasztrófát jelent, és azt a katasztrófát le fogják verni azokon, akik okozták. Európa ellenségei kiéhezetten lesnek az újabb ellenségképre, mert a migránsokból nem lett meg a lázadás éve. Lehetünk mi még ennek a botnak a rosszabbik végén.