szerző:
hvg.hu

Gondosan titkolt nyílt pályázat, az arra jelentkező cégek között személyi összefonódások, strómanszerű megoldások – úgy fest, az állam megint nem járt túl jól, amikor megvált egy értékes ingatlanától.

Szövevényes, a korábbi MSZP-s ingatlanügyekre hasonló ügyet vett elő a Heti Válasz: a Feneketlen-tó mellett felépítendő Buda Gardens telkét és a rajta lévő leromlott állapotú ingatlant adta el az állam egy cégnek, amely aztán vélhetően jó áron értékesítette az ingatlanfejlesztőknek. A telek 2016 végéig az EMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Zrt.-é volt, aminek felügyelete a Miniszterelnökséghez, azaz Lázár János alá tartozik.

Ezt az a Henn Péter vezette, aki korábban cserkészszövetségi vezető is volt. Az ÉMI korábban felajánlotta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek az ingatlanrészét, de az nem vette meg. Ezután az ÉMI nyílt pályázatot hirdetett: a saját oldalán, és egy darab önkormányzati hirdetőtáblán "tette közhírré" a lehetőséget. Két cég jelentkezett, végül a Walnut Estate nyerte meg a pályázatot. Ennek tulajdonosa Tekse Balázs, akivel Henn korábban együtt dolgozott a cserkészeknél. A másik cég, az Emaing mögött a korábban sportriporterként, Telepsort-főszerkesztőként dolgozó Schulek Csaba áll, aki azonban később már a Walnut vezérigazgatója is lett. Elég necces tehát ez a formailag megfelelő pályáztatás. A nyertes Walnut 1,5 milliárd forintot fizetett az ingatlanért, amin most 350 lakásos megalakóparkos fejlesztés indul, 2-3 éven belül kész lakásokat ígérnek a fejlesztők. Honnan volt pénze a Walnutnak? Egy DVM Group nevű cég adott neki előleget. És ki vette meg egy kemény hét múlva a területet a Walnuttól? A Buda Gardenset fejlesztő DVM Group.