Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az első vizsgálat 2023 szeptemberében indult, több személy ellen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az OPUS 2023. július 21-i részvény-visszavásárlási programja kapcsán azonosított olyan piaci magatartást, amely felvetette a bennfentes kereskedelem gyanúját több személy esetében. Emiatt az MNB előbb 2023. szeptember 28-án, majd 2024. november 28-án hivatalból indított piacfelügyeleti eljárásokat, mindkét esetben több személlyel szemben – tudta meg az Economx.
Ami azt jelenti, hogy az első vizsgálat megkezdése, azaz 2023. szeptember 28-a óta eltelt már hatszáz nap.
A folyamatban lévő ügyre hivatkozva a jegybank további információkat nem kívánt megosztani a lappal.
A bennfentes kereskedés azt jelenti, hogy valaki nem nyilvános – de várhatóan az árfolyamra jelentős hatással bíró – információk birtokában hajt végre ügyleteket, vagy ad megbízásokat ügyletekre.
A bennfentes kereskedés vádját a kormány/párt és a kormány/párti sajtó igyekszik rátolni Magyar Péterre. Az ellenzéki vezető – aki akkoriban még egyáltalán nem volt ellenzéki vezető – tagadja, hogy bármiféle szabálytalanságot követett el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.