"Azután következett életem legrosszabb két hete. Bár megfelelően adtak ennem (...), sosem kínoztak vagy bántalmaztak, de délelőtt, délután és este vallattak, a nap végére mindig úgy éreztem, hogy nem bírom tovább." Ez a némileg ellentmondásos visszaemlékezés Mihail Kutuzov-Tolsztoj gróf tollából származik, akit - miután előző év nyarától a budapesti svéd követségen dolgozott - 1945 januárjának első napjaiban tartóztatott le a szovjet katonai elhárítás, a Szmers, nem sokkal Raoul Wallenberg elfogatása előtt.

Jelenet az Alba Regia című filmből © HVG

A faggatózás hatására aztán - derül ki a Wallenberg-bizottság által 2000-ben kiadott jelentésből (HVG, 2001. január 27.) - a fehérorosz emigránsként Magyarországon élő rejtélyes gróf sok mindent kitálalt a zsidókat mentő svéd diplomata és társai tevékenységéről, magánéletéről, a háború alatt a szovjet érdekek képviseletét is ellátó követség munkájáról, no meg saját magyarországi tapasztalatairól. Jóllehet alakja szerepel a Wallenberg-jelentésben, 1986-ban pedig Németországban angol nyelven megjelent a gróf memoárja, máig tisztázatlan, milyen szerepet játszott Kutuzov-Tolsztoj a Wallenberg-ügyben. A jelentést készítő bizottság még öt éve sem kaphatta meg a KGB utódszervezetének irattárából azokat a dokumentumokat, amelyek a gróf működésére, részletes vallomására vonatkoznak. Pedig ez azért is érdekes lenne, mert megalapozottnak tűnő feltételezések szerint a gróf nem csupán a kihallgatás során működött együtt a szovjetekkel, hanem jóval korábban is. A híres szovjet hírszerző tábornok, az egyebek mellett a Trockij-gyilkosságot és az amerikai atomtitok Moszkvába csempészését előkészítő Pavel Szudoplatov például úgy tudta, hogy Kutuzov-Tolsztojt - akit memoárja szerint 1918 júliusában a bolsevikok "a nép ellenségeként" halálra ítéltek, de megszökött, s Nyugatra menekült - már az 1920-as években beszervezték, amikor Brüsszelben élt. De a világháború során a brit hírszerzés magyarországi ügynökhálózatát irányító - és erről a nyilvánosság előtt most először nyilatkozó - Jack Deverell is azt állította a HVG kérdésére, hogy már annak idején jelezte főnökeinek: "a gróf volt az egyik, ha ugyan nem a legfontosabb vezetője az itteni orosz szolgálatnak".

Bizonyítékok híján is számtalan jel tehette gyanússá - a napóleoni háborúk legendás hadvezérével, valamint a híres íróval is rokonságban lévő - Kutuzov-Tolsztojt. Miután Oroszországból való menekülése után szinte egész Európát bejárta, 1940 júliusában Erdélyből érkezett Magyarországra, és minden gyanú felett álló személyként - mint európai vándorlása során, itt is - arisztokrata családok nyelvtanáraként dolgozott. Be is került az elit körökbe, elnökévé választotta az itteni orosz emigránsok klubja, s utóbb jó ismeretségbe került Ivan Danielsson svéd követtel. Bár kiváló társadalmi beágyazottságát többen említik, keveset tudni arról, konkrétan kikkel is állt kapcsolatban. Sokszor ellentmondásosnak tűnő önéletrajzában mindenesetre legjobb magyar barátai között említette a Bethlen családot, különösen Bethlen Róza grófnőt, aki Horthy Miklós sógornője, a kormányzó Jenő nevű fivérének felesége volt. Így aztán Kutuzov-Tolsztoj révén a szovjet vezetés meglehetősen bizalmas információkhoz is juthatott.

Máig rejtély azonban, hogy köztiszteletben álló menekültként - mint azt felesége a Nyugat-Németországban 1987-ben kiadott emlékirataiban leírja - miért kellett 1943-ban hirtelen Vágsellyére (ma a szlovákiai Sala), egy kis faluba "költözniük", és ott másfél évet eltölteniük. Az egyébként belga származású grófné, Mirjam Kutuzov-Tolsztoj szerint a magyar hatóságok "kémnek és szövetséges ügynöknek" tartották őket, de hogy ez tényleg így volt-e, azt lehetetlen ellenőrizni, mivel a magyar katonai elhárítás iratainak többsége a háború után szovjet kézbe került, és máig kutathatatlan. Vágsellyéről aztán, noha a német megszállás után emlékirataik szerint a helyzetük egyre tarthatatlanabbá vált, csodálatos módon sikerült visszakerülniük a fővárosba. Itt a gróf a svéd vöröskereszt vezetője, Valdemar Langlet közbenjárására a budapesti svéd követségre került, ahol - máig megmagyarázhatatlan módon - az országban lévő szovjet hadifoglyok képviseletét bízták rá.

Ennél is érthetetlenebb azonban, hogy a papíron a svéd vöröskeresztnek - egyébként Wallenberg közvetlen közelében - dolgozó gróf, ha valóban annyira tartania kellett az őt annak idején halálra ítélő szovjethatalomtól, 1944 végén miért várta be Budapesten a front érkeztét, és pláne hogy a város eleste után miért vállalta el a szovjet városparancsnokság és a semleges országok követségei közötti kapcsolattartást. Kutuzov-Tolsztoj sorsának későbbi alakulása is nehezen magyarázható logikusan az önéletrajz alapján: 1951 elején ugyanis - állítása szerint - a magyar hatóságok feleségével együtt "kiutasították" az országból, ám nem Kelet felé, hanem oly módon, hogy két, Párizsig szóló első osztályú vonatjegyet kapott.

A szovjetek már Magyarország hadba lépése előtt is élénken érdeklődtek az ország iránt. A belügyi népbiztosságnak, vagyis az NKVD-nek dolgozott egy bizonyos Bela Janukovics Grigorjev, alias Geiger Béla, aki 1940 és 1941 júliusa között a budapesti szovjet követség sajtóattaséjaként tevékenykedett, miközben gyűjtötte az információkat Magyarországról, főleg fiatal, antifasiszta értelmiségiek útján - bár ma még felderítetlen, pontosan kik is segítették. "Grigorjev elvtárs" 1922-ben került a Szovjetunióba, a diplomáciai főiskola elvégzése után 1950-ig a szovjet külügyben, párhuzamosan pedig a "polgári" hírszerzés számára is dolgozott. A Szovjetunió magyar megtámadásakor, 1941-ben a követség többi alkalmazottjával őt is internálták, majd moszkvai magyar diplomatákra cserélték, ám 1944 végén visszatért. Előbb az ideiglenes kormány és nemzetgyűlés létrehozásáról szóló moszkvai és debreceni tárgyalásokon tűnt fel, majd 1946-ig a budapesti szovjet követség titkára lett, ebbéli minőségében Georgij Makszimovics Puskin szovjet követ és Kliment Jefremovics Vorosilov, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökének bizalmas tolmácsaként építhette tovább magyar kapcsolatait. A "cég" állományából való kikerülésére utalhat Rákosi Mátyás emlékirata, ahol Grigorjev-Geigert utóbb mint az egyik legjobb szovjetunióbeli magyar fordítót említette.

Az iratok hozzáférhetetlensége miatt még ma is nagyon nehéz megmondani, kik voltak a háború alatt Moszkva magyarországi informátorai. Annyi tudható, hogy egyes szovjet hírszerzők lengyel menekültnek álcázva dolgoztak, mások partizánegységek tagjaiként érkeztek az országba. Az igazán gyümölcsöző "hírforrások" azonban egészen más típusúak lehettek, mint azt Pálóczi-Horváth György publicista esete is mutatja. Ő a harmincas években a Pesti Napló riportereként dolgozott, és a németellenes baloldal egyik ismert pesti figurájának számított. 1940-ben aztán egy Budapesten tartózkodó angol újságíró, Basil Davidson, a brit hírszerzés ügynöke előbb röplapok írásába vonta be, majd 1941-ben, Magyarország Jugoszlávia elleni hadba lépése után megszervezte szökését az országból. A partizánakciók támogatására és hírszerzésre szakosodott brit speciális hadműveleti szervezethez (SOE) csatlakozott Pálóczi-Horváth 1943-ban Isztambulban már angol összekötőként tárgyalt azokkal a magyar küldöttekkel, akik a Kállay-kormány megbízásából tapogatóztak: ki tudna-e ugrani Magyarország a háborúból.

© HVG

A budapesti kormány feltehetően nem sejtette, hogy az angolszász hatalmakkal folytatott és persze a Szovjetunió előtt teljesen eltitkolt tárgyalásokon elhangzottak szinte azonnal eljutottak Moszkvába is. A briteket és a magyarokat összekötő Pálóczi-Horváth ugyanis, kommunista meggyőződéséből kifolyólag, részletesen tájékoztatta ezekről a bizalmas tárgyalásokról az isztambuli szovjet kereskedelmi kirendeltség egyik, Baklanov néven bemutatkozó - egyébiránt a katonai hírszerzésnek, a GRU-nak dolgozó - munkatársát. Az oroszok ráadásul nem bízták a dolgot a véletlenre. Az akkoriban London és Isztambul között ingázó Pálóczi-Horváthot a brit fővárosban megkörnyékezte (majd szoros kapcsolatot alakított ki vele) Ivan Andrejevics Csicsajev is, a konkurens hírszerzés, az NKVD (majd 1943-tól NKGB) londoni - több más magyar emigránst is behálózó - rezidense, aki szintén részletesen kikérdezte a tárgyalásokon hallottakról. Pálóczi-Horváth utóbb viszszatért Magyarországra, ám a Rajk-perben őt is elítélték azzal a váddal, hogy 1945 után az angoloknak kémkedett. Rehabilitása után, 1956-ban újra emigrált.

1944 őszén, a Vörös Hadsereg Magyarországra érkeztével aztán a szovjet hírszerzés feladatainak súlypontja a napi, taktikai feladatokra helyeződött át. A 2. és 3. ukrán front számtalan felderítőt dobott át a frontvonalak mögé. A leghíresebb Marija Alekszandrovna Fortusz őrnagy volt, aki mind Budapest ostromában, mind az azt követő dunántúli harcokban fontos információkat szerzett. Történetét - persze kiszínezett formában és egy szerelmi szállal megbolondítva - a magyar közönség már 1961-ben megismerhette, amikor Alba Regia címmel, Szemes Mihály rendezésében, Tatjana Szamojlova és Gábor Miklós főszereplésével nagyszabású filmopus mesélte el, milyen kalandos körülmények között tájékoztatta feletteseit Fortusz őrnagy a német és magyar csapatok mozgásáról.

Mai ismereteink szerint a magyarországi harcok során a legtöbb praktikus információt átállt magyaroktól kapták a szovjet hírszerzők. Egyikük, Hátszeghi (akkor: Hatz) Ottó vezérkari ezredes - aki 1943-ban Isztambulban a béketapogatózások egyik résztvevője is volt - 1944. november 7-én a VII. hadtest okmányaival Malinovszkij marsall aradi főhadiszállására repült. A tőle kapott adatokból a Vörös Hadsereg vezetői pontos képet alkothattak a dunántúli, Margit-vonal nevű - Nagytéténytől a Velencei-tavon át Gyékényesig húzódó -, lövészárkokból, kiserődökből, aknamezőkből és harckocsiakadályokból álló védvonalról. Az Ausztria felé való felvonulást és a zalai olajmezők megszerzését megakadályozni hivatott állásrendszert - Sárhidai Gyula hadtörténész szerint - az így kapott dokumentumok ismeretében a szovjet csapatok a leggyengébb pontjain támadták meg, s így keleti részét már december végén, nyugati szakaszát pedig 1945. március 30-án gyorsan áttörték.

Hat nappal Hátszeghi után a demokratikus ellenállási mozgalom szervezete, a Magyar Front megbízottjaként Simonffy-Tóth Ernő vezérkari százados repült át a szovjet oldalra. Ő - mint azt fia, Simonffy András Kompország katonái című regényében leírta - 12 darab részletes Budapest-térképpel örvendeztette meg Malinovszkij marsallt, amely pontosan feltüntette a fővárosban és környékén kiépített védelmi vonalakat, köztük a Pestet védő Attila-vonal három karéjának elhelyezkedését. Ám a két informátor - Hátszeghi és Simonffy-Tóth - ezekkel a tetteivel sem tudta biztosítani jövőjét: 1945 legelején rövid ideig mindketten az ideiglenes nemzeti kormány honvédségének megszervezésében tevékenykedtek, de Simonffy-Tóthot már márciusban leszerelték, és attól fogva nyelvtanárként működhetett. Hátszeghi nála is rosszabbul járt, őt április elején az NKGB koholt vádak alapján letartóztatta, és - a moszkvai Ljubjanka börtönben töltött hosszú vizsgálati fogság, valamint néhány éves javító munkatábor után - csak tíz évvel később térhetett haza.

ILLÉNYI BALÁZS, RITTER LÁSZLÓ