"Élethalálkérdéssé" vált a vasárnapra kiírt iraki parlamenti választáson való részvétel, különösen Bagdadban, valamint a fővárostól nyugatra és északra fekvő szunnita övezetben, ahol szinte mindennaposak lettek az öngyilkos merényletek, a jelöltek és választási tisztviselők megfenyegetése, a gyilkosságok. Bár amerikai közlés szerint a választás előtt egy héttel a felére csökkent a gerillák támadásainak száma, és elfogták a merényletek jó részéért felelősnek tartott Abu Muszab al-Zarkavi egyik helyettesét, félő, hogy mindez csak vihar előtti csend a terrorista vezér és mások által kilátásba helyezett látványos megatámadások előtt.

Illusztráció egy kézikönyvből © HVG

Ám ha a megfélemlítés ellenére valaki úgy dönt, hogy elmegy szavazni, további dilemmák kínozhatják. Sokan nem tudják, kire voksolnak, mivel a nemzetgyűlés 275 mandátumáért és a 18 tartományi parlament helyeiért versengő több mint 7500 jelölt többsége a félelem miatt megőrizte inkognitóját. Még Ijad Allavi kormányfő saját, 260 jelöltből álló listáján is csak húszan vették a bátorságot, hogy feltüntessék a nevüket. Ha ezek után valaki a listákat vezető ismert politikusok alapján mégis tudott választani a 111 párt vagy szövetség közül, nem biztos, hogy tudja, hol voksolhat. A választóhelyiségek jó részének hollétét ugyanis csak az utolsó pillanatban árulják el, hogy elejét vegyék a gerillatámadásoknak. A történelem első valóban titkos szavazása - jegyezte meg cinikusan egy veterán iraki politikus.

Irakban majd fél évszázada nem volt valamennyire is szabad voksolás, ezért az országos választási bizottság az újságokban megjelent egész oldalas hirdetésekben ismertette a folyamat szinte minden mozzanatát, a regisztrációtól kezdve a szavazáson keresztül a kezek lemoshatatlan tintával való megjelöléséig. Ám az amerikai Nemzetközi Republikánus Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 38 százaléka mégis azt hitte, elnököt, nem pedig parlamentet választanak. A fenyegetések miatt a szervezők közül sokan lemondtak, a harmadik legnagyobb város, Moszul választási bizottsága egyenesen testületileg távozott.

További anomáliákat okoz, hogy az új parlament 25 százalékát nőknek kell alkotniuk, a gyengébb nem képviselőit azonban az erőszak mellett a vallási konzervativizmus is akadályozta a jelöltség elfogadásában. Így aztán sokuknak még a családja sem tud politikai szerepvállalásukról. Az arcukat vállaló jelöltek is legfeljebb tévéhirdetések, poszterek vagy rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megtartott sajtókonferenciák révén szólnak a szavazókhoz. A kevés nemzetközi megfigyelő nemigen merészkedik ki a szigorúan őrzött bagdadi kormányzati negyedből, ezért a szavazóhelyiségeket iraki ellenőrök ezrei hivatottak felügyelni.

Az amerikai és az iraki erők külön taktikát dolgoztak ki, hogy megakadályozzák a legveszélyesebbnek tartott akciókat, például az autós öngyilkos merényleteket. A szavazóhelyiségekben iraki rendőrök őrködnek majd, az amerikaiak pedig külső gyűrűt vonnak a kijelölt épületek köré. Egyúttal bejelentették, hogy szombattól hétfőig éjszakai kijárási tilalmat rendelnek el, lezárják az ország határait és a bagdadi nemzetközi repülőteret, megtiltják a tartományok közötti utazást, a civilek fegyverviselését, vasárnap pedig még a közúti forgalom nagy részét is leállítják.

Mindezek ellenére - mint ezt hivatalosan is beismerték - a 18 tartományból négyben (köztük Bagdad egyes részein) nincsenek meg a szavazás feltételei. A novemberi amerikai ostrom óta nem tért magához a 250 ezres Faludzsa, ahol a visszamerészkedett lakosok lerombolt házaik újjáépítésével vannak elfoglalva. De még a nyugodtnak vélt déli Bászrában, az ország második legnagyobb városában is folyik a megfélemlítési kampány, lefejezett holttestet ábrázoló plakátok figyelmeztetnek: "Ha szavazol, meghalsz!"

Iraki rendőr Allavi kormányfő plakátja előtt © AP

Az amerikaiak szerint a 25 milliós lakosságból több mint 13 millióan rendelkeznek szavazati joggal, s szerintük ha már a felük elmegy, sikeres a választás. Egy felmérés szerint 62 százalékos - de térségenként erősen változó - az átlagos részvételi hajlandóság. Ráadásul a külföldön élő 1 millió irakinak mindössze a negyede regisztráltatta magát a 14 országban felállított 74 központban.

Nem csupán teljes körű háborút hirdetett a választás megakadályozása érdekében al-Zarkavi, hanem lényegében polgárháború szításával lépett fel a már eddig is legalább 20 ezer iraki életébe került lázadás után. A síitákat azzal vádolja, hatalomra törnek, hogy Irak szunnita részein is elterjesszék "alattomos" nézeteiket, Ali al-Szisztáni ajatollahot, a síiták tekintélyes vallási vezetőjét pedig "sátánnak" nevezte. Szunnita szélsőségesek a szavazást általában a "hitetlenek" gyakorlataként, "keresztes háborújuk eszközeként" állítják be, a síitákat pedig az igaz iszlám "árulóiként" bélyegzik meg.

A szunnita gerillaháborút csak részben táplálja a megszálló amerikaiak elleni lázadás - az erőszak az iraki hatalmi harc részének is tekinthető. A Huszein-rezsim alatt kivételezett helyzetet élvező, a lakosság ötödét adó szunniták a jelek szerint nehezen fogadják el, hogy a lakosság 60 százalékát kitevő síiták a független Irak történetében először a hatalom átvételére készülhetnek. Aminek érdekében a síita frakciók félretették nézeteltéréseiket, és szorosra zárták soraikat. A szunnita vezetők viszont a szavazás bojkottjára szólítottak fel, mondván, a részvétel politikai öngyilkossággal ér fel. Mivel nincsenek választási körzetek, csak listákra lehet szavazni, így a kisebbségek megfelelő képviselete nem biztosított.

Megfigyelők szerint a szunniták gesztusként értékelték volna, ha legalább az erőszak dúlta tartományokban elhalasztják a választást. Kérdés, kielégítő-e a szunniták számára, ha - mint arról egyre több szó esik - a választás utáni kiigazításként az elnyert helyeken kívül még mandátumokat kapnak a parlamentben, illetve magas posztokat a kormányban.

Ám a szunniták korántsem teljesen kiszolgáltatottak. Az átmenetet szabályozó törvény szerint a most megválasztandó - egyébként még mindig csak ideiglenes - parlament új alkotmányt alkot, amelyet az október 15-ére tervezett népszavazásnak kell jóváhagynia (ezt követően, még az idén tartandó új választáson születik csak meg az első felelős törvényhozás). De egy - eredetileg a kurdoknak tett - engedmény értelmében a referendum sikertelen, ha az alkotmánytervezetet három tartományban kétharmados többséggel elutasítják. A kurdok így tulajdonképpen vétójogot kaptak, mivel három északi tartományukban többséget alkotnak. De igaz ez a szunnitákra is, akik szintén legalább három tartományban többségben vannak, s így ők is megakaszthatják a végleges alaptörvény elfogadását.

A királycsinálók azonban egyelőre kétségtelenül a lakosság ötödét adó kurdok lehetnek, akik szintén közös listát állítottak össze, és hogy még véletlenül se törjön meg az egység, ezúttal - egyszeri alkalommal - közös listát indítottak az egyidejűleg tartott saját regionális parlamenti választáson is. Magas, 90 százalékosra jósolt részvételük még számarányuknál is több képviselői helyet eredményezhet az országos parlamentben. Az átmenetet szabályozó törvény szerint az új kormány komolyabb döntéseit a parlamentnek kétharmados többséggel kell jóváhagynia, ami azt jelenti, a kurd frakció valószínűleg megkerülhetetlen lesz.

Regisztrációs központ Nashville-ben © AP

A síita hatalomátvétel azonban nem csupán Irakban, hanem az egész arab világban borzolhatja a szunniták idegeit. Többen máris egy geopolitikai síita félhold rémképét festették fel, amely a síita Irántól Irakon és Szírián át Libanonig húzódna (Szíriában ugyan a szunniták vannak többségben, de a hatalom a síizmusból kivált alavita kisebbség kezében van, Libanonban pedig a síiták számaránya már meghaladja a szunnitákét és a keresztényekét). Abdullah jordán király nemrég azt állította, 1 millió iráni regisztráltatta magát az iraki választáson, hogy biztos legyen a síita siker.

Bár kijelentése megalapozatlannak tűnik, a síita újjászületéstől az Öböl arab országaiban is félnek, ahol jelentős síita kisebbség él (kivéve Bahreint, ahol többségben vannak). Az iraki síita vezetők nem győzik cáfolni, hogy közösségük Irán ötödik hadoszlopa lenne. Az iraki síiták iráni támogatása kampánytémává is vált, még maga Allavi kormányfő is a jelöltek pénzelésével vádolta meg Teheránt. Az iraki szunniták és a világiak attól félnek, hogy a síiták az iránihoz hasonló iszlámista államot hoznak majd létre. Al-Szisztáni azonban ellenzi az imámok politikai szerepvállalását, és valójában a perzsa Irán és az arab Irak közötti rivalizálásnak is hosszú a története. Kétségtelen viszont, hogy a nyolcvanas években egymás ellen háborúzó két ország új szövetségesre találhat egymásban.

Fordulópontot jelenthet a választás az Irakot 2003 márciusában lerohanó, az országban jelenleg 150 ezer katonát állomásoztató - és eddig mintegy 1400 emberét elvesztő - Egyesült Államok számára is. A nagy kérdés az, sikerül-e az "ellenállás-ellenes" harcot rábízni az új iraki biztonsági erőkre, ami lehetővé tenné az amerikai hadsereg kivonásának megkezdését. Ám ha nem szűnik a gerillaháború intenzitása, az új síita hatalom közvetlenül is szembekerül a szunnita lázadókkal, ami még közelebb vihet egy polgárháborús helyzethez. Síita részről nyíltan még nem vetődött fel az amerikai erők kivonása, de az új kormány előbb-utóbb ezt is megteheti, egy új - amerikai-síita - frontot nyitva az iraki káoszban. Ám az amerikai kormány - a The Daily Telegraph értesülése szerint - még brit kérésre sem hajlandó menetrendet felállítani az Irakból történő távozásra, ami nemcsak az új átmeneti kormánynak jelentene segítséget, de aláásná a lázadók érvét, mely szerint az Egyesült Államok határozatlan időre szállta meg Irakot.

KERESZTES IMRE