Bologna meghódította Berlint, sőt egész Németországot - legalábbis ami a felsőoktatás kétlépcsőssé tételét illeti. A német rektori konferencia adatai szerint a 2007-2008-ban elsőévesek 44 százaléka már bachelortanulmányokra iratkozott be - sokuk persze abban a reményben, hogy a hároméves alapképzés után a mesterfokozat megszerzéséig folytathatja a tanulást. Figyelembe véve, hogy például az orvosi és a jogi karokon nem tervezik bevezetni a kétfokozatú képzést, és tudva, hogy a német regula nem ír elő pontos menetrendet, csak általában mondja ki a bolognásodási kötelezettséget, ez az arány átütő sikert jelent. A bölcsészkarokon, a közgazdasági-üzleti főiskolákon és a műszaki felsőoktatásban már általános az átállás a kétszintű képzésre.

© Végel Dániel

Általános a siker is - legalábbis a számokat illetően. Tartalmilag még azért nem lehet sokat mondani, mert a végzősök között még csupán 11 százalék a BSc-sek aránya. Az igazi áttörés két-három év múlva várható: míg a tavalyi és tavalyelőtti tanév során az összhallgatói létszám alig változott (1,985 millióról 1,979 millióra), ugyanezen időszak alatt a bachelorképzésben részt vevők száma 202 ezerről 329 ezerre ugrott.

Az elhelyezkedési, illetve karrierlehetőségekről ma még inkább csak hangulatfelmérésekre hasonlító közvélemény-kutatások, semmint nagyszámú gyakorlati tapasztalatok árulkodnak. A berlini ipari és kereskedelmi kamara tagvállalatai körében végzett felmérés szerint a cégek többsége akár azt is el tudja képzelni, hogy BSc-végzettséggel is lehessen vezetői (csoport- vagy osztályvezetői) posztot elérni. Ugyanakkor úgy látják, hogy a tanulmányi idő lerövidítése éppen azoknak a lehetőségeknek (az egyetemi évek alatt végzett néhány hónapos gyakorlatok, külföldi ösztöndíjak) a rovására megy, amelyek a szélesebb kitekintés megszerzéséhez volnának szükségesek.

A BSc-végzettségűek - akiknek a mesterfokozattal rendelkezőkre váró, átlagosan 2500-3500 eurós kezdő fizetésnél legalább 500-al kevesebbel kell beérniük - leginkább a kereskedelmi és marketingrészlegeknél remélhetnek munkát. Nem véletlen, hogy például a műszaki jellegű felsőoktatásban tanuló bachelorjelöltek 94 százaléka egy felmérés szerint úgy nyilatkozott, folytatni szeretné tanulmányait a mesterfokozat megszerzéséért.

Vegyesebb a kép a bolognai rendszer nevét adó város országában. "Az első három évben nem sokat törődnek velünk a tanárok, mert másodosztályúnak tekintik az alapfokú diplomát, a laurea brevét, és a munkaadók többsége sem elégszik meg a gyorstalpalón szerzett végzettséggel" - panaszkodik sok olasz egyetemi hallgató. De az oktatók és a gazdasági élet szereplői sem tudtak igazán megbarátkozni a 2001-ben az ország valamennyi egyetemén egy csapásra bevezetett kétszintű felsőoktatási rendszerrel. Vannak, akik úgy látják, elég lenne finomítani rajta, mások szerint azonban úgy, ahogy van, megbukott az egész, vissza kell térni a régi szisztémához.

Az olasz munkaerőpiac mindenesetre nem sokra becsüli a rövidített képzést. A munkaadók máig nem igazodnak el a sokféle diploma között, jobban bíznak a régi, ismert fokozatokban, így az új rendszerben alapszintű diplomát szerzettek alig több mint 27 százaléka talál munkát. De közülük is sokan folytatják a tanulást a munka mellett, mert bizonytalannak érzik a jövőjüket az alsóbb rendűnek tekintett papírral, és mert a család is elvárja, hogy legyen egy "rendes" diplomájuk, ha már egyetemre járatták őket. Az alapfok legfeljebb arra jó, hogy ráírja az ember a névjegykártyájára, és a statisztikákat szépítse vele - berzenkednek sokan.

Csalódottságukat felmérések is visszaigazolják: a cégek többségét nem érdekli az általános műveltség és tudás, azt várják, hogy kész szakembereket kapjanak a legspeciálisabb területekre is. Régen maguk képezték alkalmazottaikat, de ma már ez nem számít jó befektetésnek, inkább megmondják a jobb egyetemeknek, kikre-mikre lenne szükségük, aztán várják a készterméket. Ebben a játékban cinkosok a felsőoktatási intézmények is, mivel az az anyagi érdekük, hogy minél több hallgatójuk legyen, minél több szakon, minél hosszabb ideig. Tiltakoztak is, amikor az oktatási tárca különbizottságot állított fel annak vizsgálatára, hogyan lehetne például a tanárképzés hétéves (!) idejét lerövidíteni. A jogi karokon már vissza is állították az egyciklusú, ötéves képzést, mondván, három év nem elég ahhoz, hogy valakiből bíró vagy ügyvéd váljék. Így aztán, bár az évente végző 35 ezer jogászból legfeljebb 6-7 ezren lesznek ügyvédek vagy bírók, a többieknek is végig kell járniuk az öt évet, majd valamilyen szakterületre specializálódniuk. Ők valószínűleg nem értenek egyet a reformot temető efféle újságcímekkel: "Csődöt mondott a 3+2 rendszer", "Semmire sem jó a hároméves diploma".

Az AlmaLaurea kutatóintézet idén elkészült első nagy tanulmánya is legalábbis vegyes képet mutat a régi és az új felsőoktatási rendszer hatékonyságáról. Kiderül például belőle, hogy míg 2001 előtt a diákok alig 10 százaléka végezte el az egyetemet halasztás, évkihagyás nélkül, tavaly az alapfokú képzésben részt vevők 35 százaléka időben letette az összes vizsgáját, és megszerezte a diplomáját, további 40 százalék pedig - az eddigiek fényében: csupán - egy év késéssel teljesítette mindezt. Így sikerült a korábbi 26-28-ról 24 évesre leszorítani a diplomázók átlagéletkorát. A felmérés szerint a kétszintű képzés hozadéka az is, hogy kevesebben hagyják félbe az egyetemet, hiszen már három év után diplomát lehet szerezni. Míg korábban a hallgatók több mint ötöde dezertált az első év után, a 2006-2007-es tanévben az ilyenek aránya nem érte el a 13 százalékot.

Megvan ugyanez a haszna a kétfokozatú képzésnek Németországban is. Korábban ott is nagy divat volt a lehető legtovább húzni az egyetemipolgárkodást: a szabadon összeállított "órarendeknek" (vagyis hogy melyik félévben mit vesz fel a hallgató) köszönhetően az számított ritkaságnak, ha valaki öt év alatt abszolválta valamennyi előadását, szemináriumát, vizsgáját. Az új rendszerben, legalábbis az alapképzésben, ez megszűnt: a modulokat előírt határidőre teljesíteni kell. Mint egy iskolában.

VÁSÁRHELYI JÚLIA, WEYER BÉLA / BERLIN