„Csak laksz, vagy már élsz is?” – reklámozza termékeit az egyszerű formákkal és vonalakkal dolgozó svéd bútorgyár. Ha a látogató a Bauhaus alapításának 90. évfordulójára rendezett berlini bemutató után a kiállítás fáradalmait szeretné kipihenni a múzeum átriumában, akkor egy Ikea-szobában találja magát, ahol a bútorokon ott lóg az árcédula is.

„Tömegigény a luxus helyett” – hangzott a weimari Bauhaus-iskola alapítója, Walter Gropius jelmondata kilencven évvel ezelőtt, s ma valóban az Ikea-koncepció áll a legközelebb az akkori ideálhoz. Maga a kiállítás az eddigi legátfogóbb ebben a témában, mintha nem is 90. hanem 100. évforduló lenne. A Bauhaus három egykori helyszínén, Weimarban, Dessauban és Berlinben ma működő intézmények fogtak össze a kereken ezer kiállítási tárgy egybegyűjtéséhez, de a New York-i Museum of Modern Art is kölcsönadott néhány különleges darabot. (Viszonzásképp az őszi zárás után Berlinből New Yorkba költözik a bemutató.)

A múlt héten a berlini Martin Gropius Múzeumban (amelynek névadója a Bauhaus-alapító Walter Gropius nagybátyja) megnyílt kiállítás középpontjában az a reformfolyamat áll, amelyet az iskola képviselt viharos története során. 1919–25-ig Weimarban, majd 1932-ig Dessauban, végül egy rövid ideig Berlinben.

Bauhaus-kiállítás Berlinben. Iskola és műhely © Máté Róbert

A visszatekintés az 1919-es év felidézésével kezdődik. Az elvesztett világháború utáni bizonytalan, de forrongó és változásokkal terhes hangulat, a weimari köztársaság megalakulásának demokratikus levegője kedvezett a reformgondolatoknak, így az avantgárd művészeti iskola alapításának is. Ám a weimari korszak rövid életű volt: 1924-ben Türingiában nacionalista kormány került hatalomra, s megszüntette az addigi támogatást. Végül is érthető: mit kezdhettek a derék nacionalisták például Vaszilij Kandinszkij, Paul Klee ebben a korszakban született absztrakt képeivel? Meg sem értették őket, márpedig amit az ember nem ért, azt nyilván nem is támogatja.

Így került a Bauhaus Dessauba, amelynek polgármestere 7 millió birodalmi márkát és mindenekelőtt építési területet adott az iskolának. Mindenkinek világos, levegős otthont, gondosan megtervezett tömegárut – ez volt az az alapgondolat, amelynek megvalósításáért Walter Gropius és társai küzdöttek, s erre a dessaui években, 1925 és 1932 között volt a leginkább lehetőségük. Nemcsak festészetről, formatervezésről és építészetről volt szó, hanem egy egész életérzésről. Aki nem járt még Dessauban, legalább maketteken megnézheti a híres mesterházakat, azokat a tágas, funkcionális, világos, műteremmel kiegészített családi villákat, amelyekben a dessaui években a Bauhaus mesterei laktak, és amelyek aztán Európa- és világszerte oly sok villa építésénél vezették a tervező ceruzáját.

A híres Bauhaus-formatervek és -termékek – bútorok, lámpák – mellett a kiállítás számos olyan tárgyat vonultat fel, amelyeket még soha nem, vagy csak ritkán láthatott a közönség. Például a korai időkből származó „Afrikai széket”, amelyet az ismertté vált acélcső szék kitalálója, Breuer Marcell tervezett, 2004-ig csak képről ismerhette a nyilvánosság.

A Bauhaust a kísérletezés jellemezte. Egyszerre volt iskola és műhely. A műhely jelleget hangsúlyozandó inasok, segédek és mesterek dolgoztak valami új megteremtésén, ami rövid élete ellenére a német kulturális kánon része lett. Felvételi vizsga nem volt, ehelyett előkészítőn kellett részt venniük a művészpalántáknak, ahol különböző műhelyekben dolgozhattak olyan művészek vezetése alatt, mint Kandinszkij, Johannes Itten, Klee vagy Moholy-Nagy László. Látható az az 1924-ből származó mappa, amelyet Walter Gropius születésnapjára készítettek ugyanarra a motívumra, egy utcai hangszóróra az iskola diákjai és mesterei, köztük Klee, Moholy-Nagy, Kandinszkij és más neves művészek.

Molnár Farkas Piros kocka című házmakettje. Mindenkinek levegős, világos otthont © Máté Róbert

Megjelenésükkel, életmódjukkal is újat hoztak a Bauhaus-körhöz tartozó művészek. Kissé különc figurák voltak, a kantinban fokhagymás hidegtálat és izlandizuzmó-pudingot ettek, s a diákok hosszú haja, a lányok rövid, szűk szoknyája alól kivillanó csupasz női lábak igencsak feltűnést keltettek a 20-as években. Megbotránkozást váltott ki szabados életmódjuk is, a városi polgárok szemében botrányosan hangos összejöveteleik, maszkabáljaik, saját zenekaruk, színházuk előadásai. A kiállítás ebből is korabeli fotókkal illusztrált ízelítőt ad, miközben a bauhausosok – ahogy az iskolához tartozó embereket nevezték – hihetetlenül sokoldalú és szerteágazó tevékenységét felidézi. Az iskola ismert művészeinek alkotásai alatt számos magyar név is: Moholy-Nagy Lászlón kívül Papp Gyula, Molnár Farkas, Téry-Adler Margit, Moholy Lucia hozzájárult valamilyen formában a Bauhaus történetéhez.

Egy idő után telítődik a látogató. Klee, Oskar Schlemmer, Kandinszkij festményei mellett üvegmozaik képeket, székeket, kísérletező művészfotókat, használati tárgyakat, teáskannát agyagból és fémből, és persze Wilhelm Wagenfeld híres asztali lámpáját, a Bauhaus máig kelendő alkotásait látja a vitrinekben. A Gropius által tervezett forgatható könyvszekrényt vagy a kis tükrös fésülködőasztalkát, egy-egy szőnyeget, lámpát minden további nélkül ma is el lehet képzelni egy modern lakásban.

A kiállítás kísérőszínei, a hátterek, a magyarázótáblák az időben előrehaladva egyre sötétebbek: az 1919-es weimari indulás világossárgája után fokozatosan komolyodik-komorodik az árnyalat, míg 1933-hoz érvén feketére vált. A Bauhaus története politikai nyomásra, közvetlenül a nemzetiszocialisták hatalomátvétele után véget ért. Mert Hitler a Bauhaus-ideált dekadensnek és elvetendőnek találta, a művészeti iskolában kommunista fészket sejtett, ezért betiltatta. Így csak 14 évig működhetett, de a hatása a mai napig tart a modern kori építészetben és lakberendezésben egyaránt.

A kiállításnak helyet adó, Martin Gropius által az 1800-as évek végén, itáliai reneszánsz stílusban épített múzeumból rövid gyaloglással érhető el a Potsdamer Platz, a falomlás után született hipermodern városrész, ahol karcsú üveg-acél-beton épületek emelkednek a magasba, bizonyítván, a mai modern városépítészet is a Bauhaus köpönyegéből bújt elő.

WEYER BÉLA / BERLIN