HVG: A pécsi gyógyszerészhallgató emberéletet is követelő ámokfutásával Magyarországon is megjelent az iskolai erőszak legbrutálisabb formája. Mit gondol, elkerülhetetlen jelenségről van szó?

F. G.: Sajnos előre látható volt. Húsz éve alkalmam volt hosszabban beszélgetni a kanadai kriminológia egyik doyenjével, Szabó Dénes professzorral. Ő már akkor felhívta a figyelmet, hogy az USA olyan társadalmi működési zavarokkal küzd, amelyek efféle konfliktusok kialakulásához vezethetnek. Az idő őt igazolta. Óvott minket, nehogy átvegyük ezt a szinte kizárólag a teljesítményre és a kíméletlen versenyre építő társadalmi mintát, ahol a vesztesek tragikus helyzetbe kerülnek. S hogy önmaguk ellen fordulnak-e, vagy épp lemészárolják felebarátaikat, az megjósolhatatlan. A konkrét esetben a bajt talán csak a pszichológusok láthatták volna előre, de lehet, hogy ők sem. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy megteremthető olyan társadalmi környezet, ahol az ilyen cselekmény nem lehet minta.

HVG: Ez az új bűncselekményforma ezek szerint görbe tükre a megzavarodott társadalmi folyamatoknak?

F. G.: A kriminológia már legalább száz éve figyelmeztet a társadalmi bajok jelentőségére. De csak az utóbbi pár évtizedben vált fontossá, hogy kiderítsük, milyen társadalmi működési zavarokkal lehetnek kapcsolatban a különféle bűncselekménytípusok. A bűnüldözőknek, nyomozóknak nagyon is triviális kérdéseket kell ugyanis megválaszolniuk: ki az elkövető, és vannak-e tárgyi bizonyítékok. Ha egy nyomozó szociológiai, társadalomfilozófiai összefüggéseket keresne, a büdös életben nem találná meg a tettest. Nekem mindenesetre úgy tűnik, a frusztráció az irracionális bűncselekménytípusoknak kedvez.

F. G.: A bűnözésnek szerintem két válfaja létezik, a szükségletkielégítő, racionális, illetve az indulat- és érzelemvezérelt. Az előbbihez tartozik például a nyereségvágyból elkövetett emberölés, a vagyon elleni bűncselekmény. A hirtelen felindultságból elkövetett sikkasztás nem igazán életszerű. A pécsi tragédia vagy a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok ugyanakkor szerintem az irracionális kategóriához tartoznak, és nem csak brutalitásuk miatt.

HVG: A Galgagyörktől Kislétáig tartó rasszista merényletsorozatot hogyan állíthatja párhuzamba az iskolai erőszakkal?

F. G.: Ugyanarról a társadalmi kórról van szó. A szolidaritás és a tolerancia hiányáról, amikor a veszteseket magukra hagyjuk. A kétségbeejtő helyzet szerintem nem csak a kisebbségekre, hanem azokra is vonatkozik, akik a kisebbségeket okolják rossz sorsukért. Az erőszak a társadalmi problémák legegyszerűbb megoldásának tűnhet a szemükben, főleg ha mindezt a kövérre hizlalt előítéletek is táplálják. Szakmámnál fogva néha bele kell olvasnom az internetes fórumokba, s a cigányokról adott mai leírások kísértetiesen emlékeztetnek a nácik zsidóellenes propagandájára. A legegyszerűbb, és ezzel együtt a legrosszabb megoldásoknak sajnos mozgósító erejük van, még akkor is, ha hazugok és embertelenek.

HVG: De hiszen az újabbnál újabb gárdák épp a bűnözéssel szembeni önvédelemre, a rendőrség tehetetlenségére hivatkozva masíroznak faluról falura.

F. G.: Egyetlen ellenrendőrség sem képes elérni a célját. De van jó megoldás. A közösségi rendőrség lényege – legalábbis az általam ismert kanadai és európai példák szerint – az együttműködés és a szolidaritás a segítségre szorulókkal. A jól működő közösségi önvédelmi szervezetek egyáltalán nem militánsak. A katonai típusú alakulat viszont alkalmatlan a közbiztonság védelmére, sőt maga válik kockázattá, mert a hadviselés logikáját követi. Előre kijelölt ellenséget feltételez, és kiváltságot az ellenség megnevezésére. Szükségük van frontvonalra: mögöttünk állnak a rendes emberek, előttünk pedig a bűnözők – gondolhatják. Ráadásul a hadműveletnek soha sincs vége, legfeljebb az ellenség megsemmisítésével, amikor bármilyen eszközt bevethetőnek hisznek.

HVG: Megakadályozhatnák mindezt a kőkemény büntetőszankciókat kilátásba helyező, a Fidesz „három csapás”-koncepciójában is szereplő büntetőjogi szigorítások?

F. G.: Kétlem. A kriminológia fejlődése nem ebbe az irányba mutat. A szigorú büntetések mögött a bosszú áll. Aki viszont bosszútól vezérelve követel elégtételt, nem mérlegel józanul. A három csapást hirdető politikusok is az irracionalitás talajára tévedtek. Nem gondolják végig például azt, hogy a szigorúbb büntetési tételek ugrásszerűen növelik a börtönnépességet, mivel nő a börtönön belüli bűnözés, és bővül az utánpótlás, hiszen egyre többen szocializálódnak, pontosabban antiszocializálódnak a fogságban. A szigorú retorziók elrettenthetnek ugyan néhány embert, de elszántabbá is tehetik az elkövetőket, akik a fegyverhasználattól sem riadnak vissza, hogy mentsék az irhájukat. Szerintem a kriminológia történetének legnagyobb diadala a bűnüldözés humanizálása. Maga a bűn ugyanolyan szörnyű, de a bűnüldözés, a büntetőeljárás emberségesebb lett.

HVG: Statisztikai adatok is alátámasztják a humánus büntetőjog létjogosultságát?

F. G.: Egyértelmű, hogy a humanizálás javítja a közbiztonságot. A 19. század eleji Angliában például 300 különböző bűncselekmény elkövetéséért járt halálbüntetés, a közbiztonság mégis gyalázatos volt, bizonyos városrészekben nappal sem volt tanácsos utcára lépni. Ma, amikor az uniós irányelveknek megfelelően az Egyesült Királyságban sem fenyeget senkit a halálbüntetés, szinte bárhol lehet éjszakai túrákat tenni, különösebb veszély nélkül.

Finszter Géza © Túry Gergely

F. G.: A bűnözés nem szűnt meg, csak a helyszínei és az elkövetési formák változtak meg. A korábban valódi fertőnek számító manhattani buszpályaudvar ma tagadhatatlanul a nyugalom oázisa, és Brooklynban is nyugodtan lehet korzózni. Ám a különféle bűnözői csoportok a távoli elővárosokban tovább űzik kétes üzelmeiket. A Giuliani-féle modell többek – így a kanadai kriminológus Jean-Paul Brodeur – szerint valójában az 1980-as években megalkotott „törött ablak”-hipotézis félreértése. Ennek ugyanis nem a legapróbb normaszegést – utcai italozást, hangoskodást, graffitizést – is súlyosan megtorló retorzió volt az alapja, hanem egészen más. A hipotézisnek nevet adó példázat szerint, ha egy városrészben a betört ablakokat nem javítják ki, az azt üzeni az ott lakóknak, hogy szabadon megszeghetők a szabályok, és az ablaktörés után a betörés is megengedett. Ha viszont azonnal jön az üveges, az azt jelenti, hogy a közösség éberen őrködik a normák felett. Vagyis elsősorban a kár helyreállításával, az áldozat segítésével kell foglalkozni, továbbá a közösségek önvédelmi képességét, a szolidaritást és a toleranciát kell növelni. Kanadában működik a dolog, ott a nagyvárosokban is hatodával kevesebb a bűncselekmények száma, mint az ugyanakkora méretű egyesült államokbeli megapoliszokban, pedig a felderítési mutatók az USA-ban jobbak, a büntetések pedig súlyosabbak.

HVG: Nálunk viszont a rendőrség sem áll a helyzet magaslatán, városi legendák szerint csak a kis halak akadnak horogra, a nagyok megússzák. Mit gondol, a tervezett Közérdekvédelmi Hivatal megoldhatná a problémát, amit például a fehérgalléros bűnözés terjedése jelent?

F. G.: Minek még egy hivatal? A gond az, hogy az önkormányzati belső ellenőrzés vagy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által feltárt vesztegetési stikliket ma nem a rendőrségnek kell jelenteni, hanem a munkahelyi elöljáróknak, pedig bűncselekmény gyanújáról van szó. Amíg a mindenkori rendészeti tárca vezetője nemcsak a közrendvédelmi, de a bűnüldözési ügymenetbe is beleszólhat, bármi megtörténhet. Hiába jelenti ki az aktuális miniszter, hogy nem él ezzel a lehetőséggel, ez egy demokratikus rendszerben kevés, hiszen nincs rá törvényi garancia, hogy nem is fog. A 2007-es, 2008-as, ellenzéki–kormánypárti egyetértéssel megszavazott jogszabály-változtatások tovább nyitották ezeket a kapukat. De a fő gond, hogy Magyarországon két kriminálpolitikai irányvonal él egymás mellett. A parlamenti patkó két oldalán nincs megegyezés arról, hogy egyre keményebb büntetésekkel, vagy megengedőbb, a kiváltó okokra koncentráló metódussal lehet-e eredményt elérni. Vagy a kettő bölcs szintézisével. Amíg a politikusok nem jutnak közös nevezőre, a bűnüldözők és az igazságszolgáltatási szervek nem tudják mihez tartani magukat.

VAJNA TAMÁS