A legújabb videojátékok valósághűségét kínáló szimulációk, virtuális valóságok: ez a technológia az orvosképzést is teljesen átalakítja. Magyarország egyik legmodernebb skills laborjában jártunk, ahol a hihetetlen technikai fejlődés ellenére biztosak abban, hogy mindig szükség lesz a valódi betegágy melletti képzésre.

Furcsa érzés belépni egy skills laborba. A kórteremszerű helyiségben úgy érezzük, mintha monitorokhoz kötött valódi betegeket pillantanánk meg szemünk sarkából, jobban odanézve tűnik fel, hogy csak bábu fekszik a kórházi ágyon. Az élmény finoman fogalmazva is nyugtalanító a gyakorlatlan szemlélő számára, és ezen az sem segít sokat, ha mondjuk az elsősegély-tanfolyam során találkoztunk már szimulációs bábuval – elvégre az nem lélegzett és pislogott. Nem egy kórházi témájú horrorfilm díszletei között járunk, hanem az orvosképzés jelenében és jövőjében.

©

Ahogy az elsősegélybábu példája mutatja, a szimulációs oktatás egyáltalán nem új dolog az egészségügyben, ám ma már a legbonyolultabb beavatkozásokat is lehetséges szimulálni, és ami még talán fontosabb, valós időben követni, hogy a szimuláció során az orvostanhallgató hogyan teljesít, képes-e alkalmazni a könyvekből elsajátított tudást. Szimulációra pedig szükség van, hiszen az egészségügyi képzés egyik nagy igazsága, hogy miközben a világ egyik leginkább gyakorlatorientált képzéséről beszélünk, és világszerte egyre több orvos és képzett egészségügyi személyzet kell, egyre több nehézséget okoz a gyakorlatok megszervezése és lebonyolítása. A nehezen lefordítható, magyarul egyszerre szakértelmet, képességet, egyben ügyességet jelentő angol skill kifejezést a nevükben hordozó skills laborok ennek megfelelően rohamosan épülnek, és a nemzetközi versenyképességük megtartásán dolgozó magyar orvosképző helyek is folyamatosan nyitnak ilyeneket.

Ne törjük ki a bábu fogát!

A skills laborok lényege, hogy az orvosképzés (majdnem) egészét lefedjék, magyarázza kísérőnk, Dr. Maróti Péter, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának PhD hallgatója, egyben a pécsi skills labor egyik megálmodója. Az egyik teremben épp az ápolástan alapvető fogásait sajátítják el elsőéves külföldi hallgatók, akik műanyag végtagokba adnak injekciót és vezetik be az infúziót.

©

Mindez az ellátás és a szimuláció alapszintje, a következő teremben már komolyabbra fordulnak a dolgok. Két nagyméretű monitorra kötött beteg, azaz bábu fekszik itt, és ha az ő jelenlétük még nem lenne elég, a helyiség másik oldalán többsornyi műanyag fej tesz a szürreális érzés fenntartásáért. Ezek révén az intubálást, azaz a légút biztosítását lehet begyakorolni, ami szintén a rutineljárások sorába tartozik, mi laikusok is rengetegszer láthattuk például a Vészhelyzetben.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne nagyon csúnyán elrontani. A fejekhez három zacskó csatlakozik, ezek közül kettő a tüdőlebenyeket, egy pedig a gyomrot helyettesíti; ha az intubáció nyomán a gyomorzacskó telik fel levegővel, akkor közel a bukás. A fejek ráadásul kitörhető fogsorral is rendelkeznek, a fogak kitörése a légútbiztosítás igyekezetében ugyanis megeső, fájdalmas hiba lehet. Jelen esetben drága is, ugyanis egy ilyen fej százezrekbe kerül, de ahogy kísérőnk fogalmaz, még mindig jobb egy bábu műanyag fogát kivernie a hallgatónak, mint egy valódi betegét.

©

Az ilyenfajta interaktivitás elengedhetetlen a magas színvonalú szimulációs oktatásban, ahogy azt a fejek mellett fekvő bábuk is mutatják. Első ránézésre ezek az újjáélesztés gyakorlására szolgáló babák nem sokkal bonyolultabbak, mint az elsősegély-tanfolyamokon bevetett társaik, de a lényeg a műanyag borítás alatt rejlik. A bábuk „bőre” alatt szenzorok sokasága található, amelyek az ágy fölött lévő nagyméretű kijelzőre vannak kötve, így a gyakorlatozó valós időben követheti, hogy túléli-e a beteg a procedúrát, vagy szükséges-e még némi gyakorlás. Ráadásul nem csak orvostanhallgatókról van szó, teszi hozzá kísérőnk, hiszen nemrég háziorvosok gyakoroltak itt; az ő praxisukban bármikor előfordulhat, hogy újra kell éleszteniük valakit. 

Laporoszkópia, a játék

A skills labor lelkét azonban a következő terem képezi, amit, ha már az előbb kórteremről beszéltünk, nyugodtan hívhatunk műtőnek. A monitorokkal és egyéb kütyükkel gazdagon felszerelt helyiségben két baba fekszik, akik, mint megtudjuk, egyenként több mint tízmillió forintba kerültek, és ezért cserébe tényleg zavarba ejtően élethűek; bár beszélni szerencsére nem beszélnek, de lélegeznek és pislognak.

©

Rajtuk az olyan nagy szakértelmet igénylő és igen kényes eljárásokat lehet elsajátítani, mint a műtéti altatás. A műtőérzést tovább növeli az egyik sarkot elfoglaló kontrollszoba, ahol az operátor monitoron figyelheti a „betegek” állapotát a beavatkozás közben, és utasításokat is adhat mikrofonon a műtéti stábnak.

Ráadásul a teremben vágni is lehet, bár csak virtuálisan, hiszen lehetőség van az egyik legmodernebb és legkényesebb műtéti eljárás, a laporoszkópia gyakorlására is. Az ilyen eljárások lényege, hogy a testbe vezetett kamera és eszközök segítségével az orvosok nehezen feltárható helyeket érhetnek el minimális nagyságú bemeneti seb révén. A módszer remekül alkalmazható különböző nőgyógyászati és egyéb hasi beavatkozásokra, ám mivel a sebésznek nagyon kis helyen tevékenykednie, és az érintett területet egy monitoron látja csak, komoly szakértelmet és gyakorlatot igényel.

©

A laporoszkópiás szimuláció egyfajta játékként is felfogható a skills laborban. A műtét típusától függően (nőgyógyászati, epehólyag stb.) különböző „játékmódokat” választhatunk, majd a teljesen élethű képet kínáló képernyőn figyeljük, hogyan boldogulunk a szabás-vágás közepette. Hiba esetén nem csak a vér kezd el folyni az elvágott érből, hanem egy számláló is mutatja a vérveszteséget, így elég könnyen eljöhet a Game Over. Nem csak egy súlytalan szimulációról van szó azonban: a beavatkozást irányító karok annak megfelelően állnak ellent, illetve engednek nekünk, ahogy a szövet viselkedik testünkben.

Nem olcsó, és nem játék

Bár a pécsi skills laborra fordított 200 millió forint elsőre rengetegnek tűnik, nemzetközi összehasonlításban nem sok. Maróti Péter Törökországban járt olyan szimulációs központban, ahol több ezer négyzetméteren át sorakoztak a legkorszerűbb eszközök, több milliárd forint értékben.

Ebből is látszik, hogy a modern orvosképzés ma már elképzelhetetlen ilyen eszközök nélkül – és a virtuális valóság küszöbön álló forradalomról még nem is beszéltünk –, ám fontos kérdés, hogy a technológia milyen hatást gyakorol a mégis csak személyközi kapcsolatokon alapuló orvoslásra, erről pedig egyelőre keveset tudni. A szimulációs oktatáson áteső hallgatók és már végzett orvosok mindenesetre arról számolnak be, hogy sokkal magabiztosabban állnak neki egy-egy kényes és kockázatos beavatkozásnak, ha előtte van lehetőség azok gyakorlására. Egy biztos a labor vezetői szerint: az itteni munka révén a betegek ellátása lesz biztonságosabb, és ez nem egy esetben életeket is jelenthet.

Cikk megosztása
Címkék