Szili visszalép az elnökjelöltségtől?

Mindenképp titkos lesz a szavazás jövő hétfőn és kedden a köztársasági elnök megválasztásakor, bár a Fidesz néhány szabad demokrata képviselő szavazása esetén a látszatát is elkerülné, hogy képviselői nem teljes számban támogatták Sólyom Lászlót. Szili Katalin felvetette, hogy esetleg nem ő lesz a szocialisták végső jelöltje.

  • unknown unknown
Szili visszalép az elnökjelöltségtől?

"Dolgozz becsülettel"
Göndör István szerint az MSZP-frakció teljes támogatásáról biztosította az államfőjelölt
Szili Katalint. "Mi abban bízunk, hogy a képviselőknek jelentős része ismeri és tudja, hogy dolgozik Szili Katalin, mennyire képes volt eddig is konszenzust teremteni a parlamenti patkó pártjai között, és ezt nem hiszem el, hogy ne értékelnék pozitívan" - mondta. Göndör István szerint ha ezt negatívan értékelik, ezzel azt üzenik a fiataloknak: "dolgozz becsülettel, dolgozz tisztességgel, járd végig a grádicsot, de amikor fölérsz a legfelső szintre, akkor következik egy Fidesz, egy Sólyom László, és letaszíthat téged bárhonnan".
Először beszélt arról Szili Katalin házelnök, hogy a köztársaságielnök-választás második fordulójára esetleg mégsem őt nevezi pártja - írja a Magyar Hírlap. "Az MSZP kongresszusának van lehetősége arra, hogy az államfőjelölés kapcsán bármit lépjen" – mondta a házelnök a távirati irodának, hozzátéve, őt az MSZP kongresszusa jelölte, "ennek a fórumnak van arra lehetősége, hogy bármit lépjen". Arra, hogy ha az első fordulóban nem kap elég támogatást, vállalja-e a további megmérettetést, azt mondta: "Várjuk meg, mi történik hétfőn."

Kuncze Gábor, a szavazástól távol maradó SZDSZ elnöke a Klubrádiónak hasonló szellemben nyilatkozott, amikor elképzelhetőnek nevezte, hogy a szavazás második és harmadik fordulóját ne jövő kedden, hanem szerdán tartsák, s így "legyen idő a megteendő lépésekre".

A jobboldalon úgy vélik, Sólyom László teljes ellenzéki támogatottsága a jobbikos Körömi Attilán és a független Balogh Gyulán múlik. Az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly abszurdnak nevezte a nyílt szavazásról szóló híreket. "Mi bízunk egymásban" – mondta a lapnak.

 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.