szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az augusztusban alakult Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) elnökségi tagja szerint pártja baloldali liberális párt, amely a hagyományos liberális dogmák jelentős részével szembemegy. A volt fideszes, majd SZDSZ-es országgyűlési képviselőnő úgy véli: nem lehet szankció nélkül hagyni, hogy az ország vezetői törvénysértésben legyenek.

hvg.hu: Retkes Attila pártelnökké választásakor már nem volt az SZDSZ tagja. Mikor és miért lépett ki a pártból?

Ungár Klára: Közvetlenül az európai parlamenti választások után léptem ki. A csalódottságom tavaly őszre tehető. 2007 végétől köztisztviselő voltam, nem politizáltam.

hvg.hu: Ha már nem lépett ki az európai parlamenti választásig, nem lett volna érdemes megvárni a júliusi pártelnökválasztó küldöttgyűlést?

U. K.: Nem. Nem hittem abban, hogy az új elnök – bárki legyen is az – meg tudja oldani azt a helyzetet, amit az SZDSZ magának okozott. A Megegyezés című Gyurcsány-dolgozatnak sokkal keményebb kritikát kellett volna kapnia az SZDSZ-től. Egyrészt tele volt szakmai tévedésekkel, másrészt a legszegényebbeket, a segélyből élőket bűnbakká tette, ezzel még nagyobbra nyitotta az amúgy is jelenlévő rasszizmus előtt a kaput.

hvg.hu: A szegény egyenlő a cigánnyal?

© Stiller Ákos
U. K.: Nem. A szegények nagyobb hányada nem cigány, de a cigányok nagyobb hányada él mélyszegénységben.

hvg.hu: Az SZDSZ, az MDF és az LMP részben vagy egészben ugyanarra a szavazóközönségre számít. Látja bármilyen realitását annak, hogy a SZEMA négy hónap múlva elérje az öt százalékot?

U. K.: Persze. Ezért csináltunk pártot. Az MSZP több mint egymillió szavazót veszített el, az SZDSZ pedig teljesen elveszítette a szavazótáborát. Ez több mint egymillió-háromszázezer ember. Akár tíz százalékot is elérhetünk.

hvg.hu: Azt olvastam, hogy nagy mecénások nem állnak a párt mögött. Az öt százalék eléréséhez milliárdok kellenek. Szóval: hogy lesz meg az öt, esetleg tíz százalék?

U. K.: Népi legenda, hogy milliárdok kellenek az ötszázalékos küszöb eléréséhez. A választójogi törvény szerint egy képviselőre egymillió forint költhető. Óriásplakátokkal, hihetetlenül drága PR-cégekkel, TV-reklámokkal nyilván el lehet többmilliárdot verni. Ez egyrészt törvénysértés, másrészt teljesen fölösleges. Ötször indultam egyéni képviselőjelöltként és egyszer sem került többe a kampányom egymillió forintnál.

hvg.hu: De az ötből hányszor nyert egyéniben?

U. K.: Maga is tudja, hogy egyszer sem. S most sem ez a cél. A cél a SZEMA Parlamentbe kerülése. Egy pártnak olyan jelöltek kellenek, akik kapcsolatban állnak számtalan emberrel, csapatot tudnak maguknak építeni. Az emberek nem az óriásplakátjai miatt szavaznak egy pártra. Az internet segítségével folyamatosan tartható a kapcsolat a választókkal, horribilis kiadások nélkül. Október vége óta vagyunk fönt a Facebookon, azóta csak ott ötszáz ember csatlakozott a csoporthoz.

hvg.hu: Említette, hogy akár tíz százalékot is kaphatnak. Deklarált célja-e a SZEMÁ-nak a Jobbik legyőzése?

U. K.: Törekszünk rá. A Jobbiknak – a részvételi aránytól függetlenül – sajnos lesz félmillió szavazója, nagyon bízom abban, hogy a SZEMA-nak több lesz.

hvg.hu: Pártjuk elnökségi tagja, Orsós János a magyarországi cigánysághoz címzett, november végén megjelent üzenetéből úgy tűnik, hogy a SZEMA lehetséges szavazókként nagyon erősen a cigányságra, sőt: a szegény cigányokra számít.

U. K.: A pártalapszabály szerint a jelöltjeinknek legalább egyötöde roma polgárjogi aktivista lesz. A SZEMA nem egy fővárosi értelmiségi rétegpárt. Például az alkalmi munkavállalókat sújtó terhek csökkentésére tett javaslatunk biztos, hogy nem a fővárosi értelmiséget célozza meg.

hvg.hu: A rasszizmus elleni harcot nagyon erősen fölvállaló SZEMA politikusaként hogy látja: Teleki Lászlónak le kellett volna mondania, amikor szeptemberben nyilvánosságra került az a mondata, miszerint „meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-szavazók körében se legyen szavazatvesztés”?

U. K.: Főleg Draskovics Tibornak kellett volna lemondania, de nem most, hanem amikor a cigányozó Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt – egy nappal a leváltása után – visszahelyezték a posztjára.

hvg.hu: A SZEMA szigorítani kívánja a gyűlöletbeszéd törvényi szabályozását. Letérne a párt a szólásszabadság Kis János – és Sólyom László – által kijelölt útjáról?

U. K.: Le. Az általános emberi szabadság előrébbvaló a szólásszabadságnál. Nem lehet embereket félelemben tartani.

hvg.hu: Kis János és Sólyom László szerint nem a törvényekkel, hanem azok (nem) alkalmazásával van baj.

U. K.: Ez esetben a törvényt úgy kell módosítani, hogy a jogalkalmazóknak tényleg azt kelljen tenniük, amit a jogalkotók akartak. Ehhez világos, egyértelmű törvények kellenek.

hvg.hu: A Kis-Sólyom szerzőpárost idézve: „Amikor a futballstadionban az erőszak nem csupán közvetlenül fenyeget, hanem elszabadulva tombol, miközben az egyik szurkolótábor antiszemita rigmusokkal lelkesíti magát és gyalázza az ellentábort, amelyet a zsidókkal azonosít, nem szabad a garázdaság megállapítása mögé bújni. Ezekben az esetekben nem a törvény hiányzik, hanem az eltökéltség a törvény alkalmazására. Ezt pedig semmiféle jogszabály-módosítás nem fogja pótolni.” Nincs igazuk?

U. K.: Erre politikai válaszom van. Olyan kormány kell, aki a felügyelete alá tartozó rendőrséggel világosan tudatja, hogy a törvények alapján mit szabad és mit nem. Nonszensz, hogy az egyik megyében a rendőrség föloszlat egy Magyar Gárda-masírozást, majd legközelebb már eltűri azt, a másik megye rendőrsége pedig eleve ölbe tett kézzel nézi a jogerősen feloszlatott Gárda ottani fölvonulását. A rendőrséget felügyelő miniszternek az első ilyen alkalommal ki kellett volna jelölni a törvényes, egységes eljárást. Ha pedig a bíróságok – független hatalmi ágként – az eddigi törvények alapján nem hozták meg azokat az ítéleteket, amelyeket a jogalkotók szerettek volna, akkor nem jó a törvény.

hvg.hu: Apropó Alkotmánybíróság: miért ellenzik az alkotmánybírák újraválaszthatóságát?

U. K.: Mert úgy tűnik, hogy a pártatlan, szakmai véleményüket befolyásolja az újraválaszthatóság esélye.

hvg.hu.: A mulasztásos alkotmánysértésen kapott Országgyűlést pedig jól megbüntetnék.

U. K.: Javaslatunk szerint, ha egy feles törvénnyel orvosolható mulasztásos alkotmánysértés három évig fönnáll, akkor a köztársasági elnök föloszlatja az Országgyűlést, kétharmados törvény esetén pedig föloszlathatja, még akkor is, ha a kormánytöbbségnek az Országgyűlés föloszlatása kedvezne. Nem lehet szankció nélkül hagyni, hogy az ország vezetői törvénysértésben legyenek.

hvg.hu: A SZEMA liberális párt?

U. K.: A SZEMA baloldali liberális párt. A hagyományos liberális dogmák jelentős részével szembemegyünk. Az államnak nem kicsinek, hanem működőképesnek, átláthatónak és ellenőrizhetőnek kell lennie. Az adó ne egykulcsos legyen, hanem az átlagkereset felett is alacsony. A költségvetést egyértelmű társadalom- és gazdaságpolitikai prioritások alapján kell összeállítani.

hvg.hu: Az, hogy ön vállaltan leszbikus, s emellett a kisebbségi jogok iránt elkötelezett SZEMA egyik fő arca, jelenti-e egyúttal azt, hogy a párt deklaráltan számít a melegek szavazataira?

U. K.: Amennyiben baloldali és liberális emberekről beszélünk, igen. A szavazók sokkal inkább az értékrendjük, mint szexualitásuk milyensége alapján szavaznak.  Minden baloldali és liberális szavazót szeretnénk meggyőzni arról, hogy csatlakozzék hozzánk, olvassa el a programunkat, és ha egyetért, szavazzon ránk. Programszinten azonban nem szólítjuk meg a melegeket.

U. K.: hvg.hu: De az ön szerepeltetésének van számukra üzenete?

U. K.: Amik vagyunk, azt vállalnunk kell.

Szegő Péter

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!