szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A héten munkához látott parlamenti alkotmányozó atyák előtt Schmitt Pál államfő megjósolta, hogy ércnél maradandóbb alaptörvény készül a következő hónapokban. A HVG az alkotmányozási kilátásokról ír eheti számában.

A szám szerint 78 paragrafusból álló magyar alkotmány, amit 1989-ben további 42, nagybetűvel jelzett szakasszal egészítettek ki, a viszonylag rövid alaptörvények közé tartozik Európában. Mégis könnyen megeshet, hogy az új nemzeti charta a jelenleginél is kurtább lesz. Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője legalábbis megerősítette a HVG-nek azt az értesülését, hogy az eddigi konstitúciót felváltó „alkotmánylevél” tömörebb lehet az idestova 21 éves ideiglenes alaptörvénynél. „A hadi-, a szükség- és a rendkívüli állapotra vonatkozó terjedelmes szabályokat például szükségtelen volna az új alkotmánynak átvennie” – közölte a 29 éves alkotmányjogász, aki szerint a karakterek számát tekintve igenis terjedelmes az 1949. évi XX. törvény.

Más kormánypárti politikusok arra célozgatnak, hogy a közjogi alapintézményekre – például kormány, igazságszolgáltatás – vonatkozó részletes szabályoktól ugyancsak mentesíteni kell az új szöveget. A következő alkotmány ezek szerint csak az alapvető jogokat és az állam alapstruktúráját határozná meg, míg a közhatalmi intézményekre vonatkozó (gyakran változó) konkrét szabályokat külön kétharmados törvények tartalmaznák.

A teljes cikk a HVG Társadalom rovatában olvasható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Parlament: indul az alkotmányozás

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn napirend előtt a parlamentben bejelentette: a kormány országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi egy alkotmányozó bizottság felállítását a parlamenti pártok részvételével. A Jobbik azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban ítélje el "Izrael állam nemzetközi és emberi jogokat sértő folyamatos atrocitásait".

Itthon

Szijjártó tévedett, lehet népszavazást tartani az alkotmányról

Van olyan jogszabály, amelynek alapján kötelező erejű népszavazást lehet kiírni az új alkotmányról – nyilatkozta lapunknak Tóth Zoltán választási szakértő, az Országos Választási Bizottság volt elnöke. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője korábban azt állította, hogy nem lehet erről népszavazást tartani.

Itthon

Alkotmányozás: csak lassan azzal a kétharmaddal

A kormány einstandolná az alkotmányt. Kétharmados parlamenti többségét alkotmányozói felhatalmazásként értelmezi. Valójában az alkotmányozás széles társadalmi konszenzust igényelne, ami lehet, hogy megvan, de a Fidesz nem keresi az alkotmányos partnerséget.