Megtaposta lánya mellkasát egy részeg apa

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított büntetőeljárást egy 54 éves ercsi férfi ellen, aki a gyanú szerint csütörtök délelőtt otthonukban verte meg saját lányát, majd miután az a földre került, még a bordáit is megtaposta.

  • hvg.hu hvg.hu
Megtaposta lánya mellkasát egy részeg apa

Ercsi-Sinatelepről tett bejelentést a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Ügyeletére tegnap egy 18 éves lány, hogy édesapja saját otthonukban bántalmazta. A sértett az ügyeletesnek elmondta, hogy apja több alkalommal ököllel megütötte, majd miután a földre esett, a bordáját is megtaposta.

A jelzést követően a járőrök azonnal a megadott címre mentek, de a férfi ekkor már nem tartózkodott otthon. A bejelentő meghallgatása során azonban a férfi kerékpárján ülve hazaérkezett. Mivel láthatóan ittas volt, a rendőrök megszondáztatták, ami pozitív eredményt mutatott, enyhe fokú ittasságot állapítottak meg nála. A rendőrök a férfit előállították az Ercsi Rendőrőrsre, míg lányához mentőt hívtak, akik beszállították a dunaújvárosi kórházba.

A lány megvizsgálása után kiderült, sérülése nyolc napon belül gyógyuló. Az apát így a dunaújvárosi nyomozók súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták, tagadta, hogy bántalmazta volna lányát. A terhére rótt bűncselekményen túl ittas vezetés miatt is felelnie kell. Szabadlábon védekezik. 

 

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.