szerző:
Kovács Áron
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy vitatott értékű telek Pécsen, és az azon álló autómosó – ennyi hozadéka lett annak az üzletnek, ami 200 millió forintjába került Szekszárd városának. A terv eredetileg az volt, hogy segítsenek hitelhez jutni a helyi vállalkozóknak, de a négy jelentkezőből három egyetlen cégcsoporthoz tartozott, amelynek tulajdonosa ráadásul a polgármester barátja és üzlettársa, akivel még egy Volán-telephelyet is együtt privatizáltak.

Idén március 28-ig mindig fegyelmezetten szavazott a szekszárdi közgyűlésben a helyi Fidesz-frakció, ha voltak is viták, az nem volt látható a külső szemlélő számára. Azon a csütörtöki napon azonban az egyik napirendi pont szavazásánál az egyik fideszes képviselő – a trafikmutyi leleplezésével később országos hírnevet szerző – Hadházy Ákos felállt és kiment a teremből, minden bizonnyal azért, mert nem akarta megszavazni a határozati javaslatot.

Bár az előterjesztés címe látszólag ártatlan volt – „Tulajdonosi felhatalmazás a Szekszárdi Víz-és Csatornamű Kft. ügyvezetője részére megállapodás megkötéséhez” –, a háttérben egy furcsa pénzügyi művelet lezárásának szándéka húzódott. Szekszárd városa, a tulajdonában álló Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft.-n keresztül 2009-ben 200 millió forinttal segítette ki egy helyi vállalkozó cégeit (Szekszárdon ugyanis működik egy sajátos vállalkozásfejlesztési program, melynek keretében – bizonyos ellentételezés fejében – a város pénzügyi segítséget nyújthat a hozzáforduló vállalkozásoknak), de hosszú huzavona után is csak egy vitatott értékű pécsi telket, illetve egy autómosót kapott cserébe.

A március 28-i előterjesztéssel az önkormányzat lezártnak tekintette az ügyletet, és kijelentette, hogy nincs további követelése a korábban támogatott vállalkozásokkal szemben. Annak ellenére, hogy nincs mindenki meggyőződve arról, a város birtokába jutott vagyon értéke eléri-e azt az összeget, amit a cégek megsegítésére költöttek. Ilosfai Gábor, az MSZP önkormányzati képviselője például a hvg.hu-nak azt mondta: igencsak kétségesnek tartják az ügylet lezárását, és azt is furcsállják, hogy ilyen sokáig húzódott.

A szekszárdi vízmű autómosója Pécsen
Google Street View

Kisegíteni a helyi cégeket

A szekszárdi önkormányzat ugyanis még 2009. május 28-án – zárt ülésen – döntött arról, hogy elindítja „A vállalkozói hitelfelvétel segítése az önkormányzat általi óvadéknyújtással” elnevezésű projektet, amelynek fedezetéül a vízmű kötvényekben lévő megtakarított pénzét jelölték meg. A kiírt pályázatra négy cég jelentkezett, amelyek közül három a Dunántúl egykor legjelentősebb Opel-kereskedőjének, Süveges Árpádnak az érdekeltségében állt (még a pályázatok elbírálására létrejött bizottság is Süveges-cégcsoportként hivatkozik rájuk).

Végül az a döntés született, hogy a vízmű a három cégből kettő, a ma már felszámolás alatt álló Dunapentautó Kft., illetve a Gemenc Autócentrum Kft. számára biztosít összesen 200 millió forint értékű biztosítékot, egy évre (a negyedik, a többitől független cég 40 milliót kapott). Biztosítékként a cégcsoport egy dunaföldvári erdős területet, és egy pécsi beépítetlen telket ajánlott fel, emellett kibocsátatott egy 40 millió forintos váltót, illetve Süveges magánszemélyként is készfizető kezességet vállalt az óvadék összegéért.

Az óvadékot a szekszárdi közgyűlés 2010 nyarán még egy évvel meghosszabbította, amire szükség is volt: a Süveges-cégek nem tudták fizetni az óvadékkal biztosított bankhitelt, így a CIB Bank 2010. szeptember hó 7-én a 200 millió forintos óvadékból lehívott összesen 193,9 milliót, vagyis erősen leegyszerűsítve: a bank elvitte a város pénzét (a cégcsoport központi tagja, a Mitta-Car Zrt. néhány hónappal később ennek ellenére is csődeljárás alá került). A szerződés értelmében a vízműnek 15 nappal ez után megnyílt a lehetősége, hogy a biztosítékokból visszaszerezze a pénzét.

Az autómosó pont elég lett

„A kötelezettek 190 millió Ft-ot szállítói számlákkal bekompenzálva teljesítettek jogosult részére” – a márciusi közgyűlésre készült előterjesztésben mindössze ez a furcsa mondat utal rá, hogy a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. megszerezte a biztosítékként felajánlott pécsi telek tulajdonjogát. Annak értékét ugyanis egy, a korábbi iratokban gyakran hivatkozott, de az általunk megkérdezettek által soha nem látott értékbecslés 190 millió forintban jelölte meg. Hogy milyen számlákkal lett „bekompenzálva” a követelés, azt sem az előterjesztések, sem a Horváth István polgármester által egy képviselői kérdésre írt válaszlevél nem részletezte.

Horváth István polgármester
Parlament.hu

Ilosfai Gábor a hvg.hu-nak azt mondta: maga is felkért egy pécsi értékbecslőt, aki azonban körülbelül 73 millió forintban jelölte meg a telek forgalmi értékét, ami akkor is legfeljebb 100-110 millió forintra emelkedhet, ha beindul az ingatlanpiac. (Erre Pécsett, a város gazdasági pangását látva, egyelőre kevés az esély.) A 80-110 millió forintnyi különbségnek azért lehet nagy jelentősége, mert ha nem a megadott áron számítják be a telket, hanem eladják, és csak a valós vételárat veszik figyelembe, akkor a pénze után futó városnak a többi biztosítékhoz (a balatonföldvári telekhez, a váltóhoz, vagy végső esetben a kezességet vállaló tulajdonos magánvagyonához) kellett volna nyúlnia.

A közgyűlés azonban tavaly augusztusban inkább úgy döntött, megvásárolja a pécsi telken álló autómosót a szintén a Süveges-cégcsoporthoz tartozó Mitta-Car Zrt-től. A cég egyébként lízingelte a berendezést, vagyis csak azután kerülhetett a szekszárdi vízmű tulajdonába, hogy kifizették a még esedékes 9,2 millió forintot. A megoldás az lett, hogy a bruttó 19,2 millió forintra felbecsült mosóért a vízmű kifizetett 9,2 millió forintot a Mitta-Car Zrt.-nek, a maradék 10,5 milliót pedig beszámította az időközben kamatokkal és egyéb költségekkel is megnövelt, véletlenül pont 10,5 millióra rúgó követelésébe.

Zaják Rita volt LMP-s, jelenleg PM-es önkormányzati képviselő ezek után kétszer – tavaly szeptemberben és decemberben – is javasolta, hogy kötelezzék fizetésre az adós cégeket, ha pedig ezt nem teszik meg, akkor a további biztosítékok – mint például a másik, 295 millió forintra értékelt dunaföldvári ingatlanon alapított jelzálog – beváltásával jussanak a  pénzükhöz. A képviselő szerint ugyanis lényegében utólag változtatták meg a biztosítékként szolgáló telek értékét. Az indítványt a közgyűlés egyik alkalommal sem vette napirendre, majd márciusban kifejezetten kimondta, hogy a vízműnek nincs további követelése a cégekkel szemben.

Túry Gergely

Barátok és üzlettársak

A cégcsoport mögött álló Süveges Árpád számos helyi forrásunk szerint szoros baráti és üzleti kapcsolatot ápol Horváth István polgármesterrel. Annak bizonyítékaként, hogy ez nem csak híresztelés, többen is a paksi Volán-telep ügyét hozták fel példaként. A Gemenc Volán 2009 végén adta el 180 millió forintért a 43 ezer négyzetméteres telephelyet a Permitto Kft.-nek. Ez a cég akkoriban a Süveges-csoporthoz tartozó Gemenc Autócentrum Kft., illetve a Horváth Sport Kft. tulajdonában volt, amelynek tulajdonosa ekkoriban még közvetlenül Horváth István volt.

Az adásvétel furcsaságai miatt 2010 szeptemberében egy helyi férfi feljelentést tett a rendőrségen, de a hatóság nem rendelt el nyomozást. A feljelentő többek közt azt kifogásolta, hogy a vételár első, 47 milliós részletét a vevő már a szerződés aláírása előtt átutalta a Volánnak, míg a fennmaradó 133 millióra egyéves fizetési határidőt szabott, miközben az állami vállalat azonnal átengedte a tulajdonjogot, a telephely egy kisebb részét azonnal visszabérelte. A hétéves bérleti szerződés havi 2,5 millió forintról szólt, vagyis a vevő hat év alatt visszakapná a vételárat.

Horváth István 2010 őszén a Kossuth Rádiónak elismerte, hogy tulajdonosa volt a cégnek, de szerinte „nincsen ügy”. A telephely visszabérlésével kapcsolatban a polgármester úgy fogalmazott: erről a Volánt kell megkérdezni. Amrein Károly, a Gemenc Volán vezérigazgatója a rádiónak azt mondta: a cégnek csak a telephely egy részére van szüksége, azt bérli vissza, az egészet fölösleges lett volna megtartani. Arról állítólag nem tudott, hogy a szekszárdi polgármester is a vevő tulajdonosai között van, annak ellenére sem, hogy az önkormányzat jegyzője történetesen épp a menye.

A hvg.hu szerdán kereste az óvadéki program ügyében a polgármestert és a gazdasági bizottság fideszes elnökét, Kővári Lászlót is. Horváth nem vette fel a telefont, Kővári pedig letette azt, miután bemutatkoztunk neki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Tagadja a trafikmutyit Szekszárd fideszes polgármestere

Hazugság a helyi trafikügyről kipakoló szekszárdi fideszes képviselő minden állítása – megszólalt a város polgármestere, akiről párttársa azt állította, véleményeztette a helyi Fidesz-frakcióval a pályázók listáját.

hvg.hu Itthon

Nem mond le a trafikmutyi miatt a szekszárdi polgármester

Nem hivatalos magánbeszélgetésnek minősítette Horváth István azt a találkozót, amelyen a szekszárdi fideszesek a dohányboltok üzemeltetésére pályázókról beszéltek. A fideszes polgármester szerint természetes, hogy tájékozódnak egy ilyen fontos ügyben, de azt állítja: nem volt központi listája a pályázókról. A vesztes pályázók mást mondanak.