szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meggyes Tamás szerint semmilyen jogsértés nem történt a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével összefüggésben, és az ügy etikailag sem kifogásolható. A város korábbi fideszes polgármestere hétfőn azt mondta, hogy a nevéhez semmilyen bűncselekmény nem kapcsolódik.

Meggyes Tamás arra a hírre reagált, amely szerint a legfőbb ügyész kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt, mivel az önkormányzat 2003-ban életbiztosítási szerződéseket kötött a polgármesternek valamint a két alpolgármesternek, és a futamidő lejárta előtt az önkormányzat helyett a biztosítottak lettek a kedvezményezettek.

"Igaztalan támadásnak tartom az ügyet, és örömmel állok a vizsgálat elé, olyan értelemben, hogy elmondhatom a hatóságoknak a véleményemet" – fogalmazott Meggyes Tamás.

Azt mondta: mielőtt felvették volna az összeget, az egyik érintett alpolgármester fiát, aki évek óta jogi referensként dolgozott az önkormányzatnál, teljes körű vizsgálattal bízta meg, hogy a pénz - havi néhány tízezer forint - felvétele jogi vagy etikai szempontból kifogásolgató-e.

"Ez a polgármesteri fizetés kevesebb mint tíz százaléka. Nem reális, hogy ezért kockára tettük volna a becsületünket, és lábbal tiportuk volna a törvényeket" – tette hozzá.

Tétényi Éva független polgármester a vádemelésig nem kíván nyilatkozni, de amikor a biztosító Meggyes Tamás szerződésének lejárta után öt és fél millió forintot küldött az önkormányzat számlájára, majd téves utalás miatt visszakérte a pénz, kötelessége volt feljelentést tenni az ügyészségen, mert úgy vélte: a közpénzből összegyűlt megtakarítást nincs joguk felvenni az érintetteknek.

A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint az önkormányzat vagyoni hátránya 13,5 millió forint volt, ennyit fizetett ki a biztosító az életbiztosításokra 2010-ben. A két alpolgármesternek a magánszámlájára, a polgármester esetében azonban az önkormányzat számlájára. Később a két alpolgármester a díjakat befizette az önkormányzatnak, így a vagyoni kár megtérült.

Az ügyészség szerint az önkormányzat közbeszerzési és ügyrendi bizottsága szabálytalanul és jogszerűtlenül döntött. A megalapozott gyanú szerint a hűtlen kezelést a két alpolgármester tettesként, a két bizottsági tag pedig bűnsegédként követte el.

Mivel a nyomozás befejezése előtt a volt polgármester érintettségére vonatkozó adatok is felmerültek, és esetében az országgyűlési képviselősége miatti mentelmi jog eljárási akadály, ezt az eljárásrészt a főügyészség elkülönítette, és a legfőbb ügyész kezdeményezte Meggyes Tamás mentelmi jogának felfüggesztését.

* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is

A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!