A magyar könyvkereskedelem beleáll a földbe, és ezt a kulturális kormányzat képviselői nagyjából érdektelenül, a könyvkiadók és/vagy -kereskedők pedig nagyjából tehetetlenül nézik végig – írja nyílt levelében az Új Könyvpiac könyvszakmai lap felelős szerkesztője drámai hangú nyílt levelében, melyet L. Simon László írónak, országgyűlési képviselőnek címez. 

Szabó Tibor Benjámin szerint a parlament kulturális bizottsága elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap elnöki jogkörben eljáró alelnöke tehetne a legtöbbet, hogy a könyvszakmát a végső összeomlás elől a rossz pályáról letérítse. Ebben a helyzetben „az vagy a könyvszakmának, mint Harry Potter a Roxfortnak” – írja. 

A teljes nyílt levél itt olvasható.

Kórisme

Szabó leírja, hogy a jelenlegi helyzetért nagyban felelős a könyvpiacon meghonosodott bizományosi értékesítés, vagyis, hogy a kiadók a könyv fogyásának ütemében, 60-180 napos ciklusokban elszámolva kapják meg a könyvek ellenértékének kiskereskedelmi árréssel (átlagosan 53%) csökkentett részét. 

Ezt a „pofátlanul magas árrést” a hálózati kereskedők (melyek közöl a legnagyobb az Alexandra 85-86 bolttal) „nyers izmozással kényszerítették ki”, de a szisztémának ezentúl is van „egy ennél sokkal veszélyesebb hibája”. „A növekedés piaci logikája (a bolthálózat fejlesztése – a szerk.) a tőkeerősebb kereskedővállalatokat már a kétezres évek legelejétől arra ösztönözte, hogy a sajáton túl a kiadók hónapokig náluk parkoló pénzeit is (azt a 47%-ot) fejlesztésekre, működésre, akármire használják” – írja Szabó, aki szerint gyakorlattá vált, hogy a könyvkereskedések gazdálkodásának szerves része a kiadói jutalék, amit elköltenek, beforgatnak, hogy majd az újabb bevételekből, visszafelé kifizessék. 

Az Új Könyvpiac vezető szerkesztője szerint ez már akkor is gondot okozott, amikor a piac évente két számjegyű növekedést produkált, és „miközben a kereskedők fejlesztettek a más pénzéből (újabb és újabb ezer könyvesbolti négyzetméterrel gazdagítva az országot meg magukat), aközben a kiadói oldalon egyre-másra időleges forráshiány alakult ki, mert egyre lassabban jutott hozzájuk vissza az eladott könyvek után járó jutalék. Vagyis a könyvpiac rövid távú, dinamikus fejlődése hosszabb távon lelassította az ágazatban a pénzforgalmi ciklust, ezzel rontotta a könyvészet versenyképességét.” 

„Mivel a három, hálózatos kereskedőház gyakorlatilag ez egész könyvpiacot jelenti, a kiadók kénytelenek voltak és kénytelenek ma is eltűrni a kereskedők folytatólagos szerződésszegéseit, még a törvényben rögzített késedelmi kamatokról is rendre lemondanak, mert nincs más tér, ahol bevételhez juthatnának a könyveik után. Eredmény: 1. a halasztott fizetések miatt a kiadók is elkezdtek tartozni partnereiknek, fejlesztéseikbe, marketingjükbe egyre kevesebb forrás jutott; 2. a versenyképesség romlása miatt a nemzetközi szakmai befektetők (régebben a Bertelsmann, vagy nemrég az Egmont) egyszerűen kivonultak, kivonulnak a piacról, és közben persze a magyar befektetők számára sem vonzó ágazat a könyvészet."

A lyukak már nem betömhetők

A jelenlegi krízis előidézője Szabó szerint Matyi Dezső, az Alexandra vezetője, aki „merészen (vö.: felelőtlenül) extenzív gazdálkodást folytat(ott). Eleve, abból a logikából lett akkora, amekkora, hogy mindenkori bevételeinek aránytalanul nagy százalékát fordította különböző grandiózus fejlesztésekre, a saját pénzét is, a kiadók jutalékait is, sőt, rendszeresen nagy hiteleket szervezett mindig nagyobb tervei alá – miközben a bankokon kívül szinte mindenkinek folyamatosan késve fizetett”. 

Matyi Dezső

Túry Gergely

Miután 2008 óta a könyvpiac kábé harmada eltűnt a semmiben, az euró ára felment az égbe, az Alexandra fokozatosan megrogyott, írja Szabó, aki szerint az Alexandra-csoportnak 2013-ban már legalább 20 százalék nettó árbevétel-növekedésre lett volna szüksége ahhoz, hogy a gazdálkodása stabil maradjon. A valóságban viszont ez a növekmény alig érte el a négy-öt százalékot. 

„És bár Matyi Dezső decemberben meg idén januárban körbehaknizta a sajtót azzal, hogy valójában Csányi Sándor miatt van minden baj,” „és Lázár János is fogadhatja kebelbarátjává", „a matek attól még matek marad: egy tizenötmilliárd forint éves bevételű cég, amely több mint tízmilliárd hitelállományt húz maga után, nem lehet életképes, ha nincs jelentős növekedése”. Szabó úgy tudja, hogy az Alexandra kifizetéseit egy ideje vagyonkezelő intézi, és egy ideje már a vagyonkezelő se fizet, mégcsak késve sem a partnerek többségének. A boltok még nyitva vannak, a könyveket még eladják, de a bevételből már egyáltalán nem jut a kiadókhoz (rajtuk keresztül a nyomdákhoz, szerzőkhöz, újabb címek fejlesztésére, stb.). 

„És itt van az irtózatosan nagy gáz. A közepes és nagyobb kiadóknak jelenleg (sok esetben) 30-50 millióval tartozik az Alexandra. A kevésbé tőkeerős kiadók már eljutottak arra a pontra, hogy nincs hová várniuk a bevételekre, készülnek a teljes kiadói portfóliós 80-90%-os kiárusítási tervek, szabadulni akarnak meglévő készleteiktől, mert a több tízmilliós lyukak nem konszolidálhatók."

Szabó szerint az ilyen totális akcióztatás nemcsak a piacot veri szét, általában egy kiadó életének utolsó rúgása. És szerinte számos ilyen kiadó van ebben a helyzetben. Ha tényleg tömegével bedőlnek a kiadók, az néhány hónap alatt megfojtja a magyar könyvészet sokszínűségét, a megmaradtaknak még nehezebb helyzete lesz ebben a torz rendszerben, amiben annak is szerepe lesz, hogy a Libri–Shopline-csoport benyomul az üresen maradt térbe. Nemcsak a diverzitás csökken, hanem végső soron az árak is nőni fognak.

Terápia 

Szabó Tibor Benjámin szerint azonnal szükség lenne néhány nagyon fontos jogszabály-módosításra.  

A könyvkereskedőket el kell tiltani attól a gyakorlattól, hogy a kiadói jutalékot gazdálkodásukban szervesen felhasználják. A törvénynek ki kell mondania, hogy a könyvkereskedőnek bevételei kiadói jutalék részét kötelessége külön számlán (jutaléki számla) kezelnie, amin annyi pénzt kellene tartania, mint amennyi az elmúlt három havi forgalmának 47%-a (tehát fedezi a könyvek árrés nélküli ellenértékét). Az amerikai kaszinók számára hasonló logika alapján működnek, ott is a trezorokban folyamatosan minimálisan az egy nap alatt a kaszinóban elnyerhető összes nyeremény teljes összegét készpénzben kell tárolniuk – hogy biztosan legyen fedezet a nyereményekre. 

Azonnal el kell fogadni a korábban az L. Simon László által is támogatott kötött könyvártörvényt, amely előírja, hogy a könyveket a megjelenésüket követő egy évig a könyvkereskedők nem adhatják húsz százalékot meghaladó kedvezménnyel. A forráshiány és a körbetartozások miatt a kiadók időről időre likviditási gondokkal küzdenek, az új címeiket is előállítási áron vagy alatta akcióztatják kényszerből, mert hamar pénzre van szükségük. A gyakorlat az évek alatt a könyvek automatikus túlárazását, és hektikusan, de sokszor ismétlődő aránytalan árleszállítását eredményezett. 

Szabó szerint a piacnak legalább egy részét le kell választani a bizományosi kereskedelemről. Törvény tegye kötelezővé, hogy az NKA-támogatott (tehát kvázi ellenőrzött minőségű) címeket megjelenésük után az évi egymilliárd forintot meghaladó bevételű könyvkereskedők minimum egy évig készleten tartsák, és nem bizományként, hanem visszárusan forgalmazzák. Évi néhány száz címről van csupán szó, és ezzel csak arra kötelezi a törvény a kereskedőt, ami a dolga: hogy könyveket adjon el. Ennek a törvénynek csak akkor van értelme, ha hatályba lépésével azonos időben a kiadók számára az Nemzeti Kulturális Alap előír egy kötelezően teljesítendő minimális könyvpiaci forgalmat a támogatott címekre vonatkozóan, amivel kivédi az NKA-támogatásokból létező, de csak raktárak számára termelő kiadók indokolatlan közforráshoz jutását. 

Szabó szerint rövid távon mindhárom javaslat sértheti a könyves gazdasági ágazat egy-egy szereplői csoportjának érdekeit, de hosszabb távon biztosítja egy stabilabb, üzembiztosabb piac kialakulását, és megakadályozza újabb Alexandra-buborékok létrejöttét.