Megtartotta a szokásos, éves eligazítást a külföldre delegált magyar nagyköveteknek Orbán Viktor. A kormányfő legfontosabb mondanivalója az volt, hogy értékek helyett érdekeket kell követnie a magyar diplomáciának. A hvg.hu megpróbálta értelmezni az elhangzottakat.

Lesz-e irányváltás a magyar külpolitikában?

Röviden: nem. Igaz, látványos változások zajlanak a külügy táján, hiszen magát a minisztériumot is átszervezték, mint megírtuk, rengeteg kádercsere történt, és csúcsminisztérium lett a külügyből, Orbán Viktor most meg is mondta, az egyik legfontosabb szerepet ennek a tárcának szánja – közben látványosan feldicsérte Navracsics Tibort, akivel egyébként már régóta nem olyan jó a kapcsolata. (A miniszter kiszorult a Fidesz döntéshozóinak legszűkebb köréből, és valószínűleg örül, hogy novembertől Brüsszelben folytatja, magyar uniós biztosként. A munka így az abszolút Orbán-bizalmas Szijjártó Péterre marad, aki Navracsics után átveszi a minisztérium irányítását.) A kormányfő által most megfogalmazottak ugyanakkor nem jelentenek újdonságot, beleillenek a keleti nyitás doktrínájába. Szijjártó Péter már a hvg.hu-nak adott májusi interjújában elmondta, növelni akarják a külkereskedelmet az unión kívülre, és távlati célként az is felmerült, hogy a kormány 50-55 százalékos EU-n kívüli külkereskedelmi részesedést szeretne – még ha ez egyelőre nem is tűnik reális célnak.

Akkor mi lesz az új magyar külpolitika lényege?

"Tisztelt nagykövet urak, ne szégyelljenek akár vállalatvezetőkkel is leülni tárgyalni, ha azok munkahelyeket teremtenek Magyarországon!" – ez volt a kormányfő legfontosabb üzenete a külföldi diplomáciai képviseletek vezetői felé. Vagyis a legfontosabb cél mostantól elsősorban gazdaságpolitikai, igaz, ez sem példátlan még az EU-ban sem, a mindenkori francia köztársasági elnököknek sem derogál például, hogy hazájuk vállalkozásaiért kilincseljenek. Így tette ezt nemrég Francois Hollande az Alstom érdekében, de Nicolas Sarkozy is nyíltan lobbizott például Orbánnál a francia étkezési utalványos cégek érdekében. (Sikertelenül.)

A befektetéseken túl a másik fő cél természetesen a magyar érdekek védelme külföldön. Érdekes, hogy ezzel kapcsolatban elmaradtak a kormányfőtől ilyenkor megszokott militáns szófordulatok („harcolunk az EU-val”, „önök csatába indulnak” – a Brüsszelbe készülő, frissen megválasztott EP-képviselőket például ezekkel a szavakkal indította útnak), sőt szinte már a Fidesz által oly sokat kritizált, Kovács László-féle „merjünk kicsik lenni” köszönt vissza Orbán Viktor szavaiban, amikor arról beszélt, a magyarok hajlamosak nagyobbra értékelni országuk hírét, jelentőségét, mint amilyen az a valóságban, pedig vágyvezérelt gondolkodás helyett a tényekből kell kiindulnunk, márpedig ezek alapján az ország akkora, amekkora jelentőséget külföldön tulajdonítanak nekünk.

Régebben nem erről beszélt Orbán: következetes magához a kormányfő?

Attól függ, mennyire megyünk vissza az időben. A fiatal Orbán Viktor és a Fidesz ellenzékben természetesen teljesen más elveket hangoztatott, mint itt a most kissé meredeken hangzó, „csak a félnótások követnek értékalapú külpolitikát”-doktrína. A Fidesz ellenzékben kiállt Tibet ügyéért, „Putyin pincsijének” nevezte Gyurcsány Ferencet, amiért jó kapcsolatokat ápolt Vlagyimir Putyinnal; és elvetette az EU által sem támogatott Déli Áramlat gázvezeték építését. Ehhez képest emlékezetes volt Orbán Viktor bárdolatlan beszólása a kínai állami vezetők látogatása ellen tüntetni próbáló aktivistáknak („tüntetni lehet, balhézni nem”), és az, ahogyan a második Orbán-kormány látványosan temette az EU-t, pacsizott a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokkal, valamint Putyinnal. De ez a vonulat is már évek óta tart, így aligha okozott az érdeklődőknek meglepetést.

Új objektíven keresztül nézi a kormány a világot

Stiller Ákos

Mostani beszédében a kormányfő azt fejtegette: az Európai Unió eltávolodott eredetileg megfogalmazott stratégiai céljaitól (a világ legnagyobb egységes piacává válni, az euró formájában új világpénzt létrehozni, és rendezett politikai, kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni a volt szovjet tagköztársaságokkal), és a magyar törekvéseket állította be úgy, mint amik ezeket követik. Ugyanakkor Navracsics Tibor volt az, aki a magyar külpolitikai stratégia alapvető céljaira emlékeztetett (euro-atlanti szövetségi politika; barátságra, és jó kapcsolatokra épülő szomszédságpolitika; aktív nemzetpolitika), Orbán ezekről vagy úgy beszélt, mint már lezárt ügyekről (EU, NATO-tagság), vagy meg sem említette őket. A határon túli magyarok ügye például szóba sem került a kormányfő beszédében. (Erről Semjén Zsolt beszélt külön.)

Mi a helyzet az ukrán válsággal, a közel-keleti helyzettel? A többi aktuális nemzetközi problémával?

Semmi: legalábbis Orbán Viktor mindezekre gyakorlatilag egy szót sem vesztegetett. Ez volt a beszéd legnagyobb hiányossága, és ezzel a kormányfő óhatatlanul is igazolta egyik kritikáját, amely szerint Magyarország provinciális. Ha ugyanis a magyar diplomácia fő irányait a következő évekre meghatározó beszédben sem lehet ilyenekről hallani, joggal támadhat a hallgatónak az a benyomása, hogy ezekről a kormányfőnek sincsenek elképzelései.

„Különutas” a magyar külpolitika?

Igen is, meg nem is: minden kritikája és harcos retorikája ellenére az Orbán-kormány uniós szinten gyakorlatilag minden kérdésben fegyelmezetten tartja magát a hivatalos állásponthoz, sőt a legtöbb esetben támogatja is azt a döntéshozatalnál. Ugyanakkor egyre gyakrabban fordul elő, hogy ilyen alkalmak után a magyar kormányfő „kibeszél”, mint történt ez éppen most, az Oroszországgal szemben bevezetett uniós szankciók esetében is, ami általános megrökönyödést keltett. Csakhogy az EU Observer szerint szombaton Kijevben Angela Merkel is arról beszélt, alapvető jelentősége van a Moszkvával ápolt kiegyensúlyozott viszonynak, és Németország továbbra is arra törekszik, hogy fenntartsa az üzleti kapcsolatokat.

Egy a német politikát jól ismerő diplomáciai forrásunk szerint Merkelre komoly nyomás nehezedik odahaza a német gazdaság szereplőitől azért, hogy a szankciók lehetőleg hamar fejeződjenek be, mert ezek komolyan sértik az érdekeiket – gyakorlatilag ezt mondta Orbán Viktor is. Igaz, maga Merkel nyíltan valószínű soha nem kérdőjelezne meg egy uniós döntést. Forrásunk szerint azonban egyértelmű, hogy Merkel vezető szerepet akar magának az ukrán válság rendezésében, márpedig ez Moszkva érdekeinek figyelembevételével (is) zajlik majd, és arról áprilisban is írtunk, hogy a magyar külpolitika alakítói közül többen egy, a közeljövőben kialakuló Berlin–Moszkva-tengelyt vizionálnak.

Angela Merkel érkezik Kijevbe

AFP / Sergei Supinsky

Annyiban ugyanakkor különutas a magyar külpolitika, hogy egyik legfontosabb szövetségesünk, Lengyelország teljesen másképp áll az ukrán konfliktushoz, egy sor másik állammal együtt, és a nemzetközi közvélemény formálói közül is egyre többen sürgetik akár az EU, akár az Egyesült Államok vezetőit (legutóbb például Anne Applebaum a tripoli reptér iszlamisták általi elfoglalása kapcsán), hogy a friss konfliktusokban vállaljanak fel értékalapú döntéseket.

Orbán két másik konkrét kérdésben is nyíltan az EU „fősodrától” eltérő álláspontot képvisel: a bevándorlás teljes elvetésével szinte a legradikálisabb az ügyben (amire egyébként láthatóan büszke is), míg a leköszönő EU Bizottság egyik legjelentősebb indítványát (hat hónapra közösségi munkanélküliségi ellátást biztosítani az eurózóna tagállamainak) is élből elutasította. (Ennek gyakorlati jelentősége persze nincs, mert nem vagyunk az eurózóna tagja, de látszik, hogy az orbáni doktrína – aki nem dolgozik, az ne is várjon állami segítséget – teljesen más, mint ahogy a legtöbb tagállam kezelni igyekszik a válság szociális hatásait.)

Mi lesz a Visegrádi Négyekkel?

Mára nem is akarják tagadni a felek, hogy az ukrán válság ügyében komoly ellentétek vannak a V4-es együttműködésben, Lengyelországban csalódással fogadták Orbán Viktor és Robert Fico oroszbarát magatartását. A kormány ugyanakkor továbbra is elkötelezett a V4 fenntartásában és erősítésében, energetikai ügyekben például teljes az összhang Pozsonnyal és Varsóval is. „Külön tudjuk választani egymástól ezeket az ügyeket, mi is, és a lengyelek is” – mondta ezzel kapcsolatban az értekezleten egy kormánytag a hvg.hu-nak, lengyel részről azonban, úgy tudjuk, nem teljesen így látják, ott az oroszbarátság, az EU közös politikáit gyengítő nyilatkozatok nem múlnak el nyom nélkül. A V4-ek ugyanakkor akár V6-ok is lehetnek a ciklus végére, Navracsics Tibor arról beszélt, Szlovéniával, Horvátországgal kellene kibővíteni a regionális szövetséget.

Ki lesz a magyar uniós biztos, és mit vár tőle Orbán Viktor?

Navracsics Tibor, ez a kérdés már eldőlt. Úgy tudjuk, a miniszter legszívesebben bővítési biztos lenne, de ezt a tisztséget még sosem viselte olyan ország tisztviselője, amelyik közvetlenül érintett a bővítésben, márpedig a Nyugat-Balkán államait, Ukrajnát nézve ez a helyzet. Orbán Viktor ugyanakkor arról beszélt, az új biztostól azt is várja, a magyar kormánnyal való együttműködését is „helyezze új alapokra”. Ez persze nem lesz nehéz, a Gyurcsány-kormány által delegált Andor Lászlóval gyakorlatilag semmilyen kapcsolata nem volt a kormánynak, az „új alapokat” pedig a már idézett magyar kormánytag szerint úgy kell elképzelni, hogy Navracsics Tibornak konkrét ügyekben a magyar érdekeket (is) képviselnie kell, bár hivatalosan természetesen ilyen nincs. „Michel Barnier belső piaci biztos is független természetesen Franciaországtól, de valahogy mégis azt látjuk, hogy konkrét döntéseknél csak előkerülnek a francia érdekek” – ironizált kormányzati forrásunk.