szerző:
MTI

A Magyar Nemzetnek beszélt Szijjártó Péter külügyminiszter a kitiltási botrányról, szerinte az amerikai-magyar biztonsági és gazdasági együttműködés sikertörténet, csak a politikai nem. És szerinte az amerikai félnek kellene adatokat közölni a korrupciós ügyről. Szijjártónak amúgy nem úgy tűnt, hogy elszigetelődnénk.

Magyarországnak fűződik a legkomolyabb érdeke az Egyesült Államokkal kialakult vita lezárásához – mondta Szijjártó Péter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. A külgazdasági és külügyminiszter a lap szerint kiemelte, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok három területéből kettő – a biztonsági és gazdasági együttműködés – sikertörténet, míg a politikai együttműködés területén vannak nyitott kérések, amelyeket minél előbb rendezni kell. 

Arra a kérdésre, hogy a korrupciós ügy lezárása nem érne-e meg egy gesztust, azt mondta: ez nem gesztus, hanem tény kérdése. "Vannak magyar magánszemélyek, akikkel szemben az Egyesült Államok korrupciós vádat fogalmazott meg, a kormánnyal szemben pedig az a problémája, hogy nem járt el ezekben az ügyekben. A helyzet azonban az, hogy tájékoztatás hiányában nem tudjuk, milyen ügyekben is kellene eljárnunk. Ha információhoz jutnánk, akkor a magyar hatóságok el tudnák dönteni azt is, hogy a jogállam normái  alapján kell-e indítani eljárást, vagy nem. Egy jogállamban nem indítanak eljárást percepciók vagy utalgatások alapján" – mondta. 

©

A magyar álláspont e kérdésben határozott és változatlan, vagyis ha valaki másokat korrupcióval vádol, elvárható, hogy az ennek alapjául szolgáló információkat is megossza – mondta Szijjártó, szerinte az amerikai követségnek a kitiltásról szóló döntés okait is közölnie kellett volna az érintettekkel. Azt mondta még, hogy "nem szabad felülni provokációnak és hisztériakeltésnek".

Arra a kérdésre, hogy nem az oroszoknak adott paksi megbízást, illetve a Gazprom-érdekeltségű Déli Áramlat építését nehezményezi-e az Egyesült Államok, Szijjártó azt felelte, hogy "egymással kapcsolatban nem lévő dolgokat nem szabad összekeverni", de egyébként az USA és Európa többet tehetne azért, hogy megépüljön az Adriától a Balti-tengerig húzódó észak-déli irányú gázvezetékrendszer, vagy hogy a kétirányú gázszállítást előíró európai jogszabályt minden szomszédunk betartsa, vagy hogy a horvátország cseppfolyósgáz-terminál megépüljön.

Arra a felvetésre, hogy a vita célja a magyar külpolitikai irányvonal megváltoztatásának kikényszerítése lenne, megjegyezte, furcsállná, ha az Egyesült Államok például a keleti nyitás politikáját bírálná, miközben Washington és Peking gazdasági együttműködése "irigylésre méltóan szoros". Ha egy kormány saját nemzeti érdekeit helyezi előtérbe, akkor azzal annak a szövetségnek az érdekeit is szolgálja, amelynek tagja – mondta. Szijjártó Péter szerint "azzal vádolni minket, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe, és ne lennénk Európa-pártiak, orbitális hazugság", a tények alapján nem lehet kétségbe vonni Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét. 

Szerinte Magyarországnak nem kell az elszigetelődés veszélyétől tartania, és ezt igazolja az is, hogy az elmúlt két hétben 17 ország külügyminiszterével találkozott, de senki sem vetette fel neki ezt a kérdést, nem kérdezték a "jelenlegi vitáról".

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!