szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

November 22. a Magyar Közoktatás Napja. A pedagógusok azonban nem ünnepeltek, hanem utcára vonultak, mert szerintük a jövő évi költségvetés „visszafordíthatatlanul tönkreteszi gyermekeink és az ország jövőjét”. A demonstrációt a – korábban az EMMI-vel megállapodást kötő - Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szervezte. A szombat délutáni demonstráción több ezren gyűltek össze, zúgott az "Orbán takarodj", és petíciót adtak át a kormányzat képviselőjének.

Az utóbbi időben már rendszeressé vált, hogy a pedagógusok az ünnepnapjaikon demonstrációt szerveznek. Többször pedagógusnapon vonultak az utcára, most pedig az 1991 óta hivatalosan bejegyzett Magyar Közoktatás Napján választják a tanárok a tiltakozás e formáját.

Négy-ötezren gyűltek össze szombaton kettő óráig Budapesten a Széchenyi téren (a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Magyar Tudományos Akadémia előtt). Helyszíni tudósítónk egy tucat buszt látott az Akadémia utcában, amelyek a demonstrációra szállították a vidéki pedagógusokat.

Túry Gergely

A felhívás szerint mindenkit vártak, akit közvetve vagy közvetlenül érint a magyar közoktatás, mert úgy vélik, ha „a Parlament jelenlegi formájában fogadja el a kormány által beterjesztett jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, benne a köznevelést hátrányosan érintő változtatásokat, visszafordíthatatlanul tönkreteszi gyermekeink és az ország jövőjét”.

A PSZ azt írta, hogy ez az utolsó pillanat. „Ha most ezt nem akadályozzuk meg, nem lesz több esélyünk!”

Túry Gergely

A tömeg kettőkor indult el a Széchenyi térről a Szalay utcához, az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé, ez a demonstráció helyszíne. A menetet rézfúvós zenekar és rendőrök vezették fel.

Túry Gergely
Sztrájkra szólítottak fel a héten

A demonstrációhoz csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is, amely szakszervezet nem írta alá tavaly év elején azt a partnerségi megállapodást, amit a PSZ és másik három kisebb ágazati szakszervezet kötött az EMMI-vel.

 

Túry Gergely

A PDSZ egyben csütörtökön arra szólított a fel a többi szakszervezetet, hogy „közös sztrájkbizottságot alakítva, ha kell a sztrájk eszközét is bevetve kényszerítsék a hatalmat a törvények és kormányrendeletek betartására”, ehhez azonban fel kell mondaniuk az azt aláíróknak a 2013. januári megállapodást. Ez azonban nem történt meg, erről nem beszélt Galló Istvánné PSZ-elnök.

Sokezren vannak

Fél három körül ért a menet a Szalay utcába, ahol már sokezresre duzzadt a tömeg, a az emberek a színpadtól egészen a Kossuth térig álltak.

Túry Gergely

Az 1492 c. film betétdala fogadta a tömeget magyarul: Kovács Kati énekelt az új világról, és "szép álmunk színes tengeréről". Azután Koncz Zsuzsa: Ha én rózsa volnékja következett.

A rendezvény a Himnusszal kezdődött . A résztvevők többek közt „Jó oktatás=jólét és felemelkedés”, „Stadionok helyett versenyképes oktatást”, „A ti politikátok  a mi nyomorúságunk”, „Nem leszünk tolmács”  táblát tartottak fel.

Nagyperecet 500, forralt bort 600 forintért lehet vásárolni, de volt a közelben síp- és dudaárus is.

Tudósítónk sok a rendőrt látott, akik biztosították a rednezvényt, a minisztérium előtt illetve több helyen kocsiból kameráztak is.

Túry Gergely

A demonstráció színpadán az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt Kulka János felolvasta Heltai Jenő Szabadság című versét.

Túry Gergely

Az első beszédet Martin Rømer, az Európai Oktatási Szakszervezetek Szövetségének elnöke mondta. Kifejtette, hogy a jó oktatás a demokratikus társadalom alapja, ha nem egy országban nincs megfelelő színvonalú oktatás, ott a társadalom elkezd széthullni. A magyar tanároknak magasabb bért, szakmai autonómiát követelt. Felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a pedagógusoakkl és a szociális ágazat képviselőivel a köznevelési rendszer reformjáról.

Túry Gergely

Majd Gulyás Balázs, a netadó elleni tüntetések szervezője Kósa Lajossal nyitott. Mint mondta, miközben a parlament durva megszorításokról tárgyal (s ez akkor is így van, ha  kormány ezt elhazudja), Kósa Lajos Dubaiba és Új-Zélandra utazik. Gulyás szerint ma az országban bárhová nézünk, mindenütt korrupciót látunk. Szerinte két jellemző figurája van az Orbán-rezsimnek: Simicska Lajos és Hoffmann Rózsa. Előbbi a miniszterelnök kollégiumi társa volt, s e "jogán" ma minden közbeszerzést megnyer, és minden pénzt felszív. Utóbbi pedig arra jó példa, hogy gondolkodás nélkülé végrehajtja Orbán elképzeléseit.

Túry Gergely

Beszédett mondott Szenes György, a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiumának elnöke, aki ámokfutásnak nevezte a szakképzés átalakítását. Úgy fogalmazott, hogy 3 éves zsákutcává formálta a kormány a szakképzést, ahol a gyerekeknek hetente összesen 6 közismereti órája van, ami semmire nem elég. Az Orbán Viktor és Parragh László által erőltetett duális képzés pedig Németországban működik ugyan - mondta -, de ott 9 éves az alapképzés és erős a gazdaság. Magyarországon erre nincsenek meg a feltételek.  

Ezután a szülők nevében Salamon Eszter (az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnökségi tagja) következett. Azt kérdezte, rendben van-e, hogy egy elsős munkaideje, annyi, mint egy felnőtté, egy gimnazistáé pedig másfélszer annyi? Szerinte a pedagógusoknak és a szülőknek össze kell fogni, közösen kell megoldást találni a közoktatás problémáira. Némileg odaszúrt az EMMI-vel tavaly év elején "lepaktáló" főszervezőknek is, amikor kijelentette, végre a PSZ is rájött, hogy nem lehet ezzel a kormánnyal tárgyalásos úton egyezkedni. Úgy véli az esztelen közoktatási átalakítások elleni fellépésként szóba jöhetne akár általános sztrájk, amikor akár bezárnának az iskolák, vagy hogy a szülők egyszerűen ne adjanak többé pénzt krétára, fénymásolópapírra, utazásra, hiszen mindez az állam dolga volna.

A főszónok Galló Istvánné, a PSZ elnöke volt. Azt mondta, nincs okuk az ünneplésre, mert ha így marad a költségvetés, akkor gyermekeink, az ország jövőjét teszi tönkre a kormány. Szerinet a kormánynak nem fontos az oktatás, szándékosan és tudatosan teszi tönkre ezt a területet. A közoktatás államosítása a tanuláshoz való utak szűkítéséről szól, de nem hagyjuk – mondta, és vele együtt a tömeg is ezt skandálta. Idézte Lázár János elhíresült mondatát is, mely szerint mindenki annyit ér, amennyije van. Ezt természetesen óriási fújolás fogadta. Beszédében többször szólt Orbán Viktorhoz is, de amint kimondta a "Tisztelt Miniszterelnök Úr" szavakat, a tömeg elkezdte hangosan kiáltozni, hogy Orbán mondjon le.

A pedagógusok a demonstráció végén petíciót olvastak fel, amit elküldenek Áder Jánosnak, Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak is, illetve átadták az EMMI két munkatársának.

 

Túry Gergely

A fontosabb követeléseik:

1. A gyermekszegénység felszámolása, egy összeg elkülönítésével  a költségvetésből.

2. A 2015-ös költségvetést a jelenlegi formájában a pedagógusok nem fogadják el és felszólítják a képviselőket, hogy azt ne szavazzák meg.

3. Követelik, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a köznevelés, a szakképzés, és a KLIK átalakítási terveit, vizsgálja felül és korrigálja azokat.

4. Béremelést követelnek a tanárokon kívül a tanügy többi dolgozójának is.

5. Követelik, hogy a kormány egyeztessen a szakszervezetekkel.

A rendezvény végén a rendőrség felszólította a tömeget, hogy ne a Kossuth tér irányába hagyja el a helyszínt, de sokan a téren levő metróállomás felé indultak. Emiatt a Kossuth téren a Parlament előtt mintegy ezer demonstráló verődött össze, és egy ideig még zúgott a „Mocskos Fidesz” és az „Orbán takarodj”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!