2013 szeptemberétől az óvodákban pszichológus figyeli gyerekeinket (minden 500 gyerekre jut egy). Hangsúlyosabb lett a szülőkkel és az óvónőkkel folytatott konzultáció – előtte a nevelési tanácsadóból kiszálló szakember leginkább a gyerekekkel egyéni terápiában foglalkozott. Az óvodapszichológus nem közvetlenül a gyereket "szereli", hanem közvetetten hat azokra, akik együtt élnek a gyerekkel – a szülőre és az óvodapedagógusra. Ők ismerik a gyereket, tudják, mi mikor és hogy alakult ki a gyerekben, és látják, hogy milyen a gyerek az óvodában. Az egyéni foglalkozás helyett pedig egyre több a szorongásoldó vagy drámapedagógiai csoportos foglalkozás – 3-4 éveseket még nem javallott tesztelgetni. Ez a rendszerszemléletű megközelítés tehát gyökeres változás a korábbi rendszerhez képest.

hvg.hu: Budapest peremkerületén van a bázisóvodája, onnan jár ki öt helyszínre. Hogyan lehet megoldani az óvodapszichológusi feladatokat ennyi helyszínen és ekkora időkeretben?

Hegyi-Tóth Erika: Ez nagyon kevés idő. Ha hatékony szeretnék lenni, feleannyi óvodát kéne vinnem. Mivel nem a terápiát, hanem a prevenciót érdemes előtérbe helyezni, minél többet kellene konzultálni a szülőkkel és óvónőkkel. Ha a szülő partner abban, hogy leülsz vele, és akárcsak nyomokban is követi, amit ketten összeraktok, akkor lehet viselkedésváltozást elérni. Fontos, hogy nem én találom ki, csak ajánlásokat teszek a „külső szem máshogy látja” és szaktudás alapon. A szülő pedig maga találja meg a megoldást. Örömteli, amikor „ki tudok hangosítani nekik” valamit, ami rávezeti őket az egészségesebb működésre. Ők pedig nem tőlem várják, hogy meg tudjam szerelni a gyereküket, hanem ők váltanak szemléletet. Én csak tükröt tartok.

Túry Gergely

hvg.hu: Milyen magatartásproblémákkal, zavarokkal találkozott az elmúlt egy évben, milyen trendeket tudott megfigyelni?

H.-T. E.: Óvatosan bánnék ezekkel a címkékkel ilyen idős korban, mint figyelemzavar, hiperaktivitás. Óvodapszichológusként nem is diagnosztizálhatok. De tény, nagyon sok figyelemhiányt mutató gyereket látok. Az is, hogy a gyerekek el vannak árasztva vizuális tartalmakkal. Nagyon sokat néznek tévét, sok időt töltenek a számítógép előtt. Ráadásul időben behatárolatlanul, miközben kevés a hagyományos mozgásos játék, labdázás, futkosás. Sok esetben nem is családi problémák állnak a viselkedészavar mögött, hanem ez. De olyan is előfordul, hogy a várandósság idején vagy a születéskor lépett fel kis oxigénhiányos állapot, ez is okozhat tüneteket.

Túry Gergely

hvg.hu. Sok szülő büszkén meséli, hogy náluk nincs tévé, de a gyerek bújja a videókat a számítógépen.

H.-T. E.: Sokan nagyon korán a gyerek kezébe adják a tabletet, amit nagy problémának tartok. Biztos fejleszt bizonyos készségeket, de másokat nem hagy kibontakozni, és egész más jellegű figyelmet igényel, máshogy fejlődik a gyerek idegrendszere. Az internetre is hamar rákapnak a gyerekek, pedig fontos lenne a megelőzés, a tartalmak szűrése. Sok gyerek azt néz a YouTube-on, amit akar, sok szülő nem szűri az agressziót. Van olyan gyerek az óvodai csoportban, aki csak ül és a rajzfilmekből hallott hangokat, mozgásokat ismétli, nem tud igazán játszani. És meg kell tanítani őket játékban feloldódni.

hvg.hu: Milyen általános tanácsot lehet adni a mértékét illetően? Lehet hallani olyan véleményeket, hogy napi maximum 20 perc, fél óra tévézést engedhetünk.

H.-T. E.: Az egyik tanárunk mondta, hogy legyenek mindenféle vizuális tartalomtól (tévé, YouTube, tablet stb.) mentes napok, amikor a szülő a gyerekre figyel, és úgy játszanak. Rengetegféle család és legkülönfélébb családszerkezetek léteznek, nagyon merev lenne percekben meghatározni bármit, nem is tudnák tartani a szülők. Ha más nem, akkor a hétvége legyen tévémentes.

hvg.hu: A túlmozgás mellett a másik probléma a szorongás. Mi teszi a gyerekeket szorongóvá?

H.-T. E.: Elsőként az jut eszembe, hogy az óvodai szabályok sokszor nagyon mások, mint az otthoniak. A bölcsiben még kevésbé, az oviban már kijön ezek hatása. Az is kérdés, hogy milyen életkorban jelentkező szorongásról van szó. A szeparációs szorongás, tehát az anyáról-apáról való leválás szorongása teljesen normális dolog. Ezen átesnek a gyerekek, hisz kialakult egy stabil kötődés. Meg kell tanulni ezt kezelni, hogy a rend újra helyreáll, a szülők el fognak jönni a gyerekért. Szorongással ebben az esetben szülőkonzultációban foglalkozunk többnyire. Más a helyzet az 5-6 éves korban megjelenő szorongással  vagy specifikusabb szorongásos tünetekkel, mint a mutizmus. Vannak ugyanis olyan gyerekek, akik otthon például nagyon nyitottak, az óvodában viszont némák. Ez komolyabb terápiás igényt jelent, amit a szakszolgálatok munkatársai tudnak kiszolgálni. Még egy szorongásforrás: ahogy nőnek a gyerekek, jönnek az új tesók, apa-anya egyre többet dolgozik, a család egyre nagyobb nyomás alá kerülhet, elkezd terhelődni a rendszer, több feszültség jelenik meg családi szinten. Ez is kifejeződhet szorongásban.

hvg.hu: Az óvodák tudják oldani a szorongást?

H.-T. E.: Ezen a téren nagyon jó tapasztalataim vannak. Az általam ismert óvodapedagógusok mutatják az órát, hogy mikor fog jönni anya vagy apa, törődnek a gyerekkel igényei, jelzései szerint. Csak az is jellemző, hogy szorongó gyerekek nem szoktak panaszkodni, aki szorong, nem bánt mást, nem hágja át a szabályokat – általában nem is az óvónő, hanem a szülő szokott jelentkezni a problémával, hogy a gyerek mondjuk bepisil.

Túry Gergely

hvg.hu: Említette, a családi problémák is megjelennek a szorongásban. Ez mekkora faktort jelent?

H.-T. E.: Nemcsak szorongásként, hanem más magatartászavarban is jelentkezhet ez. Általában a gyerek a tünethordozó, aki megmutatja, hogy feszültség van, fel kéne dolgozni – ő pedig kiadja, kiabál, mozog. Nem belőle fakad a tünet, ő csak megmutatja. Az ötéves kor környéke amúgy is kritikus kor, sokat változnak, érnek a gyerekek, megjelenik a saját nemi szereppel való azonosulás. A vizuális túlingerlés mindezt befolyásolhatja. Nemrég láttam például egy kislányt, akin nagyon korán megjelentek a nőiesség külsőségei, csillogott-villogott rajta a sok csecsebecse, ezer szín. Felmerült bennem, hogy kamaszkorban az 5-6 éves kor kérdései kerülnek terítékre újra, még vadabb kiadásban, még fokozottabban. Tán hamarabb is kamaszodik egy ilyen gyerek, hamarabb lesz nemileg érett.

hvg.hu: Közhelyszerű, hogy a szülők túlterheltek, nem érnek ár, nincs idejük, nincs energiájuk. Mire figyeljenek feltétlenül az ilyen szülők, hogyan foglalkozzanak és kommunikáljanak rendesen  a gyerekeikkel?

H.-T. E.: Nem sarkítanám a történetet odáig, hogy jaj, a mai szülők nem törődnek a gyerekeikkel. Nehéz megoldani azt a problémát, hogy nem jut elég érdemi idő a gyerekre. Azt tudom tanácsolni, hogy egy félóra, negyedóra delegált időt mindennap szánjunk a gyerekre – amikor csak rá figyelek, és a kapcsolódás fonalát felkínálom neki; akar-e valamit megosztani magából vagy nem. Fontos, hogy ez a kapcsolat megteremtődjön és fennmaradjon a hétköznapokban. Nyilván túlhajszoltak vagyunk, ezer szempontnak meg kell felelni, rengeteg az elvárás. Meg tudom érteni a szülőket, akik úgy sóhajtoznak, hogy „még az óvónő is mond valamit, még a pszichológus is”, és nem könnyű ezek között egyensúlyozni. Ez az idő lehet akár az esti órákban a meseolvasás (és nem mesenézés). Megtestesülhet egy érintésben, ölelésben, mert van, hogy a gyerek fejlődési szakaszaiból következő kérdésekre nem is szóban kell megfelelni, hanem testi kontaktussal, jelenléttel. Volt egy régebbi eset: anyuka hozza a gyerekét, aki nagyon hisztizik, üti-veri anyát. Amikor a pszichológus megjelenik a színen, az anya magyarázkodni kezd „azért van ez, mert nem a piros, hanem a zöld biciklivel jöttünk”. A szakember viszont megfordítja a kérdést: az anya figyelméért folyik a harc, nem a bicikli színe a döntő. Lehet, hogy még egy kis figyelmet, érintést, tankolást szeretne a gyerek indulás előtt, mielőtt kilépnénk egy más, kevésbé otthonos világba. Persze az a másik véglet, amikor csak a gyerek szükségletei irányítanak mindent, ő a főnök, ő dönt. Itt is meg kell húzni a határokat, hiszen nincs is annyi tapasztalata és tudása, érzelmi háttere, hogy mindenben dönteni tudjon.

hvg:hu: Egy dologról még nem beszéltünk: az óvodai csoportnak is megvannak a maga erőterei, dinamikája. Lehetnek vezérek és kitaszítottak, áldozatok, kárvallottak. Előfordul-e az óvodában is az a fajta zaklatás, bántalmazás, amit angolul bullyingnak hívnak? E téren tud-e segíteni az óvodapszichológus?

H.-T. E.: Igen, látok ilyet, és ijesztő ezt már óvodában megtapasztalni. Lehet, hogy ennek is van köze a vizuális túlingerléshez. Szerencsére vannak eszközök, melyek segítségével például kijátszhatóak ezek a feszültségek. Ilyen például a drámapedagógia. Fontos, hogy már óvodáskorban leválasszuk a gyerekről a kezdődő szerepsémát, és véletlenül se maradjon áldozati vagy kárvallotti szerepben az iskolára is. Fontos még fejleszteni a konfliktuskezelést is, hiszen az ilyen zaklatások ott fordulnak elő, ahol ez rosszul vagy egyáltalán nem működik.

Túry Gergely

hvg.hu: Elmondta, sokszor a felnőttek sem tudják kifejezni az igényeiket, mire van szükségük. A szülők érzelmi érettsége, kommunikációja nyilván átöröklődik a gyerekre: ilyen szempontból mit tapasztalt, hogy állunk az érzelmi élet egészsége, épsége terén?

H.-T. E.: Inkább úgy ragadnám meg, hogy a szülő a gyerekével együtt gyakran újra átéli az egyes korokra jellemző lelki problémákat, kihívásokat. Például a hatéves kori, iskolakezdéssel együtt járó stresszt, szorongást is, ami arra készteti a szülőt, hogy felidézze, hogy is volt, hogy oldotta meg akkor a helyzetet és új megoldást keres – immár együtt a gyermekével. Vagy egyszerűen bekapcsolnak a régi minták, a szülőktől kapott panelek, a generációkon átívelő megoldások. Azért vagyunk, hogy lehetőleg ne alakuljanak ki valódi szorongásos és egyéb diagnosztizálható kórképek iskoláskorra. Pici korban rengeteget lehet segíteni, akár mozgásterápiával, óvodai fejlesztéssel – van olyan mutista kislány, akit az óvó néni magától bontogat, integrál a csoportba, nincs szükség még gyakori szülőkonzultációra sem. Viszont sok múlik a szülő és óvónő bizalmi kapcsolatán.