„Van a táborban két izraeli kisfiú is, akik ortodox zsidók, kipát hordanak, kóser kaját esznek, és az egyiküket úgy hívják, hogy Ariel, akit ugye a kis hableánynak ismernek. Innen indítottunk az első napon, elég erős volt”, mesélte Fruzsi az Indahouse közösségépítő projekt nyári táboráról, melyet a Borsod megyei kistelepülésen, Perén rendeztek öt napon át.

Ottjártunkkor épp a táborzáró Ki mit tud?-ra készültek, melyre meghívták a falusiakat, a táborozók szüleit. Az általános iskolás táborok hangulata messzire elkerüli Perét, az önkéntesek és a gyerekek inkább olyanok, mint egy nagy baráti társaság, ahol van tízéves és harminc körüli, ovis és egyetemista, roma és nem roma (és mint írtuk, két izraeli).

Fazekas István

Pere Miskolctól északra található, körülbelül 350-en lakják, harmaduk roma. Van olyan család, amelynek pizzériája és panziója van, de olyan is, melynek a tagjai a helyi közösségi házba járnak mosni és fürdeni, a legtöbben a két véglet között, de inkább szegénységben élnek. Itt indult Benkő Fruzsina vezetésével az InDaHouse projekt, melynek önkéntesei azt tűzték ki, hogy ezeknek a családoknak a gyerekei együtt alkossanak közösséget, egymást támogatva színészkedjenek, bűvészkedjenek vagy akár blogoljanak. És persze nyaraljanak, mert amúgy ezeknek a gyerekeknek erre nincs lehetőségük szervezett körülmények között.

Zajos hétvégék

Az Indahouse projekt már jó egy éve zajlik, ezalatt az idő alatt 100 önkéntes fordult meg, a mag körülbelül 20 fő Fruzsi szerint. Havi egy – mostanában egyre inkább két – hétvégét töltenek Perén. Ilyenkor szombat délelőttől vasárnap délutánig szerveznek különböző programokat gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. A falusi gyerekek bő ötven százalékával foglalkoznak rendszeresen, ami harmincegynéhány szegény családban élő csillogó szemű gyereket jelent.

A hétvégi alkalmak szerves részét képezi a csoportmunkán alapuló feladatok mellett a társasjáték és a sport. Ezek nyomai mindenhol fellelhetők a közösségi házban, amely otthont ad a kezdeményezésnek: a falak kipingálva, az üres helyekre rajzokat függesztettek, társasjátékok hada a polcokon. A hétvégi alkalmak mellett az iskolai szünetekben napközis jellegű tábort is szerveznek az önkéntesek a perei gyerekeknek.

Amikor megérkeztünk, épp csendes pihenő volt, a srácok egy indiánsátrat építettek, pár leányzó szégyenlősen pletykált a sarokban, egy tízéves forma kisfiú, Bandika pedig egy műanyag palackot próbált a biciklije küllői közé gyömöszölni, hogy olyan hangja legyen, mint egy motornak.

Fazekas István

A gyerekek szerint csupa olyan dolgot tanulnak az önkéntesekkel, amiket a suliban nem: blogposztokat írnak, fotóznak, legutóbb egy videót készítettek. „Megpróbáljuk Perét kinyitni a világnak”, magyarázta Fruzsi. Szeptembertől a tanuláshoz kapcsolódó készségek fejlesztését célozzák meg. Úgy látják, a program első évében rengeteget fejlődtek a gyerekek, most itt az idő az iskolai előmenetelt szorosabban segítő képességek élesítésére.

A kezdetek

Az egész úgy kezdődött, hogy a szociális munkásként dolgozó Benkő Fruzsina „rózsaszín álmokkal a fejében” olyan hátrányos helyzetű települést keresett, ahol nem működik lényegében semmi, ami a közösséget erősítené, viszont nyitott lenne rá a falu. Először a Perétől nem messze fekvő Encs cigánytelepét szemelték ki, de Fruzsit többen lebeszélték erről: egy valódi mélyszegénységben élő közösség túl nagy falat lett volna a kezdetben csupán pár főből álló önkéntes csapatnak.

Így esett a választása Perére. Itt már volt egy közösségi ház, melyet egy TÁMOP-pályázat segítségével építtetett fel az encsi kistérség, hat másikkal egy időben. A pályázati pénz idén januárban elfogyott, de a falu önkormányzata a közösségi házban dolgozókat közmunkásként továbbfoglalkoztatja. Ezzel a közösségi házzal működnek együtt szorosan az InDaHouse projekt önkéntesei, hogy egy fenntartható, stabil, ne csak pályázati pénzektől függő működést alapozzanak meg.

A program jelenleg a Norvég Civil Támogatási Alap és az Autonómia Alapítvány támogatásával valósul meg, de Fruzsi szerint nagyon sokat köszönhetnek minden egyes önkéntesnek, a polgármesternek, a roma önkormányzat elnökének, a falugondnoknak és a szülőknek. A polgármester a közösségi ház két szobáját 10 évre az önkénteseknek adta, és az RNÖ elnök egyik családtagja az önkéntes csapat egyik tagja. Mindenki ingyen dolgozik, az utazási költségeket maguknak fizetik, a perei gyerekeknek és szülőknek a foglalkozások és táborok teljesen ingyenesek.

Fazekas István

Fruzsiék a program finanszírozását részben a helyi turizmus fellendítéséből oldanák meg. Hamarosan megkapják az évek óta üresen álló perei görög katolikus plébánia épületét. A házat nyár végén pofozzák majd ki, ha minden kész, jöhetnek a vendégek. A vendégház bevételeit a program költségeinek fedezésére forgatják vissza.

Felkavarják az állóvizet

A tábort a pelei önkéntesek eredetileg „egyből ketten” táborra tervezték: az alapötlet az volt, hogy budapesti és Budapest környéki gyerekek is jönnek öt napra Perére, és ők fizetik ki a helyi gyermekek költségeit. Fruzsi szerint ez a gyenge marketing és a viszonylagos tapasztalatlanságuk miatt nem valósult meg, de emiatt egyáltalán nem bánkódnak. A két izraeli kisfiún kívül összesen egy budapesti srác jött el, de "mind jól érezték magukat, összehaverkodtak mindenkivel".

A pár nap alatt számháborúztak, sütöttek szalonnát, és naphosszat fürödtek a Hernádban. A tábort a már említett Ki mit tud? zárta, ahol felléptek citerások, bohócok, bűvészek és komplett tánccsoportok is a táborozók szülei előtt. Elizabet, a program egyik legrégebbi „kedvezményezettje” nagyon élvezte a tábort, „volt benne minden”, fogalmazott kicsit szégyenlősen. Csabika is nagyon örült a tábornak „ha nem lett volna, egész nap otthon gépeztem volna”.

Fruzsi szerint nagy szükség van arra, hogy a közösségi ház dolgozói összekössék a falusiakat az önkéntesekkel: eleinte a pereiek kifejezetten bizalmatlanok voltak. „Nyilván furcsa nekik az egész. Mi havonta kétszer ideutazunk Budapestről, az egyik asszonynak pedig be van dagadva az arca a fogfájástól, de nincs rá pénze, hogy elbuszozzon a fogorvosig”, magyarázza Fruzsi.

Fazekas István

Blaskó István, Pere polgármestere szerint „sokkal több ilyen projektre lenne szükség az országban”. Főként a perei gyermekek profitálnak a programból, de nem tagadta, hogy az egész falu életére hatással van: „amikor a Fruzsiék idejönnek Pestről, mindig megkavarják kicsit az állóvizet”.

"Lassan lehet csak haladni"

Persze vannak hullámvölgyek. „Bár Pere nagyon békés falu, kemény meccseim vannak”, mesélte az ötletgazda. Fruzsi szerint a legtöbb szülő a falu közösségének zárt jellege és a pozitív tapasztalatok hiánya miatt bizalmatlan velük. Páran még azt is szívességnek veszik, hogy elengedik a gyerekeket a foglalkozásokra. Vannak, akik Fruzsi háta mögött pletykálnak róla, vannak, akik szemtől-szemben mennek neki, de általában apró dolgok miatt: rosszul osztják a csokit, vagy nem fér be mindenki a budapesti kirándulásra tartó autóba.

Fazekas István

A perei együttlétek nemcsak a helyi szülők és gyermekek, hanem az alkalmanként a programban dolgozó önkéntesek életére is nagy hatással van. „Most voltam először Perén, mióta hazajöttem azon agyalok, hogy hogyan segíthetnék többet”, mondta el egyikük a tábor után. Több önkéntes valódi kultúrsokkot élt át az első perei napján: „a perei gyerekek folyton magáznak, csodálkoznak, hogy 22 évesen még nincs gyerekem”.  A gyerekek kérdés nélkül is dicsérik az önkénteseket. „Ha szomorúak vagyunk, ők mindig segítenek”, mondta nevetve a tíz körüli Virág.

Az InDaHouse projekt nyert egy nagyobb összeget a Norvég Alap pályázatán is, ekkor Fruzsi szerint elkezdtek arról pletykálni, hogy az önkéntesek zsebreteszik a pénzt. Ezzel nem volt könnyű megbirkóznia, de végül sikerült. A témában kikérte a hasonló programot működtető Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének, L. Ritók Nórának a véleményét, „aki nagy példakép”, teszi hozzá Fruzsi. A 15 éve a Berettyóújfalusi kistérségben dolgozó szakember szerint a kulcs a sebesség: „bármennyire is jót akarsz, lassan lehet csak haladni”.