szerző:
hvg.hu

Remélik, Lázár János is tudja, hogy a tüntetés joga nem a kormány adománya - üzenik a pedagógusok Lázár Jánosnak, aki azt találta mondani, hogy a tanárok balhéznak a tiltakozásukkal.

Helyre tette Lázár János miniszterelnökséget vezető minisztert a pedagógus szakszervezet (PSZ). Lázár a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón több ponton is kitért a pedagógusok tiltakozásaira. Egyrészt azt kérte a pedagógusoktól, hogy tárgyaljanak a kormánnyal, ne balhézzanak, mert a sztrájkkal nem oldódnak meg a problémák. Aztán személyeskedő hangon üzent Galló Istvánnénak, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökének is, akinek azt üzente: "ha nem politikát akarnak csinálni, akkor az a legbölcsebb dolog, ha tárgyal. A PSZ csütörtök esti közleményében először is azt írja, hogy készek a tárgyalásra, de nem ülnek le olyan zsúrasztal mellé (a köznevelési kerekasztalra gondolnak), amelynek vendégeit önkényesen választotta ki a kormány, amely ráadásul azt üzeni a pedagógusoknak, hogy ne balhézzanak, és érdemi változásra ne is számítsanak (ez utóbbi esetben Lázár mondataira utalnak). A PSZ egyébként már decemberben elküldte javaslatait a miniszterelnöknek, a szakértői tárgyalásokon a javaslatokat azonban a kormányoldal szekértői elutasították.

Aztán keményen reagálnak Lázár János balhézásra vonatkozó megjegyzésére. Azt írják: tájékoztatják a minisztert, hogy a pedagógusok tisztelik a törvényeket, és ismerik a jogaikat. Elvárják és remélik, a miniszter is tisztában van azzal, hogy a gyülekezési- és a sztrájkjog nem a hatalom adománya. A Pedagógusok Szakszervezete visszautasít ezért
minden olyan vádat, amely szerint a pedagógusok balhézni akarnának - írják.

©

Gallónét azzal is támadta Lázár, hogy amikor 2009-ben megszűnt a 13. havi fizetés, "akkor Gallóné lebeszélte a tüntetésről a tanárokat, akkor nem akart politikát csinálni". Erre válaszul a PSZ meghívta Lázárt az irodájukba, hogy megnézhesse azokat a 2008-as képeket, amelyen a 2008-as, tizenharmadik havi fizetés eltörlése ellen szervezett tüntetés látható.   

A Pedagógusok Szakszervezete sajnálattal állapítja meg, hogy Lázár János megfelelő információk hiányában, alaptalanul és durván vádaskodik - írják. Azzal azonban egyetértenek, hogy az iskoláktól távol kell tartani a politikát, ezért foglaltak állást az ellen, "hogy az iskolai ünnepélyeken politikusok vegyenek részt, hogy az óvodások dicsőítsék a kormányablak munkáját, hogy a kormány által megíratott műsorokat adjanak elő az általa fontosnak tartott ünnepek alkalmával". Csak a szakmailag önálló intézmények szakmailag önálló nevelőtestületei és pedagógusai tudnak ellenállni a politikai nyomásnak, ezért is küzdenek a pedagógusok önállóságáért - írják. 

Cikk megosztása
Címkék