Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád

A másság összejött az LMP-nek. A valamiség nem.

Születése óta irtózom az LMP-től, és erre személyes okom van. Olyan attitűdöt jelenített meg, amit szerencsésen kinőttem és legszívesebben elfelejteném. Ez pedig az az alapállás, hogy mindenki hülye, csak én vagyok helikopter. Nem szeretem, ha erre emlékeztetnek. Azt meg főleg nem, ha ebből politikát akarnak csinálni.

Helikopterek léteznek egyébként, szóval előfordul olyan, hogy valakik új, konzisztens, sikert ígérő, érvényes programmal állnak elő. Ámde az LMP nem mutatott fel értelmezhető világképet, ami konkrétum pedig kihámozható, az amolyan vérfagyasztó neokommunistaság volt. Az a fajta, amely éppen most omlik fűrészporrá Dél-Amerikában. Ennek a vonalnak voltak az LMP-ben ideológusai, de inkább az szólt mellette, hogy ilyet még nem árultak Magyarországon addig. Nem mintha hiányzott volna.

Úgy ciki helikopterkedni, ha nincs mögötte egy ventilátor teljesítménye sem.

Schiffer András éppen ezt konstatálja. Helyesen állapítja meg, hogy hátország nélkül ennyi telik; egyszerűen nincs elég újságolvasó ember a párt körül. Így hónapokig taktikáznak, és abból taktikai vélemények születnek. Mindig fontosabb volt, hogy különbözzenek a többiektől – elsősorban az MSZP–DK-tengelytől –, mint az, hogy az álláspontjuk védhető legyen.

Ezt egy darabig lehetett játszani; Schiffer is majmot, sőt Rogán Antalt csinált magából, amikor például percenként vakkantotta, hogy álbaloldal, álbaloldal. Ehhez jöttek még a kényszeres gyurcsányozások, ha volt összefüggés, ha nem – csak hogy meglegyen a kvóta: egy jobbra, egy balra. Átlátszó, amatőr, hiteltelen mutatvány volt. Álbaloldalazni nem okosabb,mint keményen dolgozó kisemberezni vagy migránsozni, pedig az LMP a néhai SZDSZ-hez hasonlóan az okosok, vagy legalább magukat annak tartók szavazataira is pályázott.

Az illiberális társadalom meghirdetése után nem maradt mozgástér. Görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy ők nem libsik, de a kapitalizmuskritika, az állami szabályozás követelése vészesen rímelt a Fidesz és a Jobbik törekvéseire. Kínos, de a plázák és hipermarketek ellen is az LMP bontott zászlót egykor régen, aztán lett belőle az a korrupt és kellemetlenkedő kormányzati beleturkálás a mindennapokba, amit kézitusában kellett visszaverni.

Addig mehetett ez a csörömpölős punkrock, amíg élükre állított kérdések nem jöttek szembe. A menekültügy volt a katasztrofális döccenő: azzal addig zsonglőrködtek, amíg ott nem találták magukat a sötét oldalon. Vannak kérdések, amikben nincs középút, és aki sokáig egyensúlyoz a falon, az előbb-utóbb leesik valamelyik oldalra. És ahogy betonná kötött Orbán rendszere, az élére állított csizma ott van az asztalon minden nap.

Ilyenkor jön jól, ha az embernek elvei vannak, ugye. Akkor legalább magának meg tudja magyarázni, hogy miért mondja, amit mond. Így tévesztett utat az LMP. Azt gondolták, hogy  ha tagadnak minden forgalomban lévő programot, akkor azzal kivájnak majd maguknak egy piaci rést. Csak az volt a gond, hogy már a tagadások is foglaltak. Európa és Ázsia között határ van, nem egy felfedezetlen földrész.

De nemcsak ők jártak így: ez megy körbe az egész ellenzéken, valami kamaszos deviancia, az elkülönbözés görcse, ami mögött nincs semmi, csak egzisztenciális szorongás, bizonytalanság, angst.

Lepsénynél még megvoltak az elvek. Jöttek ezek a csillogó szemű fiúk és lányok, szorongatták a fókabébiket, és őszinte hittel mondták... a hülyeségeiket. Aztán sok víz lefolyt, zöldkommunistából nem lett több, ráadásul az igazán elborult chavista vérbaloldal szerepét elvitte magával a PM. Amely érdekes módon része volt a 2014-es összefogásnak, és utána építette fel tudatosan magát a görög-spanyol szélsőbal hazai képviselőjének. Viszont még a PM értelmiségi háttere is elég volt ahhoz, hogy elkapjanak valami minimálisan jelentős zeitgeistet, nemzetközi áramlatot, aminek legalább vannak alapelvei. Az LMP alól ez kicsúszott. Figyelemre méltó, elismerendő szakmunkát végeztek egyébként; leginkább a korrupció feltárásával. Klasszikus ellenzéki feladat, de nem elég ahhoz, hogy önálló párt létjogosultságát megalapozza.

Akármit mond erről Schiffer, egy ilyen garázscég megszenvedi az egyik legaktívabb munkaerő távozását. Felismerte, hol szorít a cipő, de az eddig bemutatott lavírozásból akkor sem lesz érvényes alternatíva, ha alapítványt szervez mögé. És mit csinál, ha sikerül összehozni a hátországot, és az esetleg azt süti ki, hogy nem is mindenki ugyanannyira hülye? Hogy vannak kisebb és nagyobb veszélyek? Akkor annál rosszabb a tényeknek?

Lehet más a politika: ez volt a kísérlet címe. Az derült ki, hogy lehet, de a másság önmagában kevés. Kellene hozzá valamiség is.