szerző:
Lévai Júlia

Aki mindezek ismeretében ragaszkodik ahhoz, hogy a Népszabadság már a megalakulásától kezdve a diktatúrát szolgálta és a Szabad Nép szellemiségét folytatta, arról mindenki látja, hogy hazudik. Történelmi lapszemle.

Megy a központi uszítás a Népszabadság ellen, „természetesen” azzal, hogy a lap a Szabad Nép egyenes folytatása volt, és hogy a neve úgymond egyértelműen a diktatúra kiszolgálását szimbolizálja (a Szabad Nép egyébként egy nappal a forradalom kitörése előtt Nagy Imre mellé állt). Ennek jegyében ugyan mi egyébbel is telefonálna be a mezei fideszes az egyik rádióba, mint annak jelentőségteljes hangsúlyozásával, hogy a Népszabadságot 1956. november 2-án alapították?

A műsorvezető pedig nem tette föl a maguktól adódó kérdéseket: „Miért, mi volt a helyzet 56. november másodikán? Csak nem azt akarja mondani, hogy a Népszabadság szembe ment akkor a forradalommal? Fel tudná idézni, milyen témák voltak az első számában?”. És mivel nem tette föl, a sugalmazás ott maradt, lógva a levegőben és mindjárt meg is hamisítva a lap történetét. Egyúttal azt a történelmietlen felfogást is megerősítve, amely szerint a folyamatok és a változások teljesen érdektelenek, egyedül a rögzült és örökkévalónak hitt állapotok a mérvadóak. Aminek dogmatizmusa egyébként az önkényuralmak és diktatúrák legfőbb életben tartója is.

A Népszabadság a maga történetének elején és az utolsó, huszonhat évében egyértelműen a demokráciát, de talán fontosabb, hogy az elfogulatlanságot, a pártatlanságot szolgálta. Nem vitás, hogy a középidőszakában, szintén több évtizeden át a forradalmat utólag "ellenforradalomnak" átnevező, a többpártrendszeri törekvéseket visszavonó és a szocializmus dogmatikus formáját fenntartó, kádári egypártiság szócsöve, propagandistája volt. Majdnem úgy, ahogyan a mai kormánylapok. Ebben azonban csöppet sem jelentéktelen a „majdnem” kifejezése.

Ez ugyanis azt jelzi, hogy ugyanakkor a nem közvetlenül pártpolitikai témájú cikkeiben a lap a hetvenes évektől egyértelműen színvonalat képviselt, és semmiképp sem azt a totális civilizálatlanságot közvetítette, amelyet a mai szócsövek. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes lenne szembesíteni a Fidesz-híveket ennek tényével, akkor is, ha nem fűzhetünk illúziókat a dogmatizmusuk feladásához. De miért is fűznénk? Az ilyen szembesítések kevésbé nekik szólnának, mint inkább azoknak, akik náluk sokkal fontosabbak: a történelemben járatlan, nem feltétlenül párthívő, ám jóindulatú embereket, akik az elfogultaknál jóval többen vannak. Róluk tesz le mindenki, aki ilyenkor ott, helyben elmulasztja tisztázni az olyan hazugságokat, mint amilyennel az idézett telefonáló is előállt.

 

Nagy Imre: az MSZMP lapja először még támogatta
©

Ezúttal tehát azt, hogy mi is volt a helyzet 1956. november másodikán, két nappal a forradalomban született kormányt, az újjászülető pártokat valamint a sajtót váratlanul érő, szovjet megszállás előtt. Pedig ennek tisztázáshoz csak föl kellett volna lapozni a Népszabadság forradalom alatt kinyomtatott számait, mondjuk bármelyik októberben, a rendszerváltás óra eltelt évek során. És emlékezni rá, hogy mit is képviselt akkor az újság.

A november 2-dikán megjelenő, új, szocialista pártlap első évfolyama első számának címlapján a leghangsúlyosabb helyen és a legnagyobb betűkkel ez a szöveg állt:

Magyarország semleges! A magyar kormány tiltakozik az újabb szovjet csapatok bevonulása ellen. – Azonnal felbontjuk a varsói szerződést – Semlegességünk védelmére a négy nagyhatalom segítségét kérjük.

Ezután a lap részletesen hírt ad a Losonczy Géza államminiszter által tartott sajtótájékoztatóról.

A címlapon a továbbiakban első helyen Kádár, második helyen Nagy Imre rádióbeszéde volt olvasható. A két cikk közlése az előző napok politikai döntéseit tükrözte. Ezek lényege, hogy az október 26-dikán megalakult új kormány miniszterelnöke, Nagy Imre október 30-dikán bejelentette:

Az ország életének további demokratizálása érdekében az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus együttműködésének alapjaira helyezi. Ennek megfelelően a nemzeti kormányon belül szűkebb kabinetet létesít, amelynek tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a szociáldemokrata párt által kijelölt személyiség.

(A beszédet másnap a Népszava, a Magyar Nemzet és az Igazság teljes terjedelmében, a többi lap kivonatolva közölte.) A helyzetnek megfelelően az MDP is megszűnt, és az addigi, kommunizmusnak nevezett irányvonaltól való elhatárolódás jegyében megalakult a Magyar Szocialista Munkás Párt (MSZMP), amely a megújulás és a demokratizmus jegyében indította el a Népszabadságot.

Részlet a lapban közölt Kádár-beszédből:

Rákosiék súlyosan megsértették nemzeti tisztességünket és önérzetünket, amikor semmibe vették hazánk szuverenitását, szabadságát és könnyelműen tékozolták nemzeti vagyonunkat.

Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét /…/ A magyar kommunista írók, újságírók, egyetemisták, a Petőfi Kör fiataljai, munkások, parasztok ezrei, a hazug vádak alapján bebörtönzött régi harcosok az első sorokban küzdöttek a Rákosi-féle önkényuralom és kalandorpolitika ellen. /…/

Az új párt egyszer s mindenkorra szakít a múlt bűneivel! Védi és védeni fogja mindenkivel szemben nemzeti becsületünket, hazánk függetlenségét. Ezen az alapon, a nemzeti függetlenség alapján építi ki testvéri viszonyát a világ minden haladó szocialista mozgalmával és pártjával. Ezen az alapon, a nemzeti függetlenség alapján kíván baráti viszonyt minden közeli és távoli országgal, elsősorban a szomszédos szocialista országokkal.

Az, hogy e mellett ott állt a kormányfő, Nagy Imre előző esti, drámai rádióbeszéde, amely szintén a függetlenség gondolatát emelte ki, ugyancsak egyértelművé tette a lap politikai állásfoglalását:

Magyarország népe!

A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép, a függetlenség és egyenjogúság alapján az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. Nemzeti forradalma vívmányainak megszilárdítását és továbbfejlesztését óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmi csoportosuláshoz csatlakoznék. /…/

Felhívással fordulunk szomszédainkhoz, a közeli és távoli országokhoz, hogy tartsák tiszteletben népünk megmásíthatatlan elhatározását. Most valóban igaz az a szó, hogy népünk olyan egységes ebben az elhatározásban, mint történelme során még talán soha.

A lap (még mindig a címlapon) közölte továbbá azt az értesülést, amely szerint „a csütörtöki nap folyamán az orosz haderő egy nagyobb gépesített alakulata átlépte a határt” és Kecskemét felé halad. Az újság hiányolta a kormány ezzel kapcsolatos bejelentését, hozzáfűzve, hogy viszont reményeket fűz annak az ENSZ főtitkárához intézett nyilatkozatához, amelyet szintén közölt:

Nagy Imre távirata az ENSZ főtitkárának: „ Magyar Népköztársaság kormányához hiteles értesülések érkeztek újabb szovjet alakulatok Magyarországra való bevonulásáról. A Minisztertanács elnöke mint megbízott külügyminiszter magához kérette Andropov urat, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, és a legerélyesebben tiltakozott az ellen, hogy újabb szovjet katonai alakulatok vonulnak be Magyarországra. Követelte ezeknek a szovjet alakulatoknak haladéktalan, azonnali visszavonását. Közölte a szovjet nagykövettel, hogy a magyar kormány a varsói szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordul, és az ország semlegességének védelmére a négy nagyhatalom segítségét kéri.”

A belső oldalakon pedig szokás szerint a kisebb hírek következtek, a Forradalmi karhatalmi bizottság megalakulásáról, a tüzelőárusítás megindulásáról, a hősi halottak hozzátartozói számára megindult gyűjtésről, egyéb, életszerű és kulturális témákról, amelyek mellett a kormány további, fontos felhívásai is ott voltak, így pl. Nagy Imre tárgyalásokat sürgető távirata, Vorosilovnak ill. Maléter felhívása a munka beindulásának fontosságáról. Az utolsó oldalán pedig az újság körképet adott a magyar és egyiptomi harcokról olvasható, nemzetközi véleményekről.

De folytathatjuk a lapszemlét a Népszabadság második számával is, amelynek kiemelt helyén ez a cím ált: „Azonnal tárgyalni kell a szovjet csapatok kivonásáról”. A harmadik (november 4-diki) címlapon pedig ez:

Elég az önkényeskedésből! /…/ A méltó haragot egyesek önkényes fejvadászatra használják ki. Egyes, kisebb fegyveres csoportok a ’bűnösök felelősségre vonása’ vagy ’házkutatás’ címén elvisznek ártatlan embereket a lakásukból /…/ Az ilyen akciók forradalmunk tisztaságát veszélyeztetik. /…/ha nem veszik ennek elejét, holnap bárkit érhet ilyen támadás az otthonában /…/ A lakosságnak és a fegyveres nemzetőri szolgálatnak kell az ilyen, fegyveres elemek önkényességét meggátolniok.

Ami alatt pedig ott volt a hír Király Béla megválasztásáról, a Nemzetőrség főparancsnoki posztjára (helyettese: Kopácsy Sándor).

Aki mindezek ismeretében ragaszkodik ahhoz, hogy a Népszabadság már a megalakulásától kezdve a diktatúrát szolgálta és a Szabad Nép szellemiségét folytatta, és hogy erre utal a november másodiki megjelenése, arról mindenki látja, hogy hazudik.

Aki pedig mindezek ismeretéért nem akar, legalább így utólag a könyvtárakban görnyedni, annak több, hazavihető forrás is a rendelkezésére áll ez ügyben: elsősorban az 1956, A forradalom sajtója c. összeállítás, Nagy Ernő jóvoltából, 1984-ből (!), valamint a Korányi G. Tamás által összeállított, Egy népfelkelés dokumentumaiból, 1956 című kötet (Budapest, 1989. 91-92. l.). Persze csak azoknak ajánlom, akik komolyan gondolják, hogy van feladatuk az emberek tényekkel való szembesítésében. De akik úgy érzik, hogy ez nem az ő dolguk, és egyébként sincs kedvük vállalni az ezzel járó feszültségeket, azokra semmiképpen sem akarnám ráerőltetni.