szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Európai Bizottság is kitöltötte a nemzeti konzultációt, de tételesen megcáfoltak benne minden állítást.

Szerdán az Európai Bizottság közzétette a válaszát az Orbán-kormány által kezdeményezett nemzeti konzultációra, amelyben minden abban fogalmazott "kérdést" tételesen megcáfolnak.

A nemzeti konzultáció az Európai Parlamentben szerdán tartott vitában is előkerült, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első helyettese is felhozta felszólalásában, amelyben azt is mondta, az "Állítsuk meg Brüsszel" mottót nem tudja hova tenni, mert az EU soha nem Brüsszelről szólt, hanem egy közösségről és a tagok közös döntéseiről, ebbe pedig Magyarország is beletartozik.

Az EB által kitöltött nemzeti konzultációban minden abban foglalt állításról azt írják, hogy azok tévesek, és melléteszik, hogy mi az igazság:

  • Téves állítás: „Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket.” – Az igazság: A Bizottság egyetért Magyarország célkitűzésével, hogy a háztartások megfizethető energiához jussanak. Ezt a leghatékonyabban versenyalapú energiapiaccal, az energiahatékonyság és az innováció előmozdításával lehet elérni, valamint ha európai szinten együttműködve garantáljuk az energiaellátás biztonságát.
  • Téves állítás: „Brüsszel kényszeríteni akarja Magyarországot, hogy illegális bevándorlókat engedjünk be.” – Az igazság: Az Európai Unió küzd az illegális migráció ellen, és segíti a tagországok külső határigazgatás terén végzett munkáját.
  • Téves állítás: „A Magyarországra tartó illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik.” – Az igazság: Az Európai Unió nem tolerálja az embercsempészetet, és sok éve küzd a bűnözésnek e kizsákmányoláson alapuló formája ellen.
  • Téves állítás: „Egyre több külföldről támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon.” – Az igazság: A nem kormányzati szervezetek, azaz a civil szervezetek működési feltételeit elviekben a nemzeti jogszabályok határozzák meg. Ami az Európai Uniót illeti, az uniós intézményekre szigorú szabályok vonatkoznak az átláthatósággal és a lobbitevékenységgel összefüggésben.
  • Téves állítás: „Brüsszel támadja Magyarország munkahelyteremtő intézkedéseit.” – Az igazság: Sem a Bizottság, sem az Európai Unió nem támadja a magyarországi munkahelyteremtő intézkedéseket.
  • Téves állítás: „Magyarország elkötelezte magát az adócsökkentés mellett. Brüsszel most emiatt is támadja hazánkat.” – Az igazság: Az Európai Bizottság nem avatkozik be a nemzeti adópolitikákba, és ez nem is célja. Az adózással kapcsolatos uniós szabályokról a tagállamok egyhangúlag döntenek, tehát a jelenlegi uniós szabályokat a magyar kormány jóváhagyta.

Az egészet itt olvashatják el:

Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra by HVG_Online on Scribd

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!