szerző:
Gomperz Tamás

Mit csinálna másként Gyurcsány, ha zsarolnák, és titkos bankszámlával rendelkezne?

Előrebocsájtva, hogy mindaz, ami itt most következik a képzelet szüleménye és a valóságban a dolgok természetesen nem így működnek, van itt egy zavarba ejtő kérdés, amit Gyurcsány Ferenc munkásságával kapcsolatban egyre nehezebb nem feltenni.

Mert valami nem stimmel. Két hete azt jelentette be, hogy a jelenlegi miniszterelnököt az oroszok zsarolják, aminek a bizonyítékát látta ugyan, de a részletekről nem akar beszélni, mert az úgy logikus, hogy amikor egy politikus meg tudná buktatni a legfőbb ellenfelét egy leleplezéssel, akkor a bizonyítékot nem hozza nyilvánosságra, az információit viszont titkosítja. Bár az akciót a közvélemény kínos blöffként értékelte, és még a kételkedésre kevéssé hajlamos rajongótáborát is megkísértette (jó, ez túlzás) az az eretnek gondolat, hogy a Feri már elböszméskedett megint valamit, jött az újabb bejelentés: van ám svájci bankszámla is.

Gyurcsány: láttam a bizonyítékot. Nép: hosszú sóhaj.

Ami nem jelenti azt, hogy az állítások ne lehetnének igazak. A világot leíró modellek közül léteznek olyanok, amelyeket közvetlen bizonyítékokkal nem sikerült alátámasztani, ugyanakkor mégis alkalmazhatók, mert nagy pontossággal illeszkednek a megfigyelt jelenségekhez. Azt az elméletet, hogy Orbánt zsarolják/megvették az oroszok, a pénzét pedig titkos svájci/azeri bankszámlán tartja, eddig nem sikerült közvetlen módon bizonyítani, ugyanakkor a baltás gyilkos kiadásától a paksi szerződésen át a furcsa svájci kiruccanásokig szinte minden jelenséget megmagyaráz. Nevezzük ezt a nagy Orbán-sejtésnek.

Amiben semmi új nincsen. Már három éve ezzel a modellel próbáltuk megfejteni, hogy a miniszterelnök miért vonattal utazgat Svájcba, miközben mindenhova repülővel megy (a repülőtérrel ellentétben a pályaudvaron nem világítják át a bőröndöket). Az orosz szövetséget pedig a határrevíziós reményekkel hoztuk összefüggésbe, nem kizárva a lefizetős-zsarolós változatokat sem.

Bizonyítani egyiket sem tudtuk, de mi az úgynevezett firkászok volnánk. Nem vagyunk olyan szépek és olyan tehetséges államférfik, mint a volt miniszterelnök, viszont nagyon sokan nagyon sokat dolgoztak az elmúlt években azért, hogy az ábrándos magyar közvélemény horizontján legalább felderengjen az eseményeknek az az értelmezése, amit a nagy Orbán-sejtés takar. Amikor Gyurcsány a teória bizonyítását ígéri, de ezt a szokásának megfelelően elpojácáskodja, akkor végeredményben az elmélet hitelességét csökkenti, amivel többévnyi munkát inflál el.

És miért tesz ilyet? Talán csak azért, mert – az elkúrásmánián túl – a szocikkal való küzdelemben az adott pillanatban (vö: a pillanat uralása), a kezdeményezés visszavétele érdekében jó ötletnek tűnt mondani egy ütőset. Mivel a DK egy ideje az MSZP ellenzékeként határozza meg magát, az a szempont másodlagos, hogy az ilyen húzásokkal a Fidesznek kedvez vagy nem.

Jellemző, hogy a párt karizmatikus szóvivője ujjongva fogadta a Nézőpont Intézet (!!!!) kutatását, amelyből kiderült, hogy Gyurcsányt „többen szeretnék miniszterelnöknek”, mint Botkát. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az előbbit a megkérdezettek 6, utóbbit 5 százaléka akarja. Orbánt pedig 44 százalék. Tényleg minden ok megvan a diadalmas posztolgatásra. A „ki fog elsőként gratulálni a választások után az újraválasztott miniszterelnöknek” versenyben a NER máskor szidott kutatócége szerint 1 százalékkal Gyurcsány vezet. Ujjé!

Ami átvezet a talányos Gyurcsány-performansz másik lehetséges okához.

Tegyük fel, a játék kedvéért és merőben hipotetikus jelleggel, hogy forgatókönyvet kell írnunk egy politikai sorozathoz, amelyben a galád kormányfővel összejátszik az udvari ellenzék egyik vezetője. A kormányfőt éppen hazaárulással vádolják. Milyen fordulatot találjunk ki a megmentésére? Mondjuk, tűnjön föl váratlanul az ellenzéki vezető és az összevissza handabandázásával tegye nevetségessé a vádat. Ilyen erőltetett hülyeségek úgyis kizárólag filmekben fordulnak elő.

Bár azon el lehet tűnődni, hogy az elmúlt hét évben, amikor Orbán Viktor támogatottsága átmenetileg megingott, akkor mindig akadt olyan ellenzéki politikus, aki átsegítette őt a nehéz perióduson. Már Mesterházy Attila ügyesen oldotta meg ezt a szerepet Bajnai kiiktatásával, de kétségkívül Gyurcsány érzi a legjobban, mikor kerül bajba az ikercsillag másik tagja, ilyenkor azonnal kiperdül a színpadra, hogy megvédje őt.

Mindez persze csupán a képzelet szüleménye, mert a valóságban a dolgok természetesen nem így működnek, de az a bizonyos kérdés, amit Gyurcsány Ferenc munkásságával kapcsolatban egyre nehezebb nem feltenni, így hangzik: ha ő a Fidesz zsarolt/megvásárolt embere lenne, akkor mit csinálna másképp, mint most?

Nevezhetjük ezt a nagy Gyurcsány-sejtésnek.