szerző:
MTI

Az intézmény közölte: a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem tervez ilyesmit.

Ahogy beszámoltunk róla, szombaton a Népszava írt arról, hogy két éven belül saját magánklinikát hozhat létre a Semmelweis Egyetem. A cikk szerint Lang György, az egyetem Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója egy szakmai konferencián arról beszélt, hogy a Semmelweis Egyetem leendő magánklinikájáról készült szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is. A céljuk, hogy legalább annyi bevételhez jussanak a magánklinika szolgáltatásaiból, mint amennyit az állami ellátásért kapnak – mondta a professzor.

Az egyetem hétfői közleményében azt írta: a félreértés oka az lehet, hogy előkészítés alatt álló terveikben fejlesztési lehetőségként felmerült az egészségügyi turisztikai szolgáltatások fejlesztése külföldi betegek számára.

"A kérdés további előkészítést igényel, az ügyben döntés még nem született" – olvasható a közleményben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!