szerző:
Tóth Richárd

Mostanra általános vélekedéssé vált, hogy egy populista fordulat következett be a világban, amit sokan a demokrácia ellenében, romboló folyamatként határoznak meg. De mi az a populizmus, és hogy került Magyarországra? Erre kereste a választ Antal Attila.

A populizmusról könyvet írni egyfelől végtelenül könnyű feladatnak is tűnhet, mert legkésőbb Donald Trump hivatalba lépése óta mindenhonnan ezt halljuk, de másfelől pont ezért nehéz is, pláne, ha tudományos igényű munka a cél. Antal Attila, az ELTE-ÁJK Politikatudományi Intézetének oktatója megpróbálkozott ezzel, a jobboldal populizmusa mellett kiderül az is, hogyan jutottunk idáig, és mi lehet a baloldal válasza erre.

A liberalizmus vége

Véget ért a liberális és neoliberális demokráciák halhatatlannak és meghaladhatatlannak tűnő regnálása, azonban a populista demokráciák világában még csak a jobboldal határozta meg magát, a baloldalon még csak elszigetelt példákat látunk. Amíg a ma populista vezérei felismerték a politikai ideológiák őrségváltását, és megpróbálták saját képükre formálni azt, amit politikáról gondolunk, addig a liberális elit nemhogy nem vett részt a populizmus kialakításában, hanem mereven elzárkózott, Antal szerint azt korunk pestisének is nevezi. Ennek az lett a vége, hogy a globális baloldal lemaradt a jobb mögött.

Nem nehéz megfejteni azt sem, hogy miért tört előre a populizmus, a liberális demokrácia ugyanis globális válságba süllyedt, és ahogy Carl Schmitt is állítja, a demokráciát bürokratikus eljárásokká silányították, a szakértők felülírták az állampolgári aktivitást. „A liberalizmus nem bízott sem a képviseletben (az állampolgár), sem a képviselőben (a politikus), ugyanakkor minden bizodalma az autokrácia felé kacsingató állampolgárt és a népvezér hajlamú politikust korrigáló intézményekben van” – írja a szerző.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn 2017 júliusában
©

Így, ezek után tért vissza a politikában már korábban is jelen lévő populizmus, és vált olyan hívószóvá, ami bármire, politikai mozgalomra, politikusra, kommunikációra ráhúzható, ami „szembemegy a demokratikus ortodoxia értékeivel és intézményeivel”.

Orbán Viktortól is hallottuk már a kifejezést, illiberális demokrácia. Antal a könyvében azt írja, a populizmus demokráciafelfogása illiberális, elveti a pluralizmust és a kompromisszumok keresését is.

A populizmus szerint a nép alapvetően homogén, és ebből következően mindenkinek hasonlók a normái és az érdeklődési körei. (…) A populizmus ezért extrém módon felpörgeti a többségi elvet, még akkor is, ha a többség normáit és érdekeit éppen maguk a populista vezetők formálják is.

A populizmus tehát lehet demokratikus, de nem lehet liberális, legfeljebb illiberális módon demokratikus, de mindezzel együtt a populista (illiberális) demokrácia is a képviseleti demokráciák része. A görög politológus, Takis S. Pappas szerint a populista demokráciákat az különbözteti meg a liberális demokráciáktól, hogy előbbiben csak egy törésvonal létezik, sajátja az ellenségképző politizálás és a liberális alkotmányosság, a kisebbségi jogok figyelembevétele helyett a többségi elv érvényesül.

Mindezek után nem meglepő, hogy a populista demokráciákban ott a veszély az antidemokratikussá válásra. Antal itt Enyedi Zsolt 2015-ös tanulmányát idézi, aki a három veszélyforrást abban határozza meg, hogy:

  1. a populizmus folyamatosan a kisemberre hivatkozik, az átlagpolgárra a korrupt elittel szemben,
  2. intézményesítik a népi részvételt a képviseleti rendszer mellett, azt legtöbbször felül is írják, végül
  3. a populista demokráciák nem pluralisták, a többség vélt vagy valós érdekei kérlelhetetlenül felülírják a kisebbség érdekeit.

A radikális, populista jobboldal (a szerző ide sorolja Minkenberg tipológiája alapján, az autokrata-fasiszta jobboldalhoz a Jobbikot, a populista-autoritárius jobboldalhoz a Fideszt) felemelkedésének okai között megemlíthető a xenofóbia és az EU-ellenesség, ez is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon kitermelődött a jobboldali, kormányzó populizmus.

Az orbáni helyzet

Antal a Fidesz kormányzását elitista populizmusnak hívja, benne plebejus elemekkel, ahol előtört a vezérdemokrácia is. Antal szerint az orbáni rendszer populizmusának egyik fő jellegzetessége az „Empire” világának folyamatos figyelembevétele, a politika masszívan realista, utópiáktól mentes, voluntarista felfogása. Az „Empire” pedig nem más, mint a politikai realizmus világa, maga „a posztmodern impérium, ahol a machiavelliánus politikai Fejedelmek csapnak össze a hatalomért”.

Fontos még beszélni a Fidesz-regnálás alatti kreatív kormányzás fogalmáról, Antal idézi Schabertet, aki szerint a „politikában a kaotikus kormányzat, pontosabban a politikai vezér által keltett és uralt káosz a kreativitás katalizátora”.

Orbán Viktor érkezik a Kossuth Rádió stúdiójába
©

Orbán jól ismerte fel azt az igényt is, hogy a liberális demokráciából kiábrándult emberek hatalomba lépésére már nem a tőlük eltávolodott intézményektől, hanem a politikusoktól várták a megoldást problémáikra, de ez azzal járt azzal, hogy „az Országgyűlés manapság a kormányzat kézi vezérlésével működik, a kormánypárti képviselők szinte egyáltalán nem akarják érvényesíteni a kormányzat feletti ellenőrzés jogosítványait”.

Antal szerint mára eljutottunk oda, hogy kialakult egy „olyan frankensteini helyzet, hogy az orbáni rendszert nem a felelősség, hanem a felelőtlenség (és a nekünk jár, a mi erre is felhatalmazva vagyunk) biztos tudata tartja össze”. (Eddig csak jobboldali pártokról és populizmusról volt szó, de Dél- és Délnyugat-Európában vannak példák baloldali populizmusra is, elég csak a görög Szirizára vagy a spanyol Podemosra gondolni.)

A jövő

Antal állítja, nem szabad sem túlértékelni, sem lebecsülni a populizmust, a baloldalnak pedig – ha tanul hibáiból és a liberális demokrácia elbukásának okaiból – „komoly esélye lehet arra, hogy mind szellemileg, mind politikailag megújítsa korszakunkat”.

Véleménye szerint az európai baloldali pártoknak feladatuk, hogy kiszabadítsák a populizmust a jobboldali erők szorításából, és ezt a demokrácia totális átalakításának legerősebb felhajtóerejévé formálják. A feladat azonban nem egyszerű, Antal leirata szerint:

Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a leegyszerűsítő populista igazságosság szólamok helyett a szociáldemokrácia végre kidolgozzon egy koherens, a (neo)liberális nézetrendszer vadhajtásait visszametsző populista demokrácia- és alkotmányosságkoncepciót.

Antal Attila – A populista demokrácia természete, Realizmus és utópia határán, Napvilág Kiadó, Budapest, 2017

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!