szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az indokát és részleteit nem tudják, de szükségét sem igazán érzik a kormánypártok politikusai az alaptörvény felülvizsgálatának, amit Orbán Viktor vetített előre múlt héten. De akkor mire gondolhatott a "költő"?

Nemhogy a kormánypártok képviselői, de a kormány megkérdezett miniszterei, a szövetséges KDNP vezetői, sőt a Fidesz elnökségi ülésein részt vevő Kövér László házelnök sem sejti egyelőre, miben is áll majd az Orbán Viktor szerint akár másfél évig is eltartó alkotmányrevízó, amelyet múlt pénteki rádióinterjújában lengetett be a miniszterelnök.

Az interjúban Orbán Viktor azt mondta: várhatóan szeptembertől kezdődhet az átfogó felülvizsgálat, amely során megnézik,

„mi vált be a 2011-ben elfogadott alaptörvény rendelkezéseiből, mi válhatott volna be, és hol maradtak szabályozási rések”.

Ezekről azonban a jelek szerint sem kormány, sem a frakció, sem a Fidesz elnökségi ülésein nem tárgyaltak még, pénteki és hétfői körkérdésünkre csak hümmögés, vállvonogatás és állvakargatás volt az általános reakció.

©

De nemcsak a revízió tartalmát, hanem az okát is homály fedi egyelőre: a megkérdezettek egyike sem tudott olyan indokot – vagy ahogy a miniszterelnök fogalmazott: szabályozási rést –, amely miatt szükségszerű lenne ráncfelvarrni az alig hat éve hatályba lépett, elfogadásakor gránitszilárdságúnak mondott, mégis hetedik módosítása  előtt álló dokumentumot.

„A magam részéről olyan nagy szükségét mondjuk nem látom a módosításnak”

– mondta őszintén hétfőn a parlamentben Kövér László házelnök is, amikor arról kérdeztük, mi indokolhatja a miniszterelnök által említett revíziót.

A felülvizsgálat „gránitszilárdsággal” való szembeállítását Kövér László viszont már nem találta olyan viccesnek: azt mondta, egyértelmű, hogy a jelző az alaptörvény alapértékeire vonatkozik, amelyekben az előző hat módosítás sem hozott semmilyen érdemi változást. A most parlament előtt fekvő, hetedik módosítást a házelnök már nem sorolta ebbe a kategóriába, de ezt – mint mondta – „az élet produkálta”, már korábban is szükség lett volna rá, csak „a Jobbik dezertálása miatt” nem volt meg hozzá a szükséges kétharmados támogatás.

Csak semmi ijedtség?

Azt, hogy szerinte hol van „szabályozási rés”, és az alaptörvény mely szakaszát kellene, vagy lenne érdemes felülvizsgálni, Kövér László nem árulta el, de volt olyan kormányzati forrásunk, aki azt sem zárta ki, hogy a folyamat majd azzal zárul, hogy a szöveggel minden rendben, nem is kell semmit módosítani, egyúttal arra intett:

„nem kell többet belelátni a miniszterelnök kijelentésébe, mint ami benne van, senki nem akar elnöki rendszert vagy más, a jelenlegi közjogi berendezkedést érintő változtatást”.

A felvetésre, hogy az elmúlt nyolc év kormányzásának (és kormányzási stílusának) tapasztalatai alapján azért nem könnyű ennyire ártatlannak látni a kezdeményezést, az említett kormányzati tisztségviselő azt mondta: Orbán Viktor már az alaptörvény hatálybalépésnek ötödik évfordulójára rendezett ünnepségen is beszélt arról, hogy egy idő után felül kell majd vizsgálni a szöveget. Igaz, a revízió időpontjáról akkor még azt mondta, hogy az a hatálybalépés után tíz évvel lenne esedékes.

©

A miniszterelnök pénteki interjúja után Orbán Viktor sajtófőnökének, és Trócsányi László igazságügyi miniszternek is elküldtük kérdéseinket, egyebek mellett, hogy pontosan mi indokolja a felülvizsgálatot, mely területeket érint majd, mely pontokon észlelt a kormány „szabályozási réseket”, terveznek-e új fogalmakat beemelni, vagy jelenlegi közjogi berendezkedést érintő részeket módosítani, és nem utolsósorban, hogy ki lesz majd a folyamat felelőse (hiszen ennél kisebb jelentőségű ügyeknek is kormány-, de legalábbis miniszteri biztos dukált az elmúlt években).

Havasi Bertalan azonban egyáltalán nem reagált megkeresésünkre, az igazságügyi minisztériumból pedig egy Orbán Viktor korábbi szavait idéző irreleváns/használhatatlan válasz érkezett:

"Trócsányi László miniszter úrnak az lesz a feladata, hogy az ország szuverenitását a jog, különösen az európai jog területén megvédje. Értékelnünk kell az évtized elején megalkotott új Alaptörvényünk és új igazságszolgáltatási rendszerünk működését is. A miniszter úrnak sűrű évei lesznek. Sok sikert kívánok a munkájához!"

A tárca sajtóosztálya nyomatékképpen Trócsányi László múlt heti, az alaptörvény hetedik módosításának általános vitáját megnyitó expozéjáról készült felvételt is csatolta a válaszhoz. Ne kattintsanak, hosszú, és árva szó sincs benne a dokumentum kérdéseinkben szereplő revíziójáról.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!