Három nap alatt készített médiaelemzést Ukrán propaganda a külföldi forrásokból működő sajtóban címmel a Nézőpont Intézet – mondta el Mráz Ágoston Sámuel igazgató a Partizánban. A kutatás szokatlanul gyors elkészítését ráadásul nem a megrendelő türelmetlensége magyarázza – az ugyanis nem volt az intézet vezetője szerint, aki elmondta, hogy az intézet önállóan is hozzá kíván járulni a közbeszédhez. Mivel pedig a „balliberális média” sokat foglalkozott már az orosz propaganda hazai jelenlétével, ők mellé szerették volna tenni az ukránt is.

Miközben a közbeszéd Halász János idegen forrásokat is használó médiumok elleni törvényjavaslatától hangos, a kormánypártok pedig idegen ügynökökként beszélnek a független sajtótermékekről, a Nézőpont Intézet egészen szokatlan gyorsasággal állt elő témába vágó „médiaelemzésével”.

A munkatempó a termék minőségén is megérződött. Az például rögtön a beszélgetés elején kiderült, hogy feltáró munkát nem is végeztek, kizárólag nyilvánosan közzétett információkat szedtek össze, így leleplezésekre aligha számíthat az olvasó. A sietségben, úgy tűnik, a módszertant sem sikerült tökéletesen kiérlelni. A vizsgálat úgy zajlott, hogy megkeresték, mely médiumok kaptak külföldről is – de nem feltétlenül Ukrajnából – pénzt, majd ezek anyagai között kerestek ukrán propagandát. Mikor Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője rákérdezett, hogy miért nem fordítva: vagyis miért nem azoknak a sajtótermékeknek a hátterét vizsgálták, ahol eleve ukrán propagandát találtak, Mráz bármiféle érv felmutatása nélkül közölte, hogy legközelebb megfontolják ezt az eljárást, noha nem lát nagy különbséget a két megközelítés között.

A beszélgetést külön érdekessé tette, hogy Mrázék a Partizán egy adását is felsorolták az ukrán propagandát közlő anyagok listájában. Mikor Gulyás ennek okaira kérdezett rá, kiderült, hogy a tartalomelemzés módszertana is viszonylag laza szempontok alapján állt: Mráz – aki hangsúlyozta, hogy a beszélgetésre készülve direkt újra is nézte az inkriminált adást – elmondta, hogy abban olyan állítások hangzottak el, mint hogy a kormánymédia orosz propagandát terjeszt, vagy hogy a magyar kormány Oroszország pártján áll az Ukrajna elleni invázió kapcsán, ami szerinte egyszerűen nem igaz – és egyúttal már ukrán propaganda is.

Az elemzés terjedelme ugyanakkor nem viseli magán a viharos munkatempó jegyeit: 240 médiatartalmat sorol fel ukrán propaganda hordozójaként; igaz, ezekhez nem fűz érvelést.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója

Reviczky Zsolt

Idegen megrendelésre a magyar kormányt lejárató, ukránpárti anyagokat közölni akár hazaárulás is lehetne – vetette fel Gulyás, majd rákérdezett: ilyen súlyos vádat nem kellene részletesen alátámasztani egy elemzésben? Mráz erre azzal védekezett, hogy nem hivatalos állami anyag készült, a médiaelemzések pedig ritkán olyan hosszúak, hogy bizonyításra is fussa bennük; bár később megígérte, hogy „ha majd telik az idejükből”, és lesz még rá érdeklődés, részletekkel is kiegészíthetik az anyagot.

Miután Mráz elmondta, hogy a közmédiát orosz propaganda terjesztésével vádolni önmagában ukrán propagandának számít, saját elemzésük szubjektív szempontjait azzal védte, hogy ha Gulyásék például orosz propaganda terjesztésével vádolhatják a köztévét, akkor a Nézőpont is jogosan titulálhat ukrán propagandának olyan megnyilvánulásokat, amelyekben az ukrán álláspontot egyoldalúan jelenítik meg, vagy tényanyag bemutatása nélkül bírálják a magyar kormány politikáját.

Már azzal tisztességesen jártak el, hogy egy tételes listát csatoltak az írásukhoz, amelynek ő bármelyik pontját meg tudja védeni – jelentette ki pár perccel azután, hogy Gulyásnak egy listázott telexes cikkre vonatkozó kérdését azzal hárította el: nem várható el tőle, hogy egy 240 tételes lista minden elemét kapásból alá tudja támasztani. A Nézőpont igazgatója szerint ők azzal egy komoly munkát végeztek el, hogy elolvastak cikkeket, és eldöntötték róluk, hogy van-e bennük ukrán propaganda – ezek alátámasztása már tudományos igényességet feltételezne, ami idegen az agytrösztök tanulmányaitól.

Az „ukrán propagandához” hasonlóan lazán definiálták a külföldi finanszírozást is. Előbb azt állította, hogy az EU-s forrásokat nem sorolják ide, majd – miután futó pillantást vetett saját jelentésükre – sietve helyesbített, hogy a Lakmusz által kapott tényellenőrzési támogatás mégis idetartozik, tehát az uniós pénzek egy részét is annak tekintik. Végül azzal „tisztázta” a zavarossá vált kategorizálást, hogy az ő személyes „ideális Európa-képében” az Unió nem támogatja szerkesztőségek munkáját, hanem csak a gazdasági együttműködésre fókuszál. Hamarosan pedig már az uniós források hazai felhasználásának természetessége mellett érvelő Gulyás szájából vette ki a szót azzal, hogy az Unió „mi vagyunk”, illetve – pontosított gyorsan – „ideális esetben mi lennénk”.

Az elemzés egyébként ukrán finanszírozást egyetlen esetben sem talált, de Mráz elmondása szerint nem is számítottak ilyesmire, mert Kijev nyilván nem publikusan finanszírozná a propagandáját. Arra azonban így sem szolgált válasszal, hogy a listázott médiumok külföldi bevételei akkor milyen módon köthetők az állítólagos ukrán propaganda terjesztéséhez.

A teljes adás itt tekinthető meg: