szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Aki meg akarja őrizni a versenyképességét az álláspiacon, kénytelen rendszeresen megújítani az alkalmazott taktikát. Az alábbiakban új szempontokat veszünk sorra.

Az új taktikák kidolgozáshoz az új piaci trendek ismeretére van szükség. Nem kell mély titkokra gondolni, sokkal inkább azt megfigyelni, hogy mások milyen módon jutnak álláshoz. Mostanában a legfontosabb tartós irányzat az álláskeresésben az internet térnyerése, hiszen a meghirdetett állások 70 százaléka a világhálóra is felkerül. Emellett mind általánosabbá válik, hogy a jelentkezéseket digitálisan kezelhető, de kinyomtatható formában várják a munkaadók, illetve megbízottaik. Másrészt a cégek mindinkább specializált embereket keresnek speciális munkára, a fejvadászok és állásközvetítők pedig azon szorgoskodnak, hogy a két nehezen megtalálható kapcsolódási pontot valahogy egy helyre irányítsák. Ráadásul nem csak a cégeknél jelent meg az igény a specialistákra, hanem a munkavállalók is mindinkább olyan állást szeretnének, ami nekik teljes mértékben megfelel. Ez abban nyilvánul meg, hogy bizonyos – elsősorban a magasabb képzettséget kívánó munkakörökben – a munkaadók fölénye csökkenőben van. A jelentkezők különösen ott, ahol tőlük speciális ismereteket, tapasztalatokat, készségeket várnak el nem fogadnak el bármilyen feltételeket, csakhogy állásuk legyen. Nézzünk ezután néhány friss és jól használható álláskeresési trükköt!

1. Használd a technológiai forradalom eszközeit!
Ha az önéletrajz nem felel meg azoknak a technikai követelményeknek, amelyek feltétlenül fontosak a személyzetiseknek és fejvadászoknak, akkor a pályázat sikertelenségre van ítélve, mert technikai fogyatékossága lehetetlenné teszi a kiválasztását. A személyzeti munkával foglalkozók a szűréshez és a CV-k rendszerezéséhez elektronikus rendszereket használnak. Így azok a pályázatok, amelyek nem dolgozhatók fel számítógépen, szinte biztosan veszendőbe mennek.

2. Készítsd fel az önéletrajzod sokféle formában való bemutatásra!
Az önéletrajz felfogható egyfajta prezentációnak. Azaz megtekinthetőnek kell lennie számítógépen, kivetítve, kinyomtatva. Ráadásul arra is vigyázni kell, hogy könnyen továbbítható legyen. Azaz nem lehet bármekkora terjedelmű, vagy túlillusztrált, hiszen ez részben az olvashatóságát, átláthatóságát korlátozná, de ennél sokkal rosszabb, hogy e-mailben sem biztos, hogy továbbküldhető egy túl nagy méretű fájl. Ezért alaposan meg kell fontolni, hogy milyen formájú, milyen csatolmányokat és illusztrációkat tartalmaz az önéletrajz, illetve a pályázati anyag. De annak a lehetőségét is mérlegelni kell, hogy egy interneten elhelyezett részletesebb bemutatkozó oldalra mutató linkkel milyen eredmény érhető el.

3. Fordíts kellő időt az önéletrajzod kidolgozására!
Téved, aki azt hiszi, hogy az internetről leszedett CV-minta kitöltésével hatékony önéletrajz állítható el. A rezümék ugyanis a minőségükkel sokat elárulnak a pályázóról. Nem érdemes azért elbukni egy jelentkezést, mert sajnáltunk pár órát a beküldendő anyagra fordítani.

4. Gondoskodj a biztos eljuttatásról!
Mit sem ér egy mégoly kiváló önéletrajz, ha nem jut el a kompetens személyhez. Vannak esetek, amikor csakis egyetlen előre kijelölt csatornán lehet a pályázatokat benyújtani, de ez nem mindig működik így. Ezért, ha komoly szándékkal pályázunk, úgy jó kideríteni, hogy ki ügyünkben a kompetens személy, s az ő kezeihez kell eljuttatni pályázati anyagunkat. Ez sokat javít az esélyeinken.

5. Tudd, hogy ki vagy és mit akarsz!
Amíg csak méricskéled, hogy a képzettséged, tapasztalataid, speciális ismereteid, képességeid alapján vajon menyit érsz, illetve azt nézed, hogy az elhelyezkedés potenciális területei mit kínálhatnak számodra, nos addig nem vagy kész az állásváltoztatásra. Ha önmagad és lehetőségeid felmérése a nyugvópontra jutott, akkor leszel képes rá, hogy a számodra megfelelő állást azonosítsd és megpályázd.

6. Oda küldd el az önéletrajzodat, ahol magad is szeretnél lenni!
Ha az álláskeresésénél arra koncentrálsz, hogy mit csináltál eddig, akkor egy „történelmi tanulmányt” fogsz előállítani pályázati anyag helyett. Azt kell megállapítanod, hogy a következő munkádban hová szeretnél eljutni, s oda küldd el a CV-det, ahol arra számítasz, hogy az elképzeléseidet van lehetőség valóra váltani.

7. Aktualizáld a jelentkezésedet minden megpályázott állás esetében!
Ahány állás annyiféle, s ugyan ez a helyzet a munkaadókkal is. Mivel minden egyes esetben másutt vannak a hangsúlyok, más a cégkultúra, némileg eltérőek az azonos módon leírt munkakörök, s ezek súlya az adott szervezeten belül, így az is nyilvánvaló, hogy a különbségek figyelmen kívül hagyása a pályázat sikertelenséghez vezet. Ezért minden állásra csak testre szabott pályázati anyaggal érdemes jelentkezni.

8. Kerüld el az általánosságokat!
A testre szabás azt jelenti, hogy az adott cég adott munkaköréhez passzoló pályázatot kell benyújtani. De ez az anyag még az egyéni követelmények figyelembe vétele mellett is tele lehet közhellyel és általánosítással. Ez önmagában is olyan ellenszenvessé teheti a pályázati anyagot, hogy az értékeinek módja sem lesz a felszínre kerülni. Így a sztereotip megjegyzéseket ki kell gyomlálni.

9. Fordíts figyelmet a kulcsszavakra és a képzettséged leírására!
A személyzetisek gyorsan akarnak végezni a pályázati anyagok feldolgozásával. Mivel esetenként több száz jelentkezés is átmegy a kezükön, sem idejük, sem energiájuk nem lesz mindegyiket betűről-betűre végigolvasni. Ezért nagyon fontos, hogy az állás szempontjából releváns kifejezések jól láthatóan jelenjenek meg, s a szükséges képezettség bemutatása is első pillantásra nyilvánvalóvá váljék. A szűrésben ez hatalmas előnyt jelenthet, s a HR-esek szívébe e segítség miatt nem lebecsülendő értékű hála lopódzik.

hvg.hu Karrier

Unod a munkádat? Dobd fel tippjeink segítségével!

Nem lelsz már örömet a mindennapi robotban? Nem jelent már izgalmas kihívást számodra a munkavégzés? Az alábbi tippek, s néhány apró változtatás segítségével színesítheted, feldobhatod mindennapjaidat, s új megvilágításba helyezheted a hivatásodat.

hvg.hu Karrier

25 kifejezés, amely tönkreteheti az önéletrajzodat

A néhai Illés zenekartól származik a szállóige, hogy „a szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen.” Sajnos az is igaz, hogy van aki a szavakkal, ha nem vigyáz, önmagát sebzi meg. Így aztán érdemes jól megfontolni, hogy mely szavak használatától érdemes tartózkodni, különösen, ha az ember állásért folyamodóban az önéletrajzát írja.

hvg.hu Karrier

Neked milyen állást kínál a horoszkóp? Itt megtudhatod

Van, aki hisz az asztrológiában, a horoszkóp által meghatározott sorsban, s van, aki merő badarságnak tartja az egészet. Mégis majd mindenki kíváncsi rá, hogy az adott hónapra mit forgatnak ki számára az állatjegyek. Nos az alábbiakban egy álláskeresők számára összeállított horoszkópot ismertetünk.

hvg.hu Karrier

Tíz fontos dolog, amely magabiztossá tesz az álláskeresés idején

Ha valaki állást keres, s a bizonytalannal kell szembenéznie, akkor komoly önbizalomra van szüksége, hogy elviselje az elutasításokat, hogy túllépjen az ismétlődő frusztrációs hatásokon, hogy elfogadja, s kezelni tudja, ha nem igazolódnak a várakozásai. Az önbizalom fenntartásához szükség van egy jó eszközkészletre. Íme.

Örömhír: Várkonyi Andrea jól érzi magát Mészáros Lőrinccel Londonban

Örömhír: Várkonyi Andrea jól érzi magát Mészáros Lőrinccel Londonban

Amerikai–német közös fejlesztés lesz az új Volkswagen Golf

Amerikai–német közös fejlesztés lesz az új Volkswagen Golf

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól