A jegyzetelés rossz fényt vet a jelöltre
Kínos az állásinterjú közepén előkapni jegyzetfüzetünket, hogy feljegyezzük az elhangzó konkrétumokat, címszavakban? A jegyzetelés – sokaknak úgy tűnhet – azt a célt szolgálja, hogy el ne felejtsük, pontosan miről is volt szó. Valójában nem a leendő munkaadó iránti bizalmatlanságot jelzi, és általában nem saját feszengésünk leküzdését szolgálja, mondván, mindegy mivel, csak lekössük magunkat a beszélgetés alatt. Ha néhány feljegyzést készítünk, vagy rögzítünk pár, a későbbiekben még fontos szerepet játszó mozzanatot, jelzi, hogy komolyan mérlegeljük lehetőségeinket. Emellett nem érheti szó a ház elejét a jövőben, ha kiderül, hogy rábólintottunk egy ajánlatra, holott csak a felét hallottuk annak, amit az interjúztató mondott. Persze, ha valaki túlbuzgón jegyzetel és belefeledkezik a körmölésbe, mint egy jótanuló diák, azzal éppen az ellenkező hatást éri el.
A hallgatás elutasítást jelent
Két kérdés között eltelt pár perc és ezalatt senki sem szólalt meg? A hallgatás figyelmezet minket arra, hogy lehetne pörgősebb is az állásinterjú? Hogy a kiválasztásért felelős munkatárs vár valamire? A hallgatás nem feltétlenül jelent rosszat, nem bizonyítja, hogy alkalmatlanok vagyunk az állásra, arra viszont kiváló, hogy elbizonytalanítsa a jelöltet – miközben az interjúztató levonhatja a következtetéseit a vele szemben ülő reakciói alapján jelleméről, személyiségéről. Ez esetben két út is kínálkozik, hogy kikecmeregjünk a kínos(nak vélt) helyzetből: ránézünk az interjúztatóra, jelezve, hogy várjuk a következő kérdést, vagy rákérdezünk, mi a következő lépés, mit szeretne még tudni. Hogy a két lehetőség közül mikor, melyik a célravezetőbb, a helyzettől függ.
A béralku az állásinterjú része
Gyakori dilemma a fizetés kérdése: sokan úgy gondolják, ha nem kerül szóba a béralku lehetősége az első személyes beszélgetésen, a jelöltnek valójában nincs esélye az állás megszerzésére. Általános igazság, hogy az állásinterjú első néhány körében a kiválasztást végzők szándékosan nem hozzák szóba a javadalmazást. Ilyenkor még ugyanis arra törekszenek, hogy szűkítsék a kört, kiszűrjék azokat a jelölteket, akik egy-két meghallgatás – és a beküldött önéletrajz – alapján alkalmasak lehetnek a megpályázott posztra. A béralku már annak a jele, hogy a cég kalkulál a jelentkezővel, vagyis reális esély van rá, hogy felveszik – más kérdés, hogy az utolsó körben hány jelölt van még versenyben. Ha tehát a felvételi beszélgetésen csak általánosságokról van szó, semmiképpen sem érdemes szóba hozni a bérkérdést, legfeljebb kíváncsiságból, „minden mindegy alapon”, ha azt érezzük, hogy biztos nem jutottunk tovább.
Interjú után nem szerencsés kérdezősködni
Nem illik érdeklődni, hogyan sikerült az állásinterjú? A felvételi beszélgetés végén általában elhangzik az ígéret, hogy az eredményről és a továbbiakról értesítenek majd minket. Aki tud olvasni a sorok között, valamint saját teljesítményéből, az interjúztató viselkedéséből, hozzáállásából, abból, amit mond, és ahogyan – „a köszönjük, majd értesítjük” mondat százféleképpen is elhangozhat –, nagyjából sejti, mi lesz az interjú kimenetele. Ám még ekkor sem kínos érdeklődni, vajon jól érezte-e, hogy elutasították/megfelelt.
Az interjúztatók egy része - mint a hvg.hu-nak egy kiválasztással foglalkozó szakember korábban elmondta – valóban nem hívja vissza a jelentkezőket, ha azok nem szerepeltek sikeresen a felvételi beszélgetésen, vagyis kiestek a potenciális jelöltek köréből. Éppen ezért természetes, ha 3-4 nappal az interjú után jelentkezünk a cég HR-esénél, hogy megkérdezzük, van-e esélyünk a továbbjutásra. A túl gyakori érdeklődés persze – naponta többször is telefonálni, született-e már döntés – valóban nem jó taktika, ám ha soha nem telefonálunk, csak várjuk, hogy a HR-es jelentkezzen, joggal feltételezhetik, hogy valójában nem is érdekelt bennüneket az állás.