A Forbes a világ legégetőbb problémáival küzdő vállalkozók elitjébe sorolja Tom Szaky magyar származású vállalkozót, aki vallja: a csokipapír, a chipses zacskó, a kávés kapszula, de még a cigarettahamu is újrahasznosítható, sőt potenciális pénzkereseti forrás. Minden a kóláspalackba töltött gilisztaürülékkel kezdődött. Interjú a TerraCycle alapítójával.

hvg.hu: A önről eddig megjelent képekről – azokról is, amelyeken egy szemétdomb tetején ül – öltönybe bújt menedzser néz vissza. Itt az asztalnál azonban inkább amerikai turistának néznénk, amire csak ráerősít a John Deere-logós baseballsapka. Nem baj, hogy felfedjük az inkognitóját?

Tom Szaky: Az interneten látható öltönyös képek mind valamilyen prezentációs cikkhez készültek, de valójában én így dolgozom. Ez az én igazi munkaruhám. Évekig hordok egy-egy baseballsapkát. A logó meg arra emlékeztet, hogy amikor a cég indulását követően az organikus szemét feldolgozásából nyert gilisztaürüléket – amit nagyon hatékony trágyaként használ a mezőgazdaság –  évekig kóláspalackokba töltve árultuk, a JD-nek ez tetszett, és támogatott minket.

hvg.hu: Egy 2006 júliusában megjelent cikk szerint az öné volt a legmenőbb kis startup az USA-ban. Akkor a TerraCycle csak ígéret volt. Ma mennyire tipikus amerikai sztori?

T. Sz.: Orvos szüleim – magyarországi tapasztalataik alapján – azt mondták mindig, hogy csak az tud nagy üzletet csinálni, aki eleve gazdag, mert a tehetségből csak pénzzel lehet sikert építeni. Ha nem vagy gazdag – mondták –, legyél inkább orvos vagy mérnök, mert akkor legalább meg tudsz majd élni. Az egyik legnagyobb felismerés az volt az életemben, hogy ezek az intelmek Nyugat felé haladva egyre kevésbé voltak igazak. Amikor 14 éves koromban elindítottam az első cégemet, abban már semmi meglepő nem volt. Évi 20 ezer dollárt kerestünk webdizájnnal, de ennél is jobban élveztem, hogy volt pár alkalmazottam. 

©
 A Népköztársaság útjáról a Princetonra
Tomnak csak az Operaház homlokzata és egykori lakásuk rokonokkal zsúfolt belsője rémlik itteni gyerekkorából, mivel alig négyéves volt, amikor az akkori Népköztársaság útjáról 1986-ban emigrált a szüleivel. Előbb Németországba, majd Hollandia érintésével Kanadába költöztek, ahol a család új hazára talált. A szülők Torontóban telepedtek le, fiuk pedig Vancouverben járt iskolába, ahonnan Amerikába költözött tovább. Tom Szaky tíz éve Princetonban lakik, és bár másfél év után – a TerraCycle megalapítását követően – kimaradt az egyetemről, évek óta oda is, a Harvardra is már előadóként hívják vissza. 

Aztán másféle dolgokkal próbálkoztam, sokat tanultam a kudarcokból; abból a legtöbbet, hogy sokszor lehet próbálkozni, és ha nem működik az egyik vállalkozás, akkor majd fog egy másik vagy harmadik. A kanadai, de még inkább az amerikai üzleti kultúrában az a törvényszerű, hogy a legtöbb ötlet nem úgy működik, ahogy először gondoljuk. Ezzel a tapasztalattal indultam neki a TerraCycle-nek, amikor 21 évesen kibéreltem egy lerobbant szuterént, ami eleinte a lakásom is volt. Ilyen története sok embernek van, és az is tipikus, hogy amikor az üzlet beindul, az ember hamar kiesik az iskolából, mert minden energiáját a startupban égeti el.

Tipikus az is, hogy először pályázatokból éltünk, és inkubátorházaktól kaptunk támogatásokat. Amikor megnyertük az elsőt, lett 100 ezer dollárunk. Aztán befektetőket kerestünk, akik elhitték, hogy amit csinálunk, abból 5 év alatt 10 vagy 20 millió dolláros üzlet lehet. Ez is tipikus. Az nem az, hogy a TerraCycle nem bukott el, és most is működik. Amerikában úgy tartják, hogy jó, ha tíz startupból egy működik. Mi vagyunk az az egy.

hvg.hu: Mikortól nem számítanak startupnak? Hol van a határ?

T. Sz.: Van, aki a számokkal játszik, és azt mondja, hogy az már nem startup, amikor a cég ötmillió dollárnál több pénzt termel. De szerintem ez csak akkor igaz, ha már nem kell külső pénz a működéshez. Nekünk nem az volt a fő célunk, hogy hamar sok profitot termeljünk, de a „vörös zónából” azért mihamarabb át kellett jutni a pozitív mérlegbe, a feketébe. Ez nálunk egyértelműen 2009-ben jött el, amikor az előző évi 6,6 millió dolláros bevétel 13 millióra nőtt.

hvg.hu: Mit szóltak a szülei, amikor közölte, hogy az egyetem helyett gilisztatrágyából akar megélni?

T. Sz.: Nagyon nem tetszett nekik. Első nagy vitánk azzal zárult, hogy azt mondtam: húszéves vagyok, és tök mindegy, mit gondolnak a munkámról, nem engedélykérés miatt hívtam fel őket. Nem volt szép ezt mondani, és nem lep meg, hogy pár évig nem is tetszett nekik a váltás, de ahogy működni kezdett a rendszer, lassan elfogadták a döntésemet.

hvg.hu: A startupban rejlő lehetőségeket és a határait idehaza még csak ízlelgetjük. Hogy látja ezt kívülről?

Több feldolgozott szemét több pénzt termel

A New York Timesnál blogoló Tom Szaky szerint a TerraCycle olyan közösségi bizniszt folytat, amelyben az a legfontosabb tényező, hogy a cég mennyi szemetet tud feldolgozni. Fontosnak tartják szociális ügyek és nonprofit szervezetek támogatását is, és csak a harmadik a sorban a nyereség kérdése. A bevételtöbbletet évek óta a gyorsabb globális növekedésbe forgatják vissza. Szaky úgy látja, sokan nem a fizetés miatt dolgoznak náluk, hanem mert jól érzik magukat attól, amit a világért tesznek. A TerraCycle ötletében ma is azt szereti a legjobban, hogy ha több szemetet dolgoznak fel, több pénzt keresnek. Ha ez a modell működőképes marad – mondja a cégalapító –, akkor a végén nagyon sok országban nagyon nagy számot tudnak majd felmutatni. Dollárban és eltüntetett szemétmennyiségben is.

T. Sz.: A TerraCycle most 22 országban működtet irodát, így sok tapasztalatot szereztünk. A magyarországi hiányosságokra talán nem is Amerika, hanem inkább Izrael példája mutat rá a leginkább. Itt is, ott is nagyon sok okos és kreatív ember van. A különbség még csak nem is az, hogy ott több a pénz a startupokra, mert az ottani induló cégek is Kaliforniában keresnek először befektetőt. A különbség abban van, hogy az izraeli induló vállalatokat nem Izraelnek csinálják, hanem a világnak. Ott rájöttek, hogy csak az ottani hétmillió embernek nem érdemes dolgokat fejleszteni, inkább az egész világnak kell. Sok magyar cég ezt nem látja, pedig egy vállalatot úgy kell felépíteni, hogy az a világon mindenhol működni tudjon.

hvg.hu: A TerraCycle ambiciózus név. Eleve globális terveid voltak?

T. Sz.: Dehogy. Sokáig azt hittem, hogy az egyik trágyacég leszünk a sok közül, és ez évekig így is volt. 2003-ban nem volt ugyan profitunk, de 2007-ben már 3,3 millió dollárt kerestünk. Ez 25 évesen igen jól hangzott, de addigra kezdtük azt is látni, hogy a további növekedés véges, mert a giliszta csak limitált felhasználási területre képes jó minőségű trágyát előállítani.

Amikor elég nagyok lettünk, megtalált minket a legnagyobb amerikai őrültség, a pereskedés. A piac 80 százalékát uraló cég perelt be minket azért, mert szerinte megtéveszti a vevőket, hogy a dobozunkon mi is zöld és sárga színt használunk, mint ők. Ezen a ponton feltettük a kérdést, hogy megéri-e mindent kockára tenni, ha a legvérmesebb reményeink is legfeljebb ötmillió dollárig érhetnek. A válasz után rájöttünk, hogy ez az üzlet nemcsak azért ment jól, mert a biotrágya keresett áru, hanem mert a szemétből tudtunk új, használható terméket létrehozni. Amikor ezt továbbgondoltuk, és rájöttünk, hogy ha mindenféle szemetet fel lehet dolgozni, igazából nincs is szemét, és akkor ehhez „már csak” a gyűjtést és a feldolgozást kell megoldanunk, a TerraCycle ismét drasztikus növekedésbe fogott. 2008 után fokozatosan bebizonyítottuk, hogy nincs olyan szemét, amit ne lehetne feldolgozni, van viszont olyan módszer, ami globálissá teheti ezt a tevékenységet. Ehhez az kellett, hogy csak olyan hulladékkal foglalkozzunk, aminek nincs feldolgozási rendszere. Amelyiknek van, mint például a papír, az üveg, az alumíniumflakon vagy a műanyag palack, azzal nem is számoltunk.

Ha azonban itt most szétnézek az asztalon, akkor csak a betétes üvegről kell lemondanom, mert a szívószálat, a ruhánkat, az asztalt és a cigaretta hamuját nem gyűjti össze jelenleg senki.

hvg.hu: Azért nem, mert ezt a szívószálat sokkal többe kerül összegyűjteni és feldolgozni, mint amennyit a szívószál ér. Ez mitől éri meg?

©

T. Sz.: Mondok egy példát: 2012 májusában kidolgoztuk a cigarettahulladék-feldolgozás módszerét. Nemcsak a csikkre és a csomagolópapírra, hanem a hamura és a celofánra is. A módszerrel bementünk a legnagyobb kanadai cigarettacéghez, amelyiknek annyira tetszett az ötlet, hogy nemsokára a British American Tobacco minden dobozán ott lesz a mi logónk, ami azt jelzi, hogy ezt a szemetet újra fel tudjuk dolgozni. Azóta tíz ország cigarettacégei írtak alá ugyanilyen szerződést, és mindenhol az indulásra készülünk. És ez a terv Magyarországon is működni fog.

hvg.hu: Ki gyűjti be a hulladékot? És ki fizeti a szelektálóhoz szállítás költségét?

T. Sz.: Ez az egyik kulcsa a modellnek. Magyarországon is működik, sőt közel százezer ember már be is kapcsolódott a programba, amiben csokipapírt – igazából műanyag fóliát – gyűjtünk. A rendszer úgy működik, hogy ha gyűjteni akarsz, például iskolában vagy irodában, akkor a weboldalon ingyen belépsz a programba, és a helyszínen kiteszel egy dobozt a csokipapírok gyűjtésére. Ha megtelik, kérsz tőlünk a webszájton egy postai bélyeget, amivel elküldöd nekünk a csomagot. Az raktárba kerül, és amikor felbontják, minden csokipapírért fizetünk két forintot, majd szétválogatjuk, és itt, Magyarországon fel is dolgozzuk. Egy kis részét préseljük (ezekből divatos táskák vagy hátizsákok készülnek), nagyobbrészt pedig beolvasztjuk és granulátummá alakítva adjuk el. A költségeket jelenleg egyetlen cég, a Milkát gyártó Kraft Foods állja. Ők fizetik a bélyeget, a visszaváltási díjat és a feldolgozás költségét is, cserébe az ő csomagolásukról bizonyítottan állítható, hogy nem megy a szemétbe.

hvg.hu: Mi jön ezután?

T. Sz.: Nem jön, már itt van: a csoki és a cigi után van megállapodásunk a kávékapszulák visszagyűjtésére és felhasználására is. Ezekre még az idén sor kerül Magyarországon is. De azokban az országokban, ahol régebben dolgozunk, évente egymillió mobiltelefont is begyűjtünk. Ezeket úgy dolgozzuk fel, hogy előbb átnézzük, felújítható-e a készülék, és akkor olcsón el tudjuk adni. A maradékot szétdaráljuk és beolvasztjuk.

(Az interjú bővebb formában a ma megjelent HVG Extra Business számában olvasható több más, az üzleti világról szóló írás mellett.)  

Cikk megosztása
Címkék