szerző:

Magyar taggal bővült a kecskeméti Mercedes-Benz gyár ügyvezetése Kovács Tamás személyében, aki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója lett – közölte a cég. Elődje, Matthias Buchmüller a németországi autómárka rastatti gyárában folytatja pályafutását.

©

Kovács Tamás a második magyar, aki bekerült a kecskeméti Mercedes-gyár öttagú ügyvezetői testületébe – írta közleményében a társaság. Az új vezető a gyártástechnológiáért, a gyárbiztonságért, a munkavédelemért és a környezetvédelemért lesz felelős.

Kovács Tamás 2011-ben csatlakozott a vállalathoz minőségirányítási területen, majd a karosszériaüzemben volt vezető. Kecskeméten született, tanulmányait is itt folytatta, és jelenleg is itt él családjával.

Gépésztechnikusi képesítését is a városban szerezte, majd gépészmérnökként és minőségirányítási szakmérnökként szerzett diplomát a Kecskeméti Főiskolán, valamint a BME-n elvégezte a környezetvédelmi szakmérnök szakot is.

A Mercedes-Benz előtt a Hilti gépgyártónál töltött be minőségirányítási, környezet- és munkavédelmi területeken különböző feladatköröket 15 éven keresztül, a cégcsoporton belül pedig két évet Liechtensteinben is dolgozott.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár másik magyar ügyvezetője Ács László HR-igazgató, aki több éve a személyügyi területért felelős ügyvezető igazgatóként tevékenykedik.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének további tagja még Christian Wolff gyárigazgató, Ekkehard Philipp pénzügyi igazgató és Marco Zwick, az összeszerelő üzem igazgatója.