Fabringa egymillióért - működik és eladható

Christoph Fraundorfernek sokat fájt a térde. Bécsben járt egyetemre, és szinte mindig biciklivel közlekedett. Amikor elment orvoshoz, kiderült, hogy évek óta rosszul ül a bringán. Mindeközben bútortervezéssel is foglalkozott és prototípusokat épített, így idővel rájött, hogy fából olyan kerékpárvázakat lehetne építeni, amelyek tökéletesen alkalmazkodnak a használójuk testméreteihez. Így született meg a My Esel – Az én szamaram – nevű startup vállalkozás ötlete.

A speciális drótszamarakat a linzi székhelyű vállalkozás úgy építi, hogy előtte bekéri a vevők pontos testméreteit. Robert Wadlow-nak is tudna kerékpárt tervezni? – kérdezték egyszer viccből Fraundorfertől, aki nem értette a poént, így azonnal visszakérdezett: ki az a Robert Wadlow? Az orvosi szakirodalomban fellelhető adatok szerint ő volt eddig a történelem legmagasabb embere: 1940-ben 272 centinek mérték, a testsúlya pedig 199 kilogramm volt. Fraundorfer azt mondja, olyan rendszert dolgozott ki, amelyben nincs határa a vázépítés lehetőségeinek. Problémát legfeljebb az okoz, hogy a szabványos biciklialkatrészek méretét (például az első villáét vagy a kerekekét) nem tudja befolyásolni. A favázakhoz ugyanis szokványos villákat és egyéb kiegészítőket – például fékeket és hajtóművet – szerelnek. A vázakat egyébként többféle alapanyagból állítják össze, Fraundorfer csak annyit árul el, hogy legfőképpen kőrist használnak, a termékeket pedig egy neves, független tesztelőintézettel vizsgáltatják be.

Az üzlet tervezésénél több mint ezer munkaórát fordítottak arra, hogy a vázak prototípusát kialakítsák, a tervezőszoftvert megírják. Szeretik hangsúlyozni, hogy a biciklik azért is tűnnek különlegesnek, mert gyökeresen szakítanak azzal a hagyománnyal, hogy egy kerékpárt alapvetően csövekből raknak össze. A My Esel falapokból áll, ami szerintük a legjobb vezetési élményt adja. Az alumínium- vagy karbonvázak állítólag a nyomába sem érnek: a fa rugalmas, tartós, merev, és az így készült bicikli elképesztően gyors.

A kezdeti próbálkozások után összeállt az a pár fős induló csapat, amellyel most is dolgoznak, ám egyelőre senki sem foglalkozik teljes munkaidőben bicikliépítéssel, mindenki a saját szakmájában szerzett egyéb megrendelésekből él. Az üzlet tényleges beindításához közösségi finanszírozást vettek igénybe, amivel július elején 31 ezer eurót kalapoztak össze – több mint a kétszeresét annak, amennyit kértek.

Egyelőre két típust lehet rendelni a bringákból: egy nyolcsebességes, agyváltós, alumíniumkerekest és egy váltó nélküli, karbonkerekes változatot. Mindkettő 3 ezer euróba kerül, ami többszöröse annak az összegnek, amiért egy átlagos felszereltségű országúti bringát manapság meg lehet venni.

Egyedi kinézetével és vezetési élményével azonban a My Esel egy olyan piaci rést próbál kihasználni, amelyben az árat magasan lehet tartani. „A My Esel nem pusztán egy bicikli, hanem egy életstílus” – hangzik az egyik, nem túl fantáziadús marketingszövegük.

Eddig egyébként elég sikeresen próbálták beküzdeni magukat a médiazajba, nemrég például egy olyan szerkezetet terveztek, amely egy mobiltelefonhoz kötött festékesflakonból áll, és jelezni lehet vele az úthibákat. A flakont a hátsó keréknél rögzítették a váz alsó részéhez; ha a szerkezet meghatározott mértéknél nagyobb ütődést érzékel, akkor festéket fúj az útra – vagyis megjelöli a kátyút. A szerkezet a biciklis mobiltelefonjával is össze van kötve, az pedig rögtön térképre is viszi a kátyú helyzetét, és megosztja a többiekkel. Így elég hamar létre tudtak hozni egy állandóan frissülő városi kátyútérképet, és még azt is elérték, hogy a biciklisek számára nagynak számító gödrök már messziről virítsanak az úton.