Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Akár 9%-os árcsökkenés jöhet néhány járaton a közeli jövőben- közölte a Ryanair. Ugyanígy nyilatkozott nemrég az easyJet és a Wizzair is. Az ok: Észak-Afrika és Törökország egyre kevésbé népszerű a turisták között a terrorfenyegetés miatt.
Ott kevesebb gépre van szükség és ebből a többi járat profitálhat. Persze a Ryanair sem panaszkodik: az utolsó negyedévben a profit 55%-al növekedett. Itt meghatározó az alacsony üzemanyagár. Emiatt tudják olcsón adni a jegyeket a fapadosok.
Egy átlagos járat jelenleg 40 euróba kerül. Ez csökkenhet a jövőben: szeptember végéig 5%-al, aztán pedig jövő március végéig 8%-al. Persze ezek átlagok, de mindenképp kedvező változást jeleznek az utasok számára. Ha harc kezdődik az utasokért, akkor abból a vásárlók profitálhatnak. A potenciális utazóközönség is növekedhet, mert beindult a bérek növekedése Európában. Az előrejelzések is kedvezőek, mert mind az eurozóna államai, mind a többi uniós ország konjunktúra előtt áll az IMF előrejelzése szerint.
Egyetlen felhő van csak az égen- hangsúlyozza Michael O'Leary, a Ryanair főnöke - ez pedig a Brexit. Így nem lehet tervezni 2019-re nyilatkozta a Ryanair pénzügyi főnöke a BBC-nek. A társaságok a brit kormánynak is megüzenték, ha nem ér el eredményt az egységes légi piac megtartása érdekében, akkor áthelyezik a kontinentális forgalom központját valamelyik uniós államba.
A vetélytárs, az easyJet nem várt a brit kormányra: nemrég bejelentette, hogy a kontinentális forgalom központja a jövőben Bécsben lesz, és nem Londonban. Ebből az utasok nem éreznek meg semmit, ígérte az easyJet, de mindenképp kínos Nagy-Britannia kormánya számára.
Theresa May kabinetjére egyre nagyobb nyomás hárul a nagyvállalkozók oldaláról, hogy a soft Brexit mellett döntsön. Vagyis úgy lépjen ki Nagy-Britannia az EU-ból, hogy közben bent marad az 500 milliós európai piacon.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.