„Kell a magyaroknak ez a színház” – mondta Dörner György direktor, az arculat- és vezetőségváltáson átesett Új Színház első bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón. Kell az optimizmus – nekik, mert az eseményen mindössze néhány újságíró jelent meg. Ami persze nem mérvadó, még akkor sem, ha a leköszönő Márta Istvánt kérdezgetőkkel annak idején megtelt a Bubik István stúdiószínpad. Az áprilisi előadásokra mindenesetre már elkeltek a jegyek, úgyhogy biztos vannak olyanok, akiknek kell ez a színház.

Földindulás. Ha annak szánták, nem lett az. Hogy miért esett az új vezetőség választása éppen az egyik vízjelszerű Kodolányi-drámára, arra a rendező, Pozsgai Zsolt adta meg a magyarázatot. Felemelő darab, pozitívan katartikus végkifejlettel. „Ez az a mű, ami a legközelebb áll a mai kor problémáihoz, a mostani korszak gazdasági, politikai és kulturális közege hívta elő, hiszen valóban húsba-vérbe vágó problémákról beszél.”

A darab a két világháború közötti Magyarország vidéki szegmensét tárja fel: egy lassan, de biztosan pusztuló, ormánsági falu lakóinak mindennapjait, rámutatva, milyen, amikor az asszonyok egynél több gyereket nem szülhetnek, a házakat az elhunytak után bedeszkázzák, a tulajdon szép lassan idegen – német – kézbe kerül, a falu lakói pedig már csak Istenben bízhatnak. És itt álljunk meg egy pillanatra.

Stiller Ákos

A Földindulás a maga idejében megtalálta célközönségét: az irodalmi közvélemény és a közönség is elismerően beszélt róla, noha a lényegében egyszerű cselekmény túlbonyolított, a szereplők pedig sokszor feleslegesen eresztik bő lére a mondanivalójukat.

Nem hiányoznak az erős karakterek: a zsarnok nagyapa szerepét Koncz Gábor alakítja, manír és túlzásba vitt gesztusok nélkül. Bordán Irén a mindig urának igazat adó, annak kedvéért négy gyereket elhajtatott Böbékné szerepében abszolút a helyén van, míg a szüleinek engedelmeskedő lányt-feleséget, Julit alakító Koncz Andrea néha annyira beleéli magát a férje és a nemzői közötti őrlődésbe, hogy szívesebben látnánk, ha kiesne a szerepéből.

Juli szerepében Koncz Andrea (balra) és Bordán Irén, Böbékné megformálója

Stiller Ákos

Itt van a „modern kor” szellemét megidéző, Amerikából világpolgárként hazatért ügyeskedő, az egykor valószínűleg Jánosként anyakönyvezett Dzsoni, aki bagóért felvásárolja a bedeszkázott falusi házakat, hogy „fürdőt” álmodjon az isten háta mögé, és a megvett területeket jó pénzért eladja a németeknek. Lux Ádám Dzsonija az első néhány percet leszámítva – amikor még nem igazán lehet eldönteni, hogy valamilyen akcentussal próbálkozik, vagy csak az ízes falusi beszéddel – sikeresen ellensúlyozza az örökségét és függetlenségét megtartani vágyó Kántor János (Szakács Tibor) vehemenciáját. És ha már falu, kell egy bolond és egy kuruzsló is, a „szüle”, aki megesett lányokon, asszonyokon „segít”.

Földes Eszter („bolond” Zsuzsi) és Lux Ádám (Dzsoni)

Stiller Ákos

Hogy mennyire és legfőképp hogyan lehet aktualizálni egy hetven éve még időszerű művet, már más kérdés. „Szétlopnak mindent” – háborog Böbék Samu, a nagyapa. Általánosságban és személyeskedés nélkül ezt ma is el lehet mondani. Kodolányi mokány paraszthőse viszont családjára céloz, meggyőződése ugyanis, hogy egy házba elég egy gyerek. „Több gyerek szétlopja a vagyont, amit összehordtam” – ez a filozófiája. Vitatható, de életszagú hozzáállás. A faluban, ahol nincs munkalehetőség és a vagyon fogy – már akinek van –, életbevágó szempont, ki hány örököst vállal. És ha akaratlanul becsúszik a „baj” (egy újabb gyerek), az asszony elhajtja-e. „Én még ennyi nőt nem láttam, aki létráról, székről esett le, mint ebben a faluban” – valahogy így fogalmaz a falu orvosa a sarlatánságot és népi praktikákat magzatelhajtásra is bevető „boszorkányokat” elítélve. (Az ötvenes évek első felében, a Ratkó-korszakban bevezetett abortusztilalom és gyermektelenségi adó éppen a népességszaporulat növelésére irányult.)

Szakács Tibor Kántor János szerepében (balra), és a Böbék Samut alakító Koncz Gábor (jobbra)

Stiller Ákos

Juli, a fiatalasszony behódol a szülői akaratnak, meggyőződése ellenére hagyja, hogy második gyermekét elhajtsa a „szüle”. Aztán beüt a krach: meghal nyolcéves fia, neki pedig a nem hozzáértő beavatkozásnak köszönhetően nem lehet több gyereke. Legalábbis a pesti laborleletek szerint. A tanulság: Isten akarata ellen nem szabad véteni. És hogy Isten vissza is adhatja, amit elvett, arra garancia a boldog végkifejlet. A kör bezárul: a darab valódi főszereplője Isten.

Stiller Ákos

Nem hiába mondja a fiatalon meddővé vált Zsuzsi, a falu bolondja, hogy „kiment a gyerek, bejött helyére az Isten”. „Istennek is egy fia volt, minek kéne még egy gyerek” – vallják Böbékék, igaz, más kontextusban: Istent érvként hozzák fel a magzatelhajtás mellett. „Isten megáldott” – utal a tudományos eredmények dacára mégiscsak gyermeket váró Juli.

Az előadás összességében megállja a helyét: akad benne üresjárat, de valószínűleg mindent kihoztak belőle, amit egy népszínműből ma ki lehet hozni. A díszlet ugyan túl monumentális – gyakorlatilag egy komplett parasztházat felhúztak a színpad fölé –, viszont legalább minimális tereprendezéssel meg lehet oldani a színváltozásokat.

Stiller Ákos

Ha viszont aktualizálni szeretnénk a darabot, nem igazán érdemes. A falvakból elvándorlók száma ma is nő, a megélhetés vidéken nehezebb, mint a nagyvárosokban, de a családtagok közötti hatalmi harcokon, a vetélést elősegítő házi praktikákon és a privatizáció rémén talán már túl vagyunk. Az pedig mindenkinek a magánügye, hogy elfogadja-e a magyarázatot: „ember tervez, Isten végez”.