Földindulás - megnéztük Dörnerék első darabját

2012. március 22., csütörtök, 12:37 • Utolsó frissítés: 2012. március 22., csütörtök, 15:31
Szerző:


Címkék: ; ; ; ; ; ;

Vissza a népszínművek vidékorientált és izzadságszagú világába: március 23-án lesz a Földindulás című Kodolányi-dráma premierje az Új Színházban. A rendező, Pozsgai Zsolt szerint a mű ma is aktualizálható problémákat hoz fel. Beültünk a próbára.

„Kell a magyaroknak ez a színház” – mondta Dörner György direktor, az arculat- és vezetőségváltáson átesett Új Színház első bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón. Kell az optimizmus – nekik, mert az eseményen mindössze néhány újságíró jelent meg. Ami persze nem mérvadó, még akkor sem, ha a leköszönő Márta Istvánt kérdezgetőkkel annak idején megtelt a Bubik István stúdiószínpad. Az áprilisi előadásokra mindenesetre már elkeltek a jegyek, úgyhogy biztos vannak olyanok, akiknek kell ez a színház.

Földindulás. Ha annak szánták, nem lett az. Hogy miért esett az új vezetőség választása éppen az egyik vízjelszerű Kodolányi-drámára, arra a rendező, Pozsgai Zsolt adta meg a magyarázatot. Felemelő darab, pozitívan katartikus végkifejlettel. „Ez az a mű, ami a legközelebb áll a mai kor problémáihoz, a mostani korszak gazdasági, politikai és kulturális közege hívta elő, hiszen valóban húsba-vérbe vágó problémákról beszél.”

A darab a két világháború közötti Magyarország vidéki szegmensét tárja fel: egy lassan, de biztosan pusztuló, ormánsági falu lakóinak mindennapjait, rámutatva, milyen, amikor az asszonyok egynél több gyereket nem szülhetnek, a házakat az elhunytak után bedeszkázzák, a tulajdon szép lassan idegen – német – kézbe kerül, a falu lakói pedig már csak Istenben bízhatnak. És itt álljunk meg egy pillanatra.

Fotó:

A Földindulás a maga idejében megtalálta célközönségét: az irodalmi közvélemény és a közönség is elismerően beszélt róla, noha a lényegében egyszerű cselekmény túlbonyolított, a szereplők pedig sokszor feleslegesen eresztik bő lére a mondanivalójukat.

Nem hiányoznak az erős karakterek: a zsarnok nagyapa szerepét Koncz Gábor alakítja, manír és túlzásba vitt gesztusok nélkül. Bordán Irén a mindig urának igazat adó, annak kedvéért négy gyereket elhajtatott Böbékné szerepében abszolút a helyén van, míg a szüleinek engedelmeskedő lányt-feleséget, Julit alakító Koncz Andrea néha annyira beleéli magát a férje és a nemzői közötti őrlődésbe, hogy szívesebben látnánk, ha kiesne a szerepéből.

Juli szerepében Koncz Andrea (balra) és Bordán Irén, Böbékné megformálója

Fotó:

Itt van a „modern kor” szellemét megidéző, Amerikából világpolgárként hazatért ügyeskedő, az egykor valószínűleg Jánosként anyakönyvezett Dzsoni, aki bagóért felvásárolja a bedeszkázott falusi házakat, hogy „fürdőt” álmodjon az isten háta mögé, és a megvett területeket jó pénzért eladja a németeknek. Lux Ádám Dzsonija az első néhány percet leszámítva – amikor még nem igazán lehet eldönteni, hogy valamilyen akcentussal próbálkozik, vagy csak az ízes falusi beszéddel – sikeresen ellensúlyozza az örökségét és függetlenségét megtartani vágyó Kántor János (Szakács Tibor) vehemenciáját. És ha már falu, kell egy bolond és egy kuruzsló is, a „szüle”, aki megesett lányokon, asszonyokon „segít”.

Földes Eszter („bolond” Zsuzsi) és Lux Ádám (Dzsoni)

Fotó:

Hogy mennyire és legfőképp hogyan lehet aktualizálni egy hetven éve még időszerű művet, már más kérdés. „Szétlopnak mindent” – háborog Böbék Samu, a nagyapa. Általánosságban és személyeskedés nélkül ezt ma is el lehet mondani. Kodolányi mokány paraszthőse viszont családjára céloz, meggyőződése ugyanis, hogy egy házba elég egy gyerek. „Több gyerek szétlopja a vagyont, amit összehordtam” – ez a filozófiája. Vitatható, de életszagú hozzáállás. A faluban, ahol nincs munkalehetőség és a vagyon fogy – már akinek van –, életbevágó szempont, ki hány örököst vállal. És ha akaratlanul becsúszik a „baj” (egy újabb gyerek), az asszony elhajtja-e. „Én még ennyi nőt nem láttam, aki létráról, székről esett le, mint ebben a faluban” – valahogy így fogalmaz a falu orvosa a sarlatánságot és népi praktikákat magzatelhajtásra is bevető „boszorkányokat” elítélve. (Az ötvenes évek első felében, a Ratkó-korszakban bevezetett abortusztilalom és gyermektelenségi adó éppen a népességszaporulat növelésére irányult.)

Szakács Tibor Kántor János szerepében (balra), és a Böbék Samut alakító Koncz Gábor (jobbra)

Fotó:

Juli, a fiatalasszony behódol a szülői akaratnak, meggyőződése ellenére hagyja, hogy második gyermekét elhajtsa a „szüle”. Aztán beüt a krach: meghal nyolcéves fia, neki pedig a nem hozzáértő beavatkozásnak köszönhetően nem lehet több gyereke. Legalábbis a pesti laborleletek szerint. A tanulság: Isten akarata ellen nem szabad véteni. És hogy Isten vissza is adhatja, amit elvett, arra garancia a boldog végkifejlet. A kör bezárul: a darab valódi főszereplője Isten.

Fotó:

Nem hiába mondja a fiatalon meddővé vált Zsuzsi, a falu bolondja, hogy „kiment a gyerek, bejött helyére az Isten”. „Istennek is egy fia volt, minek kéne még egy gyerek” – vallják Böbékék, igaz, más kontextusban: Istent érvként hozzák fel a magzatelhajtás mellett. „Isten megáldott” – utal a tudományos eredmények dacára mégiscsak gyermeket váró Juli.

Az előadás összességében megállja a helyét: akad benne üresjárat, de valószínűleg mindent kihoztak belőle, amit egy népszínműből ma ki lehet hozni. A díszlet ugyan túl monumentális – gyakorlatilag egy komplett parasztházat felhúztak a színpad fölé –, viszont legalább minimális tereprendezéssel meg lehet oldani a színváltozásokat.

Fotó:

Ha viszont aktualizálni szeretnénk a darabot, nem igazán érdemes. A falvakból elvándorlók száma ma is nő, a megélhetés vidéken nehezebb, mint a nagyvárosokban, de a családtagok közötti hatalmi harcokon, a vetélést elősegítő házi praktikákon és a privatizáció rémén talán már túl vagyunk. Az pedig mindenkinek a magánügye, hogy elfogadja-e a magyarázatot: „ember tervez, Isten végez”.

23 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
2012. március 24., 10:08 Judit László-Bencsik

Hű nemdoktor, nyugi, még megüt a guta. Amúgy meg, pallérozott stílusodat nézve, szerintem te is tudod, hogy ez a relativizáló kérdés: "Van aki megmondja, hogy mi a művészet és mi nem?" meglehetősen ostoba. Mondjuk, van aki megmondja, hogy szart jobb enni, mint mondjuk mangalicapörköltet? Vagy ne legyek ilyen szélsőséges: van, aki megmondja, hogy Bartók Béla zeneszerző, Bunyós Pityu meg nem? na ugye.

2012. március 23., 16:36 Aequum

Csak egy dolgot fűznék hozzá a cikkhez. Engem borzasztóan zavar, amikor a Ratkó-korszakkal kapcsolatban finoman szólva is félreérthetően fogalmaznak. A legtöbb esetben az, hogy az abortusztilalom kifejezést használják, azt a gondolatot kelti valószínűleg a legtöbb emberben, hogy előtte lehetett abortuszt végezni, ők meg ezt a korábbi szabadságot korlátozták. Holott ez nem így volt. 1956-ig soha nem volt engedélyezve Magyarországon az abortusz semmilyen indokkal sem, ugyanakkor a tilalom sem volt megfogalmazva, hiszen evidens volt a dolog mindenki számára. Sőt, elvileg az az orvos, aki mégis elvégezte, büntetésre számíthatott. A helyzet az, hogy a Ratkó-korszak előtti években elég lazán kezelték ezt a szabályozást, a legtöbb esetben nem vonták felelősségre az orvosokat. Az úgynevezett "Ratkó-törvény" két korábbi EüM. rendeletet követett, és a helyzet az, hogy valójában enyhítette a korábbi évszázadok teljes tilalmát, lehetővé tette a terhesség megszakítását 16 indikáció esetén, valamint a nő életkorára és rendkívüli méltánylást igénylő személyi és családi kürülményekre való tekintettel. Ha valakit esetleg ennél mélyebben érdekel a dolog, a 8100-9/1953. EüM. rendeletről van szó.

2012. március 23., 15:23 MI

Hölgyeim és Uraim,
Összefoglalnék néhány apróságot.
1. Főpróbáról nem írunk kritikát, mivel a darab ha jól tudom, MA lesz bemutatva a közönségnek. Aki egy kicsit is ért a színházhoz tudja. Nem véletlenül írtam színházat és nem művészetet.
2. Az hogy mi a művészet nagyon de nagyon szubjektív. A cikk írójának ajánlom figyelmébe: Yasmina Reza: Művészet című művét. Ha nem szeret olvasni meg is nézheti a Budaörsi Játékszín nézőteréről.
(Ki, vagy mi határozza meg, mi a művészet – vagy leginkább: a Művészet? A közízlés dönti el, hogy mit szeressünk?) részlet a darab színlapjáról. "Kedves cikk író, ugye nem kell elmagyaráznom mi az a színlap."
3. Ha már a darab aktualitását boncolgatjuk. Az az érzésem, nem nézte végig a próbát. Az a mondás jut az eszembe: Azt halljuk hogy harangoznak csak nem tudjuk kit temetnek. Egy kicsit most vidékre is elkalandoztam.
4. Véleményezni lehet egy bemutatott előadást de az akkor úgy tegyük hogy azon mindenki lássa EZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM. Különben az u.n. kritika lesz izzadságszagú.

Nem kötelező semmi sem, ha jól láttam nem áll senki sem a színház bejáratánál erőszakkal beterelve a nézőket. Miért nem lehet hagyni hogy a színház önmagát igazolja, vagy megcáfolja.

2012. március 23., 14:56 Nagyika1

László Varga
:-)
Ott a pont..

2012. március 23., 14:10 Vízy Bela

Ő, Izé ... úgy tűnik a cikkírót kivéve senki nem látta a darabot. Ez különösen Márta esetében meghökkentő, mivel ő még intelligensnek is próbál látszani ...

Én is azt mondom: telt ház - jó darab, üres nézőtér - szar darab. Lássuk mi lesz belőle.

További 18 hozzászólás megtekintése »
Véleménye van? Ossza meg velünk!


Földindulás - megnéztük Dörnerék első darabját




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Jön az új, de nagyon más vámpírfilm

Jön az új, de nagyon más vámpírfilm

A hétvégén véget ért Titanic Fesztiválon bemutatott filmek legegyénibb és legbizarabb filmjét,a Valahol Angliábant, illetve a kultrednező Jim...

még több hír »
HIRDETÉS
AJÁNLJUK MÉG
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X