Ha Vidnyánszky Attila marasztalná is, akkor sem maradna a Nemzeti Színháznál a döntés mögötti politikai cirkusz miatt. Interjú Kulka Jánossal arról, mitől nemzeti a Nemzeti, és hogyan birkózik meg a kettős veszteséggel: Hollósi Frigyes halálával és az Alföldi-korszak lezárulásával.

hvg: Milyen most a társulat hangulata?

Kulka János: Valami furcsa tanácstalanságot, szomorúságot érzek. Fájdalmas volt Frici (Hollósi Frigyes - a szerk.) elvesztése: olyan üresség lett, mintha a színház szíve megszűnt volna dobogni. Sok ez most. Olyan veszteségek, amiket az ember hirtelen nem tud feldolgozni. Aznap az Angyalok Amerikábant játszottuk, az előadás végén hatszáz fős álló nézőtér, tíz perces ordítós, sírós vastaps volt, egy ilyen egészen különös élmény, ritka színházi pillanat. Nyilván benne volt Robi ünneplése, egyfajta búcsú ettől a társulattól, köszönetnyilvánítás az elmúlt öt évért.

hvg: Személyesen mit fájlal a legjobban?

K. J.: Ennek a társulatnak az elvesztését vagy szétesését. Nagyon ritka, hogy egy ilyen szeretet teli, egyízlésű, egygondolkodású közösség kialakuljon.

hvg.hu: Amikor Vidnyánszky Attila megpályázta a Nemzeti Színház vezetését, tudni lehetett, hogy az ön által egygondolkodású közösségként említettek számára nem kedvező döntés születik. Mi volt az első gondolata, amikor nyilvánosságra hozták az eredményt?

K. J.: Hogy szabad leszek. Nagyon rosszul tűrök bármiféle kötöttséget, ha az akaratom vagy az ízlésem ellenére kell valamit csinálni. Egész életemben olyan szerencsés voltam, hogy azért csinálhatok bármit, mert örömet lelek benne vagy hiszek benne. Tíz éve vagyok a Nemzeti Színház tagja. Rengeteget játszottam az elmúlt egy-két évben, olyan sokat, hogy néha már azt érzem, hogy meghaladja az erőmet.

Kulka János
©

Nem az a gond, hogy Vidnyánszky Attila lesz a Nemzeti Színház igazgatója. Az ő művészi kvalitásaival, társulatformáló ambícióival nincs semmi baj. Bár azt gondolom, a Nemzeti Színház esetében sokkal egyenesebb dolog lett volna kinevezni egy igazgatót ahelyett, hogy megrendezik ezt a pályázati színjátékot. Nehezen értelmezhető számomra, hogy egy Vidnyánszky formátumú személyiség elfogad egy ilyen bíráló bizottságot. Azt sem értem, miért szükséges egy miniszteri biztos kinevezése a hátralévő hónapokra.

hvg.hu: De hiszen ez oda-vissza működik: mindig lesznek háttérszereplők, akik a politikai mutatványokhoz statisztálnak.

K. J.: Talán nincs más választásuk, vagy úgy érzik, hogy lojálisnak kell lenni. Inkább az a furcsa, hogy minden művészi szempontot felülír ez a vélt lojalitás. Nem hiszem, hogy Orbán Viktor várja a Nemzeti Színház bírálóbizottságától, hogy Vidnyánszky mellett szavazzanak, hanem akik szavaznak, úgy gondolják: ez az elvárás velük szemben. A mai Magyarország tragédiája az igazodás. Amikor egy balatonalmádi gimnázium igazgatónője azt gondolja, neki az a dolga, hogy behívassa a diákokat és jegyzőkönyvet vegyen fel arról, kinek mi a véleménye a diáktüntetésekről...

hvg.hu: A hatalom természetrajzához tartozó paranoiás tünetről lenne szó?

K. J.: Nem. Szerintem a kommunizmusban gyökerező generáció reflexeiről, akik megélték a hetvenes-nyolcvanas éveket és azt gondolják, valamiféle párthűség vagy pártelvárás szerint kell tevékenykedniük, nem pedig az élet törvényei szerint.

hvg.hu: Vélhetően azért, mert a valóság a párthűségért való jutalmazást igazolja.

K. J.: A színházakban is szükség van egyfajta rendszerváltásra. Olyan struktúrák működtek, és olyan állami pénzekből tartottak fenn színházakat, amelyeknek réges-rég önfenntartónak kellene lenniük, tehát valóban, itt már az utolsó pillanatban történtek a változások. Az elmúlt két évben többnyire politikai alapon. Egy jól működő európai ország fővárosa sem tart el huszonöt színházat. Egy normális, magára valamit adó országnak fontos feladata, hogy a kultúrát támogassa. Úgy gondolom, hogy képesség és tehetség alapján kellene a pénzeket elosztani, nem pedig lojalitás alapján.

hvg.hu: Mit gondol, Vidnyánszkynak csontig le kell bontania az eddigi színházat, társulatot, repertoárt, hogy megvalósítsa az elképzeléseit?

K. J.: Ezt még nem tudhatjuk. Egyáltalán nem gondolom, hogy Attilának az lenne az ambíciója, hogy kiszórja az egész társulatot. Annál komolyabb művészember. Sokkal inkább az a baj, hogy nem kell egy miniszteri biztost, mint egy hóekét előretolni, és ne adj isten, ha még nem is akarunk rosszat feltételezni, gyanakodva ellenőrizni a Nemzeti Színház működését.

hvg.hu: Ha Vidnyánszky marasztalná, maradna?

K. J.: Nem. Sajnálom és abszurdumnak tartom ezzel kapcsolatban az egész, sajtón keresztüli beszélgetést. Miért nem tudunk leülni egymással? Amiért biztosan nem maradok, az a döntés mögötti politikai cirkusz. Mindnyájunkhoz méltatlannak tartom.

hvg.hu: Mit sorol a magyar nemzeti érték fogalmába? A mai Nemzeti kritikusai szívesen hivatkoznak arra, nem az ilyen értékek, hanem éppen azok hiánya jellemezte az ott játszott darabokat.

K. J.: Például a Mohácsi testvérek Egyszer élünk című előadása nem tartozik a magyar nemzeti érték fogalmával körülírható kategóriába? Az egyszer élünk pontos elemzése egy kis magyar falu életének, annak, hogy micsoda árulásokon, megalkuvásokon, hazugságokon keresztül vagyunk képesek túlélni. Egymást elárulva, de közben egymást szeretve, összekapaszkodva is tudunk élni.

Kulka János a ''Három nővér'' című Csehov-darabban
©

Egy modern Nemzeti Színház egyik legfontosabb feladata az ilyen darabok színre állítása és játszása. Hazugságot látok abban, hogy ami nemzeti és magyar, az csak szép, idillikus lehet, piros-fehér-zöld, harmonikus, derűs. Az egész mai magyar társadalom tragédiája, hogy még mindig képtelen szembenézni a múltjával és a jelenével.

hvg.hu: Mit gondol, miért?

K. J.: Valami furcsa szégyenérzetből. Szégyelljük a veszteségeinket, olyan sebeket hordozunk, amikre nem találunk gyógyírt. Az Alföldi féle Nemzeti Színház teljesítette a feladatát azzal, hogy folyamatosan kérdéseket tett fel, lehetőséget adott a nézőknek a saját életük végiggondolására, mert a múlttal való számvetésre is késztetett.

hvg.hu: Nem ez lenne evidens más színházakban is? Hiszen Shakespeare-től kezdve az összes régi és mai klasszikus tükröt tart a saját korának.

K. J.: Én magam is ilyen színházakban szocializálódtam, akár Pécsen, Kaposváron, vagy a Radnótiban játszottam. Társadalomkritikus, szociálisan érzékeny társulatokban. A szépelgésnek nem látom értelmét. Csak azért színházat csinálni, hogy az emberek elandalodjanak és édes-bús történeteket meséljenek nekik. Ettől nem igazán megy előre a világ.

hvg.hu: Az Angyalok Amerikában rendezője, Andrej Serban mondta: a mai Magyarország azzal rímel a Reagan-korszak Amerikájára, hogy a haladás híveinek a múltban élők regresszív erőivel kell megküzdenie.

K. J.: Úgy érzem, hátrafelé megy az ország, vissza valami merev, mozdíthatatlan, gőgös rend felé. Nagyon kevés ember van, akit nem bántott meg ez a kormány, vagy akinek ez a  fajta társadalmi, kulturális berendezkedés kedvez. Mint kés a vajban mennek előre, az emberek pedig úgy viselkednek, mint a marhák a vágóhídon: alig tanúsítanak ellenállást.

hvg.hu: Bátorság kérdése a társadalmi-közéleti szerepvállalása: a Milla műsorvezetése Csákányi Eszterrel, a Budapest Pride vagy a magyar autisták nagyköveti támogatása?

K. J.: Független magyar állampolgár vagyok. Nem láthattak sem bal-, sem jobboldalon miniszterelnökök mögött álldogálni, ezért megtehetem, hogy nyíltan beszéljek. Szerintem kötelessége egy közszereplőnek olyan ügyek mellé állni, amihez úgy érzi, hogy érdemes odaállni. Ugyanazzal az ambícióval, hévvel teszem, mint szegedi gimnazista koromban, amikor elégedetlenek voltunk a tanárokkal. Nincsenek gyerekeim, egzisztenciális félelmeim, ilyen értelemben nincs vesztenivalóm.

Csákányi Eszter és Kulka János 2011. március 15-én az Erzsébet hídnál
©

hvg.hu: Kezdő buddhistának vallja magát. Higgadtan, józanul, kicsit eltávolodva képes látni az eseményeket, a hátsó összefüggéseket?

K. J.: A legfontosabb az, hogy magamat kivegyem a történésekből. Hogy ne a saját sorsát féltő, biztos pozíciói elvesztésétől rettegő idősödő színész legyek. Legbelül szabad vagyok. Csak a szabadság a fontos, ez jelenti a biztos pontot az életemben.