szerző:
Tossenberger Adél
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A könyvírás ma már szinte úgy működik, mint a tévés tehetségkutatók. Mivel kockázatmentes kihívásnak tűnik, kéziratból rengeteg születik, a szerzők között pedig egyre több ismert ember neve bukkan fel - főleg, ha szórakoztató irodalomról van szó. Angyalosy Eszter, aki Oravecz Nóra és Liptai Claudia könyveit is szerkesztette, azt mondja, populáris irodalomra igenis szükségünk van. Sőt, egyeseknek fel is írná receptre. Megkérdeztük, miért.

Teljesen kikapcsol, lecsapolhatjuk vele a felgyülemlett stresszt, nem csap be, és nem kényszerít tanulságkeresésre vagy intellektuális küzdelemre.

A populáris irodalomtól pontosan azt kapjuk, amit várunk tőle – mondja Angyalosy Eszter, a Libri szórakoztató irodalomért felelős főszerkesztője, aki többek között a sokat kritizált Liptai Claudia, és a véresen megosztó Oravecz Nóra könyvét is szerkesztette, de együtt dolgozott Tysonnal és Ördög Nórával is. Mindezt nagy kedvvel és a könyvek iránti "halálos szerelemmel".

Ha eddig úgy képzeltük, hogy ponyvairodalmat szerkeszteni – főleg, ha elsőkönyves celebszerzőről van szó – kín és szenvedés, most itt egy markáns cáfolat.

"Oravecz Nóra és Claudia volt az a két ember, akit szerkesztői pályafutásom során a legkeményebben láttam dolgozni. Olyan elszántan vetették bele magukat a munkába, hogy az döbbenetes" – magyarázza Angyalosy, aki, ha teheti, minden fórumon küzd a szórakoztató irodalom létjogosultságáért. Sőt, felírná a lektűrt receptre.

Az Oravecz Nóra-jelenség

Oravecz Nóra 24 éves, social media managerként dolgozik, soha nem volt még szerelmes, és semmi köze a pszichológiához azon túl, hogy állítása szerint 18 éves kora óta az összes létező pszichológiai és ezoterikus témájú könyvet elolvasta, mégis pont olyan vaskos rajongótábort szippantott maga köré naponta posztolt lelki tanácsaival és olykor arcpirítóan blőd bölcsességeivel, mint Gyurcsány Ferenc. Saját gondolataival ellátott párnahuzatokat és iPhone-tokokat is árul - a közhelymágia és a marketing tökéletesen működik.  A róla szóló cikkünket itt olvashatják el.

Spiró és a pop

"Amikor hazamegyünk a munkából fáradtan, gondokkal tele, akkor ezek a könyvek segítenek abban, hogy ebből valamennyit lerakjunk. Kikapcsoljuk a készenlét gombot, leengedjük a védelmi falakat, belemászunk egy másik történetbe, és átélünk egy kalandot. Kutatások bizonyítják, hogy amikor ezeket a történeteket olvassuk, ugyanazok a folyamatok zajlanak le az agyunkban, mint amikor valójában kalandozunk. Őszintén, nélkülük szarabb lenne."

Liptai Claudia regénye például tökéletesen illeszkedik ebbe a műfajba, s bár ismert emberként írhatott volna szinte bármit az önéletrajztól kezdve a leleplező botránykönyvig, neki egy jól meghatározott célja volt: hogy a történetével szórakoztasson. Ezért utólag az irodalmi értéket teljesen fölöslegesen kérték rajta számon.

©

A ponyva térnyeréséhez és elfogadottságához a kozmopolita látásmód terjedése is sokat hozzátesz – mondja Angyalosy, majd meg is magyarázza: ahogy az angolszász irodalomban nincs ilyen élesen szétválasztva a populáris irodalom és magas irodalom, úgy itthon is elkezdtek kanonizált szépírók tanulni a populáris íróktól, és fordítva. "Elég Grecsó Krisztiánra vagy Spiró Györgyre gondolni, aki a Fogságot vállaltan úgy írta meg, hogy populáris irodalomként is működjön, miközben egyáltalán nem az."

Az arcát akarják

Felmerül ugyanakkor a kérdés, mi lehet az oka, hogy a szórakoztató irodalom területére egyre feltartóztathatatlanabbul szivárognak be az olyan ismert emberek könyvei, mint Hajdú Péter, Kásás Tamás, D. Tóth Kriszta, vagy Szabó Győző.

"A könyvírás most kicsit úgy működik, mint a tehetségkutató műsorok. Töménytelen mennyiségű kéziratot kapunk nap mint nap. Az emberek ezt nem érzik olyan ijesztő kihívásnak, és szeretik benne próbára tenni magukat."

Az ismert emberek időről időre bizonyítani akarnak ismeretlen területeken is (talán terápiás célból is), a könyveikre pedig nagyon nagy a nyitottság az olvasók részről, akik szeretik átélni az "egy közülünk" érzést.

Szeretik tudni, hogy a hírességek is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint ők. Kíváncsiak rá, hogy az adott szerző milyen ember, mi történik vele a magánéletében, vagy mit ír a blogján. Az arcát akarják - emberek akarnak találkozni emberekkel. Ma már a szépíróknak sem csak a termékeit látjuk, nem dolgoznak elefántcsonttoronyban, ők is közelebb engedik magukhoz az olvasókat. Mivel azonban ez hullámzó folyamat, egy túlcsorduló ponton túl valószínűleg megint eljutunk odáig, hogy ismét a titokzatosság és a távolság lesz az izgalmas és az értékes.

©

Angyalosy szerint viszont Oravecz Nóra sikere pont annak köszönhető, hogy hozza a most szomjazott, közvetlen, egyszerű lány figuráját, aki elindult vidékről, és végül sikerült neki a nagyvárosi felemelkedés.

"Az emberek imádják az ilyen sztorikat. Lehet őt szeretni, vagy nem szeretni, de szerintem nagyon sok erőt ad. A történeteiben nincs olyan plusz elem, ami ne eshetne meg bárkivel, pont azért, mert sokszor teljesen általános dolgokat ír le, viszont ezzel nagyon széles réteg tud azonosulni, és pont ez hozza őt közel az olvasóihoz. Mintha Coelho és egy chic lit (modern irodalmi műfaj, amely a női lét kérdéseivel foglalkozik szórakoztató, gyakran humoros formában – a szerk.) lenne benne összefűzve. Én is sokat tanultam tőle, látva, hogy csinálja meg ezt a könyvet tűzön-vízen keresztül."

Fárasztó, hosszú munka

Mi magunk is sokszor hagyjuk szétterpeszkedni rosszindulatunkat, amikor azt feltételezzük, hogy az ismert, vagy az ismertség felé robogó emberek esetében többet tett hozzá az adott íráshoz a szerkesztő, vagy az árnyékíró, mint a címlapon megjelenő név. Ez Liptai Claudia és Oravecz Nóra esetében sem így történt. Kérdés ugyanakkor, mi ilyenkor a szerkesztő feladata.

"Több fázisa van a munkának, de általában ez egy elég komoly, fárasztó, és hosszú folyamat" – magyarázza Angyalosy, aki szerint a szerkesztő akkor jó, ha láthatatlan tud maradni, és képes magát zárójelbe tenni. "Ha az embernek személyes ambíciói vannak, azt más területeken kell kiélnie. Olyan ez, mint amikor egy edző segíti a maximumot kihozni abból az emberből, akivel dolgozik."

Oravecz Nórának például négyszer kellett átírnia a könyvét, és bár a végeredmény a szerkesztő szerint sem tökéletes, hiszen egyértelműen érződik rajta, hogy első könyv, azt mondja, nagyon elégedett az eredménnyel.

Ha megvan a hangja, nyert ügyünk van

A szerzőt először azzal nyüstölték, hogy fogalmazza meg, mi ezzel a könyvvel az üzenete. Oravecz és a szerkesztői (Angyalosy Eszter mellett Darida Benedek irodalmi szerkesztő is részt vett a munkában - a szerk.) az Összekötve című könyvet fejlődésregénynek és generációs regénynek szánták. Leginkább a fővárosi, okostelefon-függő, Holdudvar-Erzsébet tér tengelyen mozgó, Balaton Soundon partizó fiatalság generációs regényének. Az ő szóhasználatukkal, az általuk ismert helyekkel, az ő gondolkodásmódjukkal, a számukra fontos eseményekkel - az ő szubkulturális sajátosságaikkal.

A második lépés volt a többszöri átírás. "Ha megírsz egy könyvet, az még semmi. Akkor még csak azt tudod felmérni, működhet-e. Utána jön az újraírás. Nórinál is, ahogy általában lenni szokott, lényeges dramaturgiai elemeket kellett még megváltoztatni, nagyon sokat gyurmáztuk, de a karakterek és a cselekmény alapvetően ugyanaz maradt. Ha valakinek megvan a hangja, és megvan az üzenete, akkor nyert ügyünk van, mert a szakmai része tanulható, és ez az, amit egy jó szerkesztő bele tud tenni a közös munkába."

©

Ő az első olvasó, az első külső szem, akitől ráadásul kőkemény kritikát kap a szerző. Amikor Angyalosy támadja a szöveget, akkor az előzetesen belőtt célközönséget képviseli, és arra figyel, hogy az ő fülüknek mi esne jól. Mindezt úgy, hogy közben végig a szerző fejében marad. "Azért például nem írhatok át egy mondatot, mert úgy gondolom, hogy szerintem úgy szebb. Az nem egy szerkesztő dolga."

A szükség diktál

Miután az általa szerkesztett könyvek kikerülnek a polcokra, Angyalosy elengedi a kezüket, de hisz benne, hogy megtalálják a helyüket. Ahogy fogalmaz: "Minden kulturális termék azért jön létre, mert a társadalom bizonyos rétegének szüksége van rá ahhoz, hogy teljes legyen a világképe. A populáris irodalom egy nagyon széles réteg terméke és eszköze egyben. Eszköz azért, mert betömködi a lyukakat az életünkben, és termék azért, mert az adott réteget tükrözi a külvilág felé."

Ez a társadalmi szükséglet pedig már gyerekkorban körvonalazódik. Az, hogy megszeretjük-e az olvasást, a sikerélményen múlik, sikerélményt elérni pedig lektűrrel eleinte sokkal könnyebb. "Aki elolvas egy Oravecz Nórát, és tetszik neki, az lehet, hogy következőre megpróbálkozik egy Singer Magdolnával, és ha azon is túljut, belevág egy Ulickajába. Vagyis az út fölfelé vezet."