hvg.hu: Mi volt a hívó szó a Popfesztiválra ennyi év után?

Almási Éva: Nem vagyok múltba nézős, nem zuhannak rám emlékek a múltból, a jövőbe se nagyon szeretek már belenézni. Inkább a jelent akarom megélni. Ezért eleinte szorongtam. A szorongásom egyik oka az volt, hogy ne okozzak csalódást az embereknek. Mire a férjem azt mondta, életed egyik legnagyobb sikere volt, miért ne vállalnád el.

hvg.hu: Milyen súlypontja volt a személyes karrierjében a Popfesztiválnak?

AÉ: Van egy pár meghatározó szerep az ember életében. A Gellérthegyi álmokat említeném először, a Hedda Gablert, a II. Lajost, és utána következett a Popfesztivál. Miután ez volt az első rock musical, a fiatalok számára unikumnak számított. Szerencsés találkozás volt, amiben az embert a közönség és a szakma egyformán elfogadta.

Túry Gergely

hvg.hu: Mennyire voltak tudatában 1973-ban a Déry-Pós-Presser-Adamis mű színháztörténeti jelentőségének?

AÉ: Sosem tudja az ember, hogy egy történelmi dologban vesz részt. Azt tudtuk, hogy valami más, valami nagyon izgalmas születik. Vendég voltam a társulatban. Meg kellett tanulnom a Vígszínház nyelvét, be kellett illeszkednem az akkori fiatalok közé. Nem nagyon foglalkoztam mással. A szereppel foglalkoztam.

hvg.hu: A szexuális és az etnikai másság, a holokauszt hosszú  árnyéka, a szabadság, az emigráció témája mind- mind megjelent már az eredeti Déry kisregényben. Negyven év távlatából mi szólal meg a műből?

AÉ: Gyakorlatilag egy csomó olyan kérdés, ami ma is benne van az életünkben. Két dimenzióban játszódik a mostani előadás, a fiatal és az idős Eszter és József síkján, amit nagyon szépen összemosott, egymásra helyezett Eszenyi Enikő rendezése.

hvg.hu: Magasra tette a mércét: Balázsovits Editnek nem lehet könnyű az édesanyja után alakítani Eszter szerepét.

AÉ: A lányomnak nagyon nehéz színésznőnek lenni utánam.  Sok mindent kellett átlépnie, áttörnie ahhoz, hogy megtalálja saját magát. Úgy látom, hogy sikerült neki. Korábban Alföldi rendezésében a Shopping and fuckingban már játszottunk egyébként együtt. Rendkívül furcsa elmeállapot a színpad: abban a pillanatban, hogy az ember ott van, nem a lánya a partnere, hanem egy másik színésznő.

Túry Gergely

hvg.hu: Mi a véleménye arról, hogy az egyik régi „ játszótársa”, a Ringasd el magadot  is éneklő Balázs Péter megpályázta a Vígszínházat?

AÉ: Ennek kapcsán a Játékszínről tudnék beszélni, amit a férjem, Balázsovits Lajos révén testközelből végigéltem. Volt egy színház, amiről azt mondták, hogy megszűnik, tehát nem kap állami támogatást. Mindig elkeseredett vagyok, amikor egy színház megszűnik, főleg, ha az jól működik. Majd egyszer csak kiderül, nem szűnik meg a színház, hanem megveszik. Méghozzá úgy, hogy nem ajánlották fel annak, aki ezt a színházat jól és sikeresen működtette. Soha nem voltam ellenálló, de a véleményemet mindig elmondtam és tudtam, hogy ennek következménye van. Én azt bírom, ha valaki azt mondja, te ezért és ezért nem kellesz, vagy kellesz. Jelen esetben lehetett volna azt mondani, hogy Balázsovits Lajos, nekünk nem tetszik az ön műsorpolitikája, vagy nem szimpatikus az ön személye, tehát a mandátuma lejárta előtt megszüntetjük a színházat. De előtte egy perccel eladni, és nem felajánlani, sunyi, finomabban szólva sanda dolog. Egész életemben utáltam a sandaságot. És ez nem egy egyedi eset.

hvg.hu: Rányomta a bélyegét a vígszínházi munkára a pályázat körüli függőhelyzet?

AÉ: Nem. Ez egy nagyszerű alkotói közösség, amelyik nagy energiával csinál egy előadást. Remek fiatalokat látok, akik együtt gondolkodnak. Ha jó egy színház, ne szűnjön meg, ne szedjék szét, hagyni kell, hogy továbbfejlődjön.

hvg.hu: Annak idején több mint négyszázszor játszották a Popfesztivált, fél Európát bejárták vele, főleg a vasfüggöny mögötti országokat. Mi volt a legemlékezetesebb vendégjáték?

AÉ: Kétszer játszottuk el a prágai előadást egymás után, mert az elsőre minden jegy elkelt, és kint álltak az emberek az utcán. Várkonyi Zoltán feljött és megkérdezte, el tudjuk-e játszani újra. Voltunk a BITEF-en, Berlinben, a bécsi Volkstheaterben. Nekem az utóbbi volt a legemlékezetesebb, privát okokból, mert ott ült az édesanyám.

Túry Gergely

hvg.hu: A  „Menni kéne” témája megfordult a fejében?

AÉ: Úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom, arról nem tehetek, hogy ide születtem. Sem kiváltságot nem kérek ezért, de azt se kérem, hogy bármi lelkiismeret furdalásom legyen. Soha nem akartam innen elmenni.

hvg.hu: A 80-as évek végén rövid időre a Vígszínházhoz szerződött. Akkor nem sikerült a társulatba beilleszkednie. Annyira meghatározó volt a Madách Színházas múltja?

AÉ: Igen. „Elváltam”, és nagyon hamar kötöttem egy másik házasságot. Kellett volna hagyni egy kis időt, hogy az előzőt valahogy rendbe tegyem magamban, lezárjam. Bár hozzáteszem, az Antonius és Kleopátra elől jöttem el, nem azért, mert nem kaptam szerepeket a Madáchban. A mai napig rendkívül hálás vagyok, hogy tizennyolc boldog évet töltöttem ott. És ha megkérdezik, miért jöttem el, nem tudok rá válaszolni, még magamnak sem. A Madách Színházban volt párnám, papucsom, beköltöztem az öltözőbe. Ez soha többet semmilyen színházban nem fordult elő. 

hvg.hu: Eredetileg hegedűművésznek készült. Még fel sem vették a színművészetire, már főszereppel kínálta meg Szinetár a Koldusoperában...

AÉ: Az első főiskolai felvételin Sulyok Mária és Szinetár Miklós előtt énekeltem. Majd kaptam egy táviratot, hogy menjek be az Operett Színházba. Szinetár Miklós elmondta, hogy nyílik egy új színház, ahová szerződtetne. Eljött a szüleimhez, hogy az engedélyüket kérje. Apukám azt mondta, legalább a hegedű tanárképzőt végezd el. Ezzel a feltétellel engedtek el a Petőfi Színházba. Azért rájöttem, és ebben a hegedűs múltam nagyon sokat segített, jó, hogy eljátszom a Pollyt, de ha nem tudom a szakmát, akkor nagyon hamar ki fog fulladni.  

hvg.hu: A Madách, a Víg, egy év Szolnok után legalább tizenöt éve szabadúszó. Jobban félt a kényszertől, mint a bizonytalanságtól?

AÉ: Egyszer csak úgy éreztem, kell a szabadság. Megcsinálok mindent, ameddig bírom, de aztán megmakacsolom magam, eltépem a zablát és rohanok világgá. Mint Houdini, a szabadulóművész. Magamnak sem vagyok könnyű. Csak azt tudom elvállalni, amihez kedvem van. A szabadúszás azt jelenti, hogy szabadon úszkálhatsz és szabadon meg is fulladhatsz. Nem jön oda a csónak, hogy megmentsen. Mégis az összes veszélyével együtt szabadságmániás vagyok.

Túry Gergely

hvg.hu: Ebben a korban már csak nézelődni kell - mondta nemrég. Méltósággal kell abbahagyni, hogy az ember hiányérzetet hagyjon maga után?

AÉ: Nem vagyok ennyire tudatos. Múltkor azon gondolkodtam, hogy voltam már ötven éves, hatvan éves, és most hetven múltam. Ezt is meg kell élni. Milyen alapon ne éljem meg, ha már megadatott? Ez egy kihívás.

hvg.hu: Gyakran visszautasít szerepeket?

AÉ: Előfordult már. Önző ember vagyok. Szeretem jól érezni magam. Ha egy szerepre nemet mondtam, annak mindig ára volt. És mindig megfizettem az árát. Nemet mondtam, ha úgy éreztem, hogy annyi mindent elveszítek magamból, hogy az már nem éri meg. Emellett hiszek abban, hogy az embert a szerepek megtalálják. Életemben fel nem vettem még telefont, hogy valamit el akarok játszani. A színházat szerelemnek gondolom. Soha életemben nem kértem, hogy belém szerelmes legyen valaki. Engem meg kell hódítani.  Ez biztos gőg is a részemről. Így működöm. És már nem fogok másképp - sajnos vagy hála Istennek.